Menü

Több, mint futás

Fuss, hogy segíts! Ez is lehetne a cikk címe, találó kifejezés. Mit is jelent az, hogy jótékonysági futás?

Számomra azt, hogy nem csak magamra gondolok, hanem igyekszem másokért is tenni a futás segítségével. Fontosnak tartom, hogy sporttevékenységem ne csupán öncélú legyen, hanem ezzel próbáljam meg felhívni a figyelmet mások problémáira, nehézségeire. A különböző jótékonysági futásokra befizetett nevezésekkel sok rászoruló csoportot, alapítványt, szervezetet, egyesületet támogathatunk. Mindig is törekedtem arra, hogy felhívjam az emberek figyelmét az egymás iránti empátiára és törődésre, ezért szeretnék pár szót említeni a jótékonysági sportrendezvényekről!

Amikor először hallottam a barátnőmtől, hogy csatlakozott egy virtuális futóversenyhez, melynek bevételét autista gyerekek kapják, azonnal csatlakoztam. Annyira megtetszett ez a kezdeményezés, hogy feltérképeztem a következő jótékonysági futásokat, így neveztem Föld napja futamra, később jótékonysági futásra hívtak a helyi oviba, s körülnézve a neten, azt láttam, hogy számtalan esemény várja a segíteni vágyókat, gyakoriak a jótékonysági futások, túrák, kerékpározások.

Van olyan egyesület, mely a sérült és hátrányos helyzetű gyermekeket az évi több alkalommal megrendezésre kerülő jótékonysági futóversenyek bevételeiből támogatja. Tisztelem és becsülöm a Bátor Tábor Alapítvány elhivatott munkáját, de futhatunk gyermekotthonok javára, vagy fogyatékkal előkért, kórházak koraszülött osztályaiért, nagycsaládosokért, szívbeteg gyermekekért, de akár állatmenhelyeket is támogathatunk. Segíthetjük a speciális kutatómentők, vagy légimentők munkáját, vagy gyerekek úszás-oktatását, mentőállomásokat! Nagyon sok esemény és lehetőség van azoknak, akik adni szeretnének.

Néhány verseny kifejezetten a kutyás sportokat szeretné népszerűsíteni, mások a hátrányos helyzetű, tehetséges atlétákat segítenék, akik sportfelszerelést kapnak a befolyt nevezési díjakból. A mikulás- és szilveszteri, újévi futások nagy része is jótékony célokat szolgál, gyermekotthonokat támogatnak vele.

Nagyon sok alapítvány számára hatalmas segítség, amire a hétköznapi ember azt gondolja, „ugyan mit tudok én ezzel segíteni?”. Sokat! A nevezésekből befolyt összegen kívül a sport népszerűsítése, a jótékonykodás, a közös élmény mind-mind az emberi kapcsolatokat építi, egy magasabb szintre emeli. Miközben adunk, magunk is többé, jobbá válhatunk, így lesz az egyszerű futásból egyik oldalról adomány, segítség, támogatás, másik szemszögből pedig közösségépítő szabadidős tevékenység, mely egyrészt motivál a sport elkezdésére, közösséget épít, s küzd a mozgásszegény életmód ellen.

Otthon méred a vérnyomásod? Ettől az 5 hibától lehet rossz az eredményed

A vérnyomásmérés sokak számára egyszerű rutin: felkerül a mandzsetta, megnyomjuk a gombot, néhány másodperc múlva pedig megjelenik két szám a kijelzőn. Csakhogy a mérés eredményét nemcsak az befolyásolja, hogy éppen milyen a vérnyomásunk. Az is számít, hogyan, mikor és milyen körülmények között mérünk. Egy rosszul megválasztott testhelyzet vagy akár egy kávé is könnyen eltérítheti az értéket.

Szeptember a kertben – mik a legfontosabb teendők?

A szeptember a betakarítás és az őszi munkák ideje. Ilyenkor érdemes gondoskodni a gyepről és előkészíteni a növényeket a hidegebb hónapokra. Ha most kellő figyelmet fordítunk a kertre, tavasszal sokkal szebb látvány fogad majd bennünket.

A napirend fontossága – miért segít a rendszeresség a mindennapokban?

A mindennapi élet könnyen kaotikussá válhat, ha nincs egy kialakult rendszerünk. Munka, háztartás, család, ügyintézés, pihenés és saját céljaink gyakran egyszerre követelnek figyelmet. Ilyenkor sokan azt érzik, hogy egész nap elfoglaltak, mégsem haladnak igazán. Egy jól kialakított napirend azonban segíthet abban, hogy átláthatóbbá, nyugodtabbá és kiegyensúlyozottabbá váljanak a hétköznapok.

Őszi gyógynövények, ezeket keresd

Az ősz nem csak a levelek hullásáról és a csodás színekről szól, hanem ilyenkor gyógynövényeket is gyűjthetünk, amik igen hasznosak lesznek télen és tavasszal.

Mitől leszel azonnal szimpatikusabb másoknak?

Vajon mi alapján döntjük el néhány perc, sőt olykor néhány másodperc alatt, hogy valaki szimpatikus-e számunkra? Természetesen a külső megjelenés is szerepet játszhat az első benyomásban, de hosszú távon sokkal inkább azok az apró gesztusok, viselkedési formák és kommunikációs szokások számítanak.