Menü

Az adakozás lelki háttere

Az adakozásról általában az embereknek kétféle kép él a fejében: az utcán kéregető emberek látványa, illetve a nyilvános adománygyűjtő akciók. Szinte látjuk a színessel írt betűket a szemünk előtt, hogy „Bármekkora összeggel segítse, kérjük, a rászorulókat/betegeket/időseket”. És mivel nagyon sok ilyet látunk, egy idő után sajnos könnyen ignoráljuk is. De ez nem azért van, mert nem szeretnénk másoknak segíteni.

Vajon amikor adunk, belegondolunk-e ennek a mechanizmusnak a belső mozgató erejébe? Hogy igazából a legtöbb odavetett aprópénz vagy étel kinek is teszi a legjobbat? Hogy miből indul a késztetés, és az adakozás utáni elégedettség? Vajon tényleg azért adunk, hogy másoknak segítsünk, vagy azért, hogy mi jobban érezzük magunkat?

Valójában ez több tényezőből áll. Az embereket adakozáskor a sztereotípiái irányítják. Minden, amit a környezetükben addig tapasztaltak vagy hallomásból ismernek. Például, ha egy kevésbé ápolt ember kér segítséget, hajlamosak vagyunk rögtön rosszat feltételezni róla, mint például hogy alkoholra vagy valamilyen káros dologra fogja költeni a pénzt, vagy esetleg nem is szorul rá igazán, csak ki akarja használni az emberek jóindulatát. A hajléktalanokkal szemben számos negatív előítélet él a köztudatban, és velük szemben az ember könnyebben áll ellen. Valamiért van egy olyan tulajdonságunk, hogy sémákra építjük az emberi kapcsolatainkat, a hajléktalanokról pedig az a kép él bennünk, hogy tétlenek, a saját életük rendezésében teljességgel megbuktak, esetleg egyenesen ők tehetnek arról, ahová kerültek. A sajnálat és a szánalom olykor viszolygásba csap át velük szemben.

De tegyük fel, hogy amikor megengedhetjük magunknak, segítünk, nemtől, életkortól, származástól, állapottól függetlenül. Mit érzünk utána? Elégedettséget? Boldogságot? Ha igen, minek örülünk? Annak, hogy valakinek ezáltal nagyon kis mértékben jobb lett a napja, vagy annak, hogy hasznosnak érezzük magunkat a társadalom számára? Mi az, amit egyáltalán éreznünk kell?

Furcsa válasz, de a legjobb, ha semmit. Sok embernek az nem valódi segítség, ha egy kis aprót adunk neki. A pénz olyan eszköz, ami túlságosan könnyen fogy, ezért nem lehet arra alapozni, hogy mikor van vagy mikor nincs. Előfordulhat, hogy a figyelmünkkel, ötleteinkkel, jó tanácsainkkal többet tudunk tenni a rászorulókért, mint valamennyi pénzzel. Azt, ha az időnket rászánjuk olyan emberekre, akiknek szüksége van segítségre, egészen biztos, hogy nem fogjuk megbánni. Ezen felül természetesen mindenki úgy segít, ahogy tud. És ha nem tudunk, akkor sem szabad hosszú ideig tartó bűntudatot éreznünk. Hiszen valamink biztosan van, amivel a környezetünket segíthetjük.

Adni jó, de azt ne felejtsük el, hogy nem önmagunkért adunk, és nem azért, hogy mi megnyugtassuk a lelkiismeretünket. A tőlünk telhető legjobbat kell nyújtanunk mindenki felé.

A jó főnök tulajdonságai

A főnöki titulust nem adják ingyen, és a vezetői rang sem csöppen csak úgy az ölbe. Ahhoz pedig, hogy valaki kiváló vezető legyen, elengedhetetlen a kollégáival ápolt jó kapcsolat, ami egyben a vállalat fejlődésének kulcsa is.

A komposztálás titkai

Környezettudatos és hasznos. Így kezdj komposztálni!

Maradéktalanul

Magyarországon közel 2 millió tonna ételt dobunk szemétbe évente, otthonainkban ennyi végzi a kukában. Hatalmas pazarlás ez, mely ellen civil szervezetek is tiltakoznak.

Hirtelen a magad lábára állni

Krízishelyzetek mindig adódnak. Ezekkel vagy megbirkózunk egyedül, vagy magunk előtt tornyosítunk egy jó adag problémát, amiben aztán rendszeresen megakadunk. Az egyik nehézséget az okozza, amikor az ember hirtelen egyedül lesz, vagy anyagi vagy érzelmi szempontból a maga útját kell járnia, noha addig ez nem fordult elő. Ezzel megbirkózni nem egyszerű

Hogy gyorsabban múljon el a szúnyogcsípés

Abban talán mindannyian egyetértünk, hogy a nyár legkellemetlenebb velejárója a szemtelen szúnyogok inváziója, a rovarokat pedig olykor sajnos a szúnyogriasztó szerek sem tartják távol. Mivel csökkenthetjük a kellemetlen tüneteket?