Menü

Az adakozás lelki háttere

Az adakozásról általában az embereknek kétféle kép él a fejében: az utcán kéregető emberek látványa, illetve a nyilvános adománygyűjtő akciók. Szinte látjuk a színessel írt betűket a szemünk előtt, hogy „Bármekkora összeggel segítse, kérjük, a rászorulókat/betegeket/időseket”. És mivel nagyon sok ilyet látunk, egy idő után sajnos könnyen ignoráljuk is. De ez nem azért van, mert nem szeretnénk másoknak segíteni.

Vajon amikor adunk, belegondolunk-e ennek a mechanizmusnak a belső mozgató erejébe? Hogy igazából a legtöbb odavetett aprópénz vagy étel kinek is teszi a legjobbat? Hogy miből indul a késztetés, és az adakozás utáni elégedettség? Vajon tényleg azért adunk, hogy másoknak segítsünk, vagy azért, hogy mi jobban érezzük magunkat?

Valójában ez több tényezőből áll. Az embereket adakozáskor a sztereotípiái irányítják. Minden, amit a környezetükben addig tapasztaltak vagy hallomásból ismernek. Például, ha egy kevésbé ápolt ember kér segítséget, hajlamosak vagyunk rögtön rosszat feltételezni róla, mint például hogy alkoholra vagy valamilyen káros dologra fogja költeni a pénzt, vagy esetleg nem is szorul rá igazán, csak ki akarja használni az emberek jóindulatát. A hajléktalanokkal szemben számos negatív előítélet él a köztudatban, és velük szemben az ember könnyebben áll ellen. Valamiért van egy olyan tulajdonságunk, hogy sémákra építjük az emberi kapcsolatainkat, a hajléktalanokról pedig az a kép él bennünk, hogy tétlenek, a saját életük rendezésében teljességgel megbuktak, esetleg egyenesen ők tehetnek arról, ahová kerültek. A sajnálat és a szánalom olykor viszolygásba csap át velük szemben.

De tegyük fel, hogy amikor megengedhetjük magunknak, segítünk, nemtől, életkortól, származástól, állapottól függetlenül. Mit érzünk utána? Elégedettséget? Boldogságot? Ha igen, minek örülünk? Annak, hogy valakinek ezáltal nagyon kis mértékben jobb lett a napja, vagy annak, hogy hasznosnak érezzük magunkat a társadalom számára? Mi az, amit egyáltalán éreznünk kell?

Furcsa válasz, de a legjobb, ha semmit. Sok embernek az nem valódi segítség, ha egy kis aprót adunk neki. A pénz olyan eszköz, ami túlságosan könnyen fogy, ezért nem lehet arra alapozni, hogy mikor van vagy mikor nincs. Előfordulhat, hogy a figyelmünkkel, ötleteinkkel, jó tanácsainkkal többet tudunk tenni a rászorulókért, mint valamennyi pénzzel. Azt, ha az időnket rászánjuk olyan emberekre, akiknek szüksége van segítségre, egészen biztos, hogy nem fogjuk megbánni. Ezen felül természetesen mindenki úgy segít, ahogy tud. És ha nem tudunk, akkor sem szabad hosszú ideig tartó bűntudatot éreznünk. Hiszen valamink biztosan van, amivel a környezetünket segíthetjük.

Adni jó, de azt ne felejtsük el, hogy nem önmagunkért adunk, és nem azért, hogy mi megnyugtassuk a lelkiismeretünket. A tőlünk telhető legjobbat kell nyújtanunk mindenki felé.

A szorongás tünetei és fajtái

Amikor találkozunk egy stresszt kiváltó ingerrel (úgynevezett stresszorral), működésbe lép szervezetünk védekező rendszere, azaz az endokrin- és vegetatív idegrendszerünk.

Stressz vezetés közben: így csökkenthetjük a feszültséget

Manapság alig akad olyan ember, aki rövidebb vagy hosszabb ideig ne érezné magát stresszesnek. A stressz a 21. század egyik népbetegsége, amely nemcsak az egészségünkre, hanem az autóvezetésre sincs jó hatással.

Tudatos otthonalakítás: hogyan csináljuk?

Milyen legyen az otthonunk? Mindenki szeretne olyan házban, lakásban élni, ahol otthon érzi magát. Nézzünk meg néhány szempontot, ami segíthet a tudatos otthonalakításban. Fontosak a belsőépítészeti, energetikai, épületgépészeti és lakberendezési szempontok egyaránt.

A szociális szorongás fogságában

Tapasztalták már azt, hogy ha közösségbe mennek, és a figyelem középpontjába kerülnek, előadást kell tartaniuk, netán vizsgáznak, vagy egyszerűen csak vásárláskor érdeklődnek az eladótól, szinte megfordul Önökkel a világ?

Jelek, hogy nem érdekled a srácot

Nehéz elfogadni, ám nem minden kapcsolat köttetett a mennyben... Tetszik egy srác, és nem tudod eldönteni, viszonozza-e az érzelmeidet? Olvasd el alábbi pontjainkat akkor!