Menü

Beszélnünk kell arról is, ami fáj

Azt gondolom, az élet nem csak arról szól, hogy minden napfény és szivárvány, nem hiszem, hogy mindig csak a szépről, jóról lehet írni, folyton az élet napos oldaláról. Az életünk nagyon kiszámíthatatlan és bizony sosem tudni mi történik holnap, mit élünk meg, milyen érzelmekkel találkozunk, sajnos vannak természetes velejárói az életünknek, a gyász éppilyen. És nem baj, ha beszélünk róla.

Szeretünk abban a hitben élni, hogy bizonyos dolgok velünk nem történhetnek meg. De ez sajnos nem így van. Veszteségek mindenkinek kijutnak. Legyen az egy hozzánk közel álló személy, vagy szeretett háziállatunk halála, egy szerelmi kapcsolat vége, egy súlyos gyógyíthatatlan betegség. Szembe kell nézni életünk során ilyen dolgokkal is. A háziállatok gyakran családtagokká válnak, részei a mindennapoknak, gyerek szerepét töltik be. Elvesztésük nagy űrt hagy maga után.

Gyakran a tagadás, vagy a sokk képezi a gyászfeldolgozás első lépcsőfokát. Nem hisszük el, nem értjük, nem fogjuk fel. A szakemberek ezt stressz reakciónak hívják.

Gyászmunkáról azonban nem csak haláleset kapcsán beszélünk. Az életünkben bekövetkezett változások (pl. válás, költözés, külföldi munka, fontos baráti kapcsolatok megszakadása, váratlan munkanélküliség, betegség) szintén súlyos veszteséget jelentenek.

Egy váratlan szomorú esemény bekövetkeztekor borzasztó nehéz a megváltozott élethelyzethez alkalmazkodni, megtalálni belső békénket és helyünket a világban. Ez természetes, hiszen ha elveszítjük egy családtagunkat, teljesen érthető, sőt az a normális, ha így érzünk. Minden gyászmunka és minden gyászoló egyedi és mindenkinél más, azonban szomorúságunk feldolgozásában segít néhány dolog.

Beszéljünk róla! Ha az segít, és az esik jól, beszéljünk róla, akár barátokkal, akár szakemberrel. A gyászolónak szüksége van támogatásra.

Az űrt azonban jó darabig nem tudja betölteni senki és semmi. Nehéz ezzel mit kezdeni. Segít, ha elfoglaljuk magunkat, lekötjük a gondolatainkat, visszamegyünk dolgozni, tanulni kezdünk valami újat, társaságba járunk, olvasunk.

Azt olvastam és talán tényleg lehet benne igazság: hihetetlen, de gyakran a gyásszal járó fájdalom nyit utat valami egészen újnak.

Ha valaki gyászol, semmiképp ne mondjuk neki, hogy „most erősnek kell lenned!”, vagy „ne sírj, ne szomorkodj!”, „lépj túl rajta, az élet megy tovább!” „neked nem szabad összeomlanod, hiszen itt vannak a gyerekeid”, „lehetsz még terhes”, „lesz másik kutyád”. Ha valakit vigasztalni szeretnél, nem kell feltétlenül közhelyekkel dobálóznod, s nem is jó. A hallgatás is elég sokszor, a csend, ha csak ott vagy mellette.

Sokszor mondom, hogy nincsenek véletlenek. Minden okkal történik, s mindennek van célja, értelme, ezt el kell tudni fogadni és idővel megérteni a dolgok miértjét. Veszteségeinkkel, megváltozott helyzetünkkel meg kell küzdenünk, és ezt az utat nem járhatja más helyettünk.

Anhedónia, amikor már az sem okoz örömet, amit korábban szerettünk

Van az a pont, amikor képtelen valaki bárminek is örülni, hiába szerette azt mindaddig. Ennek hátterében anhedónia is állhat.

Amikor a saját sikereinkben sem tudunk hinni

„Biztos csak szerencsém volt”, „Előbb-utóbb rájönnek, hogy nem vagyok elég jó.” Ismerős gondolatok ezek azoknak, akik kívülről sikeresnek tűnnek, belül mégis bizonytalansággal küzdenek.

Újrakezdeni és megérkezni – Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet

Vannak időszakok az életben, amikor úgy érezzük, valami véget ért. Egy munka, egy kapcsolat, egy életszakasz, egy megszokott napi rutin vagy akár egy régi elképzelés arról, hogyan kellene kinéznie az életünknek. A változás ilyenkor könnyen veszteségnek tűnik. Pedig ami elsőre lezárásnak látszik, később akár egy teljesen új fejezet kezdete is lehet.

Hogyan hatnak a növények a lelki egészségünkre?

A növények látványa és közelsége kellemesebbé teheti a környezetünket, miközben a közérzetünkre is kedvezően hatnak. Segítenek megnyugodni, kiszakadni a hétköznapok pörgéséből és kiegyensúlyozottabbá tenni az életünket.

Mom-shaming: amikor az anyaság versennyé és ítélkezéssé válik

Tegye fel a kezét, akinek van gyermeke és bárki megkérdőjelezte, hogy mit, miért és hogyan csinál. A mom-shaming egy káros versengési láz, hogy tudjuk, jobban csináljuk az anyaságot, mint más.