Az egoizmus, ahogyan még nem láttad

Az egoizmus fogalmát nagyon gyakran helytelenül használjuk. Az, hogy valaki úgy alakítja maga körül a világot, ahogyan neki a legjobb, még nem feltétlenül egoizmus. Hiszen, nézzünk mélyen a szívünkbe, hányan vannak azok, akik tényleg minden percben másokért élnek, és nem a maguk javát keresik először? Nagyon kevesen. Az, amit visszataszító egoizmusnak hívunk, az valami egészen más. Amikor valaki másokon átgázolva valósítja meg önmagát, és saját maga érdekein kívül semmire sem tud tekintettel lenni. Ezt én nem egoizmusnak nevezném, nem is egocentrizmusnak. Ez valami olyannak a gyümölcse, amelynek megteremtésében minden ember felelős.

Nem véletlen, hogy ennyi embernek lett a prioritása a saját boldogulása, hiszen nem igazán magától értetődő dolog. Felgyorsult az emberek ritmusa, tevékennyé, cselekvővé szeretnénk válni, ennek pedig megvannak a kritériumai. Például az iskolában az érvényesül, aki kiemelkedően jól tanul, közösségi munkát végez, versenyekre jár, lehetőleg sportol is, és legalább egy művészeti területen is jeleskedik. A munkahelyeden túlóráznod kell, és nagy, világmegváltó szándékkal rendelkezned ahhoz, hogy élhetővé, elviselhetővé tedd a környezetedet, és a szükséges mennyiségű pénzt megkeresd. Maximumra törekvő emberek kellenek, akik eléggé sikeresek és eladhatók is egyben. Tehát, nem elég a törekvés, nem elég a siker, tudnod kell kiállni vele, és lehetőleg dicsekedni. És ezeket a sikerrel dicsekvő embereket utálják a legjobban az egoizmusukért. Azért az egoizmusért, amit a környezetük elvár tőlük. Senki sem akar önbizalomhiányos gyerekeket a padba és felnőtteket a munkahelyükre. Hiszen a bizonytalanság hamar megöli a morált. De honnan is tudhatjuk, hogy nálunk jó felé billen-e az a bizonyos mérleg?

Hát épp ez az, sehonnan. Tehát, az egoizmust mindig át kell tekintenünk részletesen. Fontos, hogy kiben látjuk meg, és mely cselekedetei azok, amelyek alapján meglátjuk. Mert nem mindenki egoista, aki úgy viselkedik. Gondoljuk át, nem vagyunk-e mi is része annak, hogy valakinek egoistán kell viselkednie? Nem-e mi kényszerítjük éppen arra, hogy önmagát előbbre tartsa, vagy egyáltalán megkülönböztesse tőlünk? Nem vagyunk-e magunk is kissé önközpontúak, elmerülve a saját képességeinkben, és a saját tudásunkban? Mások viselkedésének helyes vizsgálata mindig önmagunk legnagyobb fokú ismereténél kezdődik.

És ha helyesen tudjuk tekinteni magunkat, talán elkerüljük azt, hogy mások egoistának lássanak bennünket. És gondoljunk bele, van-e értelme egyáltalán annak a szónak, hogy egoizmus! Hiszen az, hogy valaki szereti, megbecsüli vagy túlbecsüli magát, a külvilág számára annyira megfoghatatlan. Ez egy olyan érv a másik ellen, ami megcáfolhatatlan, pontosan azért, mert bizonyíthatatlan is. Bármilyen mozzanatra ráfoghatjuk, hogy valaki ekkor épp milyen egoista volt, ahogy azt is, hogy milyen szerény. Úgyhogy mielőtt rásütjük ezt a bélyeget valakire, érdemes magunkban tisztázni a szó valódi jelentését, és hogy mit értünk alatta. És ha már valakiről mindenképp ezt szeretnénk mondani, helyettesítsük más szavakkal inkább. Mondjuk el, lehetőleg neki, mi az a viselkedésforma, ami az ellenérzést kiváltja belőlünk, mielőtt bármilyen jelzőt aggatnánk rá. Hiszen nem mindenki egoista, aki egyszer úgy viselkedik. És nem biztos, hogy attól, hogy úgy viselkedik, benne keresendő a hiba és az ok. Lehet, hogy neki is van egy jó magyarázata.

Varga Ágnes Kata