Menü

Miért jó síelni?

Ha síeltél már, akkor azért olvasd el, ha nem, akkor azért…

Lássuk milyen pozitív hatásai vannak ennek az adrenalinnal teli téli sportnak.

A síelés remekül fejleszti a motorikus képességeket, mint például a kondicionális képességeket, a koordinációs képességeket és megfelelő edzés esetén az ízületi hajlékonyságot is. A síelés (és snowboardozás) során fejlődik az állóképességünk és az egyensúlyozó képességünk is, hiszen gondoljunk bele, hogy a síelés két lécen való megálláson és azok oldalra döntésén alapszik.

A térbeli tájékozódó képességünk is javul, hiszen periférikus látásunk segítségével, síelés közben figyelnünk kell másokra is, emellett az utat is szemmel kell tartani.

A ritmusérzékünk is fejlődik, mivel a párhuzamos lécvezetés során balra és jobbra ritmusosan döntjük testünket, ezzel lassítva haladásunkat a hegyről lefelé, jó esetben megtartva a biztonságos sebességet (ezt természetesen lehet szabályozni az ívek elnyújtásával).

A reakció, azaz a reagáló képesség is egyből elkezd javulni, ha valaki síelni tanul, mivel a síoktatások során az oktatók bólyákat használnak, amiket kerülgetni kell, és ehhez gyors reagáló képességre van szükség.

A síelés (ha gyerekkorban kezdjük) egy olyan alapot biztosít, amit később bármelyik sportágban hasznosítani lehet, ezért is jó minél fiatalabb korban megtanulni.

A kezdők számára elsősorban a zöld és kék színnel jelölt pályák a legalkalmasabbak, akik ügyesebbek, a piros és fekete pályákra is rámerészkedhetnek, ám csak akkor, ha tényleg biztosak a tudásukban. A fekete színű pályák a legnehezebbek és így a legveszélyesebbek is, főleg azok, amelyeket nem kezelnek, azaz nem ratrakolják a pályát, hanem buckásan, jegesen hagyják, ettől is lesz olyan izgi…

Az utóbbi pályákat kizárólag haladó, rutinos síelőknek ajánlom.

Természetesen a kedvelt téli sportok között, a síelés mellett ott van a snowboardozás is, mely évről-évre egyre népszerűbb. Valaki azt mondja ez könnyebb, valaki azt, hogy nehezebb, mindenesetre teljesen más technikát igényel, mint a síelés.

Szerencsére a környező országok mind bővelkednek sípályákban, és a legtöbb helyen akad más kikapcsolódási lehetőség is, mint például a wellness, a túrázás, vagy városnézés. Ilyen helyeket találunk Ausztriában, Olaszországban, Szlovákiában vagy akár Szlovéniában.

Télen is nagyon fontos az aktív pihenés, és ennek legjobb módja, ha síelünk, vagy snowboardozunk. Aztán csak óvatosan!

Liszli Kornélia

Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai

A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.


Miért tesz jót a délutáni pihenés?

A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.

Miért szeretjük a borzongást? – A krimi vonzereje

Egy jó rejtély képes egyszerre kíváncsivá tenni, feszültségben tartani és az utolsó pillanatban meglepni. A bűnügyi sztorik biztonságos távolságból engednek közel a félelmetes helyzetekhez. Azonban miért vonz minket ennyire a borzongás, és miért esik jól a veszély közelsége?

Quilling, a papírcsíkok kreatív felhasználása

Apró papírcsíkok, egy kis türelem és némi kreativitás, ennyi is elég lehet ahhoz, hogy valaki különleges képeket, vagy díszeket készítsen.

Ennyi alvásra van szüksége egy iskolásnak

Az iskola kezdete sok családban egyet jelent a korábbi keléssel, a sűrűbb délutánokkal és az esti lefekvés körüli vitákkal. A gyerekeknek azonban nem csupán a tanuláshoz, hanem a testi-lelki fejlődéshez is elegendő alvásra van szükségük. Ha rendszeresen kevesebbet alszanak a kelleténél, annak a hangulatuk, a figyelmük és az iskolai teljesítményük is megérezheti a hatását.