Menü

Az adakozás lelki háttere

Az adakozásról általában az embereknek kétféle kép él a fejében: az utcán kéregető emberek látványa, illetve a nyilvános adománygyűjtő akciók. Szinte látjuk a színessel írt betűket a szemünk előtt, hogy „Bármekkora összeggel segítse, kérjük, a rászorulókat/betegeket/időseket”. És mivel nagyon sok ilyet látunk, egy idő után sajnos könnyen ignoráljuk is. De ez nem azért van, mert nem szeretnénk másoknak segíteni.

Vajon amikor adunk, belegondolunk-e ennek a mechanizmusnak a belső mozgató erejébe? Hogy igazából a legtöbb odavetett aprópénz vagy étel kinek is teszi a legjobbat? Hogy miből indul a késztetés, és az adakozás utáni elégedettség? Vajon tényleg azért adunk, hogy másoknak segítsünk, vagy azért, hogy mi jobban érezzük magunkat?

Valójában ez több tényezőből áll. Az embereket adakozáskor a sztereotípiái irányítják. Minden, amit a környezetükben addig tapasztaltak vagy hallomásból ismernek. Például, ha egy kevésbé ápolt ember kér segítséget, hajlamosak vagyunk rögtön rosszat feltételezni róla, mint például hogy alkoholra vagy valamilyen káros dologra fogja költeni a pénzt, vagy esetleg nem is szorul rá igazán, csak ki akarja használni az emberek jóindulatát. A hajléktalanokkal szemben számos negatív előítélet él a köztudatban, és velük szemben az ember könnyebben áll ellen. Valamiért van egy olyan tulajdonságunk, hogy sémákra építjük az emberi kapcsolatainkat, a hajléktalanokról pedig az a kép él bennünk, hogy tétlenek, a saját életük rendezésében teljességgel megbuktak, esetleg egyenesen ők tehetnek arról, ahová kerültek. A sajnálat és a szánalom olykor viszolygásba csap át velük szemben.

De tegyük fel, hogy amikor megengedhetjük magunknak, segítünk, nemtől, életkortól, származástól, állapottól függetlenül. Mit érzünk utána? Elégedettséget? Boldogságot? Ha igen, minek örülünk? Annak, hogy valakinek ezáltal nagyon kis mértékben jobb lett a napja, vagy annak, hogy hasznosnak érezzük magunkat a társadalom számára? Mi az, amit egyáltalán éreznünk kell?

Furcsa válasz, de a legjobb, ha semmit. Sok embernek az nem valódi segítség, ha egy kis aprót adunk neki. A pénz olyan eszköz, ami túlságosan könnyen fogy, ezért nem lehet arra alapozni, hogy mikor van vagy mikor nincs. Előfordulhat, hogy a figyelmünkkel, ötleteinkkel, jó tanácsainkkal többet tudunk tenni a rászorulókért, mint valamennyi pénzzel. Azt, ha az időnket rászánjuk olyan emberekre, akiknek szüksége van segítségre, egészen biztos, hogy nem fogjuk megbánni. Ezen felül természetesen mindenki úgy segít, ahogy tud. És ha nem tudunk, akkor sem szabad hosszú ideig tartó bűntudatot éreznünk. Hiszen valamink biztosan van, amivel a környezetünket segíthetjük.

Adni jó, de azt ne felejtsük el, hogy nem önmagunkért adunk, és nem azért, hogy mi megnyugtassuk a lelkiismeretünket. A tőlünk telhető legjobbat kell nyújtanunk mindenki felé.

A lovasterápia jótékony hatásai

A lovasterápia, hippoterápia és a kapcsolódó állatsegített terápia egyre nagyobb figyelmet kap világszerte, ugyanakkor hazánkban még kevéssé ismert és hozzáférhető módszer. Pedig ezek az eljárások nemcsak érzelmi és pedagógiai előnyökkel járnak, hanem mozgásterápiás hatásuk is jelentős.

Anyaság és nőiesség: miért nem kell választanunk?

Az anyaság az egyik legszebb, legfelelősségteljesebb, és talán leginkább átalakító szerep, amit egy nő az életében betölthet. De miközben az anyai szerepben nap mint nap helytállunk – etetünk, vigasztalunk, szervezünk, altatunk és folyamatosan aggódunk, figyelünk – könnyen elveszhetünk benne. Sok nő felteszi magának a kérdést: „Ki vagyok én most, hogy anya lettem? És hol van az a nő, aki korábban voltam?”

Mikortól számít valaki alkoholistának?

Az alkoholfogyasztás társadalmilag elfogadott része sok kultúrának – egy pohár bor vacsora mellé, sör a barátokkal, pezsgő ünnepléskor. De mikortól válik ez a szokás problémává? Mikortól számít valaki alkoholistának?

A hiány érzése egy jóléti világ közepén

A XXI. század embere furcsa ellentmondásban él. A történelem során soha nem volt még ennyire kényelmes, biztonságos és kiszámítható az élet, mint manapság. A technológia kitágította a lehetőségeket, szolgáltatások sokasága könnyíti meg a mindennapokat, és a fejlett országokban a legtöbben szinte korlátlanul hozzáférhetnek lehetőségekhez és szórakozáshoz. Ennek ellenére érezhetjük úgy, hogy valami mégsem jó. Hová tűnik a vidámság, és miért olyan nehéz jól érezni magunkat, amikor látszólag semmi sem hiányzik.

Személyiségtípus kisokos. Mit árulhat el rólunk négy betű?

Milyenek vagyunk mi valójában? Biztos mindenki ismeri a különböző játékos és összetettebb személyiségteszteket, ennek része, hogy például valaki introvertált, extrovertált, csapatkapitány vagy inkább csapattag. Különböző hobbi típuselméleti próbálkozásokkal rengetegszer találkozni. Azonban kérdéses, hogy a valóságban mennyire komplex egy ember lelkivilága?