Menü

Hogy aludjak 30 fokban?

Jó kérdés. Magam is azért kutatok a megoldás után, mert pár napja éjjel csak forgolódom, nézelődök, és óránként ránézek a telefonra, mennyi az idő, miközben rettentő melegem van. Ezzel pedig az a baj, hogy másnap napközben még fáradtabb és tikkadtabb az vagyok otthon, vagy a munkahelyemen. Váratlanul köszöntött be a kánikula, s a számunkra szokatlan hőségben jelentősen romlik az alvásunk minősége. Néhány egyszerű módszerrel azonban újra pihentető lehet az alvás.

A pihentető alvás egyik legfontosabb feltétele lenne a megfelelő hőmérsékletű hálószoba, ami hőségriadó idején - hacsak nincs klíma a szobánkban, nálunk nincs – szinte lehetetlen megoldani. Sajnos a napközbeni forróság után – hiába sötétítünk be napközben - a lakás éjszakára sem hűl le, így nem lehet kellemesen aludni. A szoba hűtésére talán egy ventilátor nyújthat megoldást. Ha valaki klímaberendezést használ, azt mindenképpen tanácsos 1-2 órával a lefekvés előtt bekapcsolni, majd alvás előtt kikapcsolni.

Ha a szobánkat nem sikerül lehűteni, akkor próbálkozzunk meg a testünk hűtésével. Erre a legegyszerűbb módszer a langyos vízzel történő zuhanyozás, vagy vizes borogatás alkalmazása azokra a helyekre, ahol érezni a pulzust: csuklóra, karra, halántékra, bokára. A borogatás helyett jégkockával is végigdörzsölhetjük a végtagjainkat.

Én már húztam magamra vizes lepedőt is, az ember sok mindent kipróbál. Ha jól akarunk aludni, a vacsorát tegyük pár órával a lefekvés előtti időszakra, s kerüljük a zsírosabb, nehéz ételeket, s a koffeintartalmú- illetve alkoholos italokat, mert ezek is nehezítik az elalvást.

Lefekvéskor gyakran csak egy kis alsóneműt adok a gyerekekre, a takarózáshoz is elég ilyenkor egy vékony pamutlepedő, igaz a kisebbik fiam kedvenc mesefigurás takarója ilyenkor is elmaradhatatlan, de szerencsére kiveszem belőle az ágyneműt, s elég csak a huzattal takaróznia.

Ha nincs klímánk (nincs) és mostanában nem is fogunk venni (nem) akkor alkalmazhatjuk azt a trükköt is, hogy hajszárítás nélkül, vizes hajjal fekszünk le pihenni. A vizes haj szép lassan párologva hűti a testünket, bár ennek a módszernek számos ellenzője is akad, akik baktériumtenyészethez hasonlítják az átnedvesedett párnát, így ők nem ajánlják a hajszárítás nélküli lefekvést. A kánikula idején este is fokozottan érvényes, hogy igyunk sokkal, sokkal több vizet, s amiatt ne aggódjunk, hogy egész éjjel a mosdóba fogunk járni. Egy pohár vizet érdemes elérhető távolságban tartani magunk mellett éjjel, ami frissítő hatású, s javítja az anyagcserét is. Érdekes dolgot olvastam a pizsamafagyasztásról. A hálóruhánkat célszerű beletenni egy műanyag zacskóba, majd bedobni a fagyasztóba 10-15 percre lefekvés előtt, mert ez friss és hűvös érzést ad, ami megkönnyítheti az elalvást.

Ha semmiképp nem sikerül lehűteni a hálószobát, költözzünk a lakásunk, házunk hűvösebb helyiségeibe, vagy a teraszra. Abban sincs semmi rossz, ha a szabad ég alatt alszunk. Ki kell próbálni! Jó pihenést! Én most indulok aludni.

Novemberi kertészkedés – ezek a zöldségek télen is jól érzik magukat

A hidegebb hónapok beköszöntével sem kell felhagyni a kertészkedéssel. Több zöldségféle a hűvös időben is szépen fejlődik, és jókor elvetve már kora tavasszal friss termést ad.

Vadgesztenye, az ősz egyik legnagyobb kincse

Ősszel minden tele van a vadgesztenye leveleivel és terméseivel, amit érdemes gyűjteni és felhasználni.

A fák és a természet gyógyító ereje

Nem véletlenül mondják, hogy ha beteg vagy, vagy akár stresszes, menj és sétálj egyet az erdőben.

Nem csak salátára jó – ennyi mindenre használhatjuk az ecetet a háztartásban

Az ecet szinte minden konyhában megtalálható, mégis sokan leginkább csak savanyúságokhoz vagy salátákhoz használják. Pedig ez az egyszerű, olcsó alapanyag a háztartás több területén is hasznos lehet. Takarításnál, vízkőoldásnál, szagtalanításnál és akár a mosás során is bevethetjük. Nem kell hozzá különleges recept vagy drága tisztítószer – sok esetben elég egy üveg ecet és egy kis türelem.

Pár dolgot nézz át a házon még a hideg előtt – így készítsd fel otthonodat a fűtési szezonra

Az ősz nemcsak a színes leveleket és a hűvösebb reggeleket hozza magával, hanem azt is jelzi, hogy hamarosan újra szükség lesz a fűtésre. A hideg beköszönte előtt érdemes egy kicsit körbejárni a házat, és átnézni azokat a részeket, amelyek nyáron talán eszünkbe sem jutottak. Egy kisebb javítás vagy karbantartás most még egyszerűbb lehet, mint akkor, amikor már mínuszok vannak odakint.