Autóval, busszal, gyalog vagy kerékpárral - Ki hogyan indul reggel munkába?
Igen, persze kellemes időnek kell lenni, ettől függetlenül is. Senki sem szereti, ha esőben kell kerékpároznia, talán még akkor sem kellemes, ha az esőkabátok már kerékpárra is alkalmazhatóak, szóval a forgalmazók kifejezetten erre is gondoltak. Attól persze nem kellemes. De vegyünk át néhány előnyt és hátrányt, ami a reggeli biciklizést illeti:
A kerékpározás növeli a fizikai aktivitást, ami véd bennünket a szív-és érrendszeri betegségektől. Mindenképpen frissebben érünk be a munkába, és hatékonyabban állunk neki a napi munkának, ami elkísérhet minket a munkanap végéig.

Ezen kívül nem kell az autónkat használni, állagmegóvásnak sem utolsó, nem kell araszolnunk vele a reggeli és a munka utáni csúcsforgalmakban.
Igaz, ha már csúcsforgalmak. Vegyük azt, hogy az emberek többsége még mindig autóval szeret munkába járni. Ez esetben nekünk, kerékpárosoknak nem egyszerű szlalomozni az autók között. Csúcsforgalomban kifejezetten életveszélyes. De nem nekünk kell változni, hanem az autósoknak. Bár, a kerékpár nem alkalmas a család szállítására. Persze, vannak gyermek kerékpárok, de ha magunkat is veszélyben érezzük, amikor a reggeli dugóban mennek mellettünk az autók, vajon mennyire féletnék gyermekeinket. Nagyon!
Ezen kívül sokan említik meg, hogy izzadtan megérkezni a munkába nem túl higiénikus és kellemes. Dezodor és egy kis mosakodás egy csapnál, ahol ezt megtehetjük, és kezdődhet a munka.

Az ellenzők részéről pedig előkerül a belélegzett szmog mennyisége, amely a kerékpározók részéről magasabb. Badarság lenne viszont abba a tévhitbe ringatnia magát bárkinek is, hogy az autóban ülve vagy a buszon ennek nem vagyunk kitéve.
Én azért váltottam annak idején a kerékpárra, mert így nem vagyok hozzákötve az autóbusz vagy a villamos menetrendhez, illetve senki máshoz sem. A kerékpáron meg kell tanulni odafigyelve, óvatosan közlekedni, és akkor nem érheti baj az embert. Ráadásul egészséges. Meggyőzni senki nem akartam, de a mérleg serpenyőiben így néz ki, a kerékpározás elleni és mellette szóló érv. Induljunk is dolgozni, ki, hogyan szereti és praktikus neki.
Rekreáció – ismered a kifejezést és azt, ami mögötte van?
Sokak hallhatták már azt, hogy rekreálódni kell akár a mindennapokban is, de vajon ez mit takar valójában?
A zene hatása az agyműködésre
A zene az emberi kultúra egyik legősibb és legösszetettebb kifejezési formája, amely nem csupán érzelmi élményt nyújt, hanem jelentős hatással van az agyműködésre is.
Mi az a protokollkommunikáció, és miért fontos a mindennapi életben?
A kommunikáció a mindennapi élet része, ide tartozik a protokollkommunikáció is, amit érdemes minden embernek elsajátítania.
Hogyan születtek a hungarikumok?
A magyar kultúra ízek, történetek és évszázadokon át formálódó szokások rendszere. Olyan nemzeti értékekről van szó, amelyek egyszerre jelképezik a kreativitást, a történelmi tapasztalatot és az identitást. Egy pohár pálinka, egy szaloncukor vagy egy gondosan elkészített étel mind arra emlékeztet, hogy a kultúra a mindennapokban él tovább.
Amikor az olvasás már nem élmény – A szövegértés válsága a mai fiatalok körében
Az utóbbi években egyre több pedagógus, szülő és szakember hívja fel a figyelmet arra a jelenségre, hogy a mai gyerekek jelentős része még rövid híreket, egyszerűbb írásokat sem képes megfelelően értelmezni.