Menü

Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés az életmódnak!

Aki próbált már néhány kilótól megszabadulni, az biztos, hogy beleesett már abba a hibába, hogy „na most én aztán megmutatom”, és attól a bizonyos hétfőtől kezdve drasztikusan változtatott az étkezésén! Vagy elkezdett irreleváns szinteken sportolni, amelynek hamar motiváció-vesztés és akár egészségügyi problémák lettek az eredményei.

Fontos leszögezni, hogy ha valóban szeretnénk a súlyunkból veszteni, és azt később is megtartani, azt nem egyik napról a másikra fogjuk megcsinálni. Ha a világ így működne, csakis szép és újság címlapra való és testalkatú emberek szaladgálnának körülöttünk. Viszont 1-2 változtatással igen komoly sikereket érhetünk el- akár egy hónapon belül is.

Folyadék, folyadék és még több folyadék

Nem lehet eleget hangoztatni, hogy mennyire fontos a folyadékbevitel a mindennapi életben, és ez hatványozott akkor, ha fogyni is szeretnénk. Nagyon sokan a nassolás gonosz útjára lépnek, mert „éhesek”. Azonban lehet, hogy a szervezet nagyon sokszor vízre vágyik ilyenkor és alapból is. Egy egészséges felnőtt szervezetnek 2,5-3 liter folyadékbevitelre volna szüksége, melynek egy kis részét bár fedezik az ételek és az egyéb, pl.: kávé, smoothie… stb, de a vízről magunknak kell gondoskodnunk. Érdemes praktikákat találni, vagy egyfajta rutint bevezetni, mert ha vízivás helyett inkább a nasihoz nyúlunk, akkor csak a kilóknak kedvezünk.

Váltsunk ki egy köretet!

A hiedelmekkel ellentétben az nem megoldás, ha minden nap, ezentúl csakis sült csirkemellet eszel párolt zöldséggel, vagy rizzsel. A teljes monotonitást a szervezet sem tűri sokáig. Habár önmagukban tekintve egészséges ételekről beszélünk, ha folyamatosan ugyanazok a hatások érik a szervezetet, azt előbb-utóbb betegség, vagy probléma formájában visszajelzi nekünk. Viszont!
Ha eddig például sült krumplival és nagy adag sajtszósszal etted a csirkét, akkor próbáld ki, hogy az egyik étkezés során sajtszósz helyett kefirrel leöntött párolt zöldséget (amolyan hamis francia salátát) fogyasztasz.

A következő étkezésnél meg a krumplit pl. nem olajban sütöd ki, hanem sütőpapíron a felmelegített sütőben grillezed, különböző fűszerekkel karöltve. A sajtszószt pedig eheted, csak akkor megint másmilyen körítést adj mellé. Minden lehet enni (majdnem mindent- ezt később kifejtem), a figyelmet az adagok mennyiségére és a minőségére kell fordítani. Újdonság, kevesebb egészségtelen tényezővel, és még finomabb, változatosabb étkezéseket is teremthetsz.

Az igazi mumus: a gyorsan felszívódó szénhidrát

Ott van a fehérlisztből készült termékekben, tésztákban, cukorban, és szinte mindenben, amiért „gyorsan valami finomat” nyúlunk a boltokban. A probléma nem azzal van, hogy mennyi kalória van vagy nincs az ilyen termékekben, hanem az, hogy a gyors felszívódás miatt úgy érzi az ember, hogy hű de jól lakott, viszont ez csak a vércukorszint hirtelen növekedésének illúziója. Amilyen gyorsan elmúlt az éhségérzet, olyan gyorsan vissza is tér. Nem véletlen folynak a csapból is a teljeskiőrlésű pékáru, árpa- és egyéb magvakból készült lisztekből készült termékek fogyasztására tett javaslatok. Vagy a cukrozatlan müzlik és nádcukorból készült ételek. Ezek lassabban szívódnak fel, folyamatosan optimális szinten tartva a vércukorszintet, ezért nem meglepő, hogy a reggeli után csak ebédidőben kezd az illető éhséghez hasonló jelzéseket kapni a szervezetétől. Ráadásul az ilyen termékek általában sokkal több rostot is tartalmaznak, amely az emésztést és a gyorsabb anyagcsere folyamatokat segítik. Egyszerűen csak váltsuk le a sima zsemlét teljeskiőrlésűre, és máris tettünk az egészségünkért azzal, hogy a boltban az egyik pult helyett a másikba nyúltunk.

Fűszerezés

Sokan a só-bors klasszikus mellett maradnak, lévén, ez a legkönnyebben beszerezhető és legpopulárisabb duó. Pedig egy kis rafinériával új ízek és új világok nyílnak meg, amelyek sokkal élvezetesebbé és táplálóbbá teszik az életmódváltáshoz szükséges „megpróbáltatásokat”. Arról nem is beszélve, hogy egyes fűszerek, mint például a kömény, vagy fahéj az emésztést is segítik. Érdemes erre specializálódott üzletekben vagy piacokon szétnézni, illetve az is megfontolandó, hogy akár élő fűszernövénybe is érdemes befektetni.

Ha ezt a négy dolgot megfogadod és folyamatosan, apránként változtatsz az étkezési szokásaidon, garantáltan olyan életmódot alakíthatsz ki, amelyben nem csak a kilók fognak eltünedezni, de még élvezni is fogod a rossz szokások hátrahagyását.

Az ünnepi asztal csapdái

Karácsonykor sokan tapasztalják meg a túlevést, amit gyakran bűntudat és önvád követ, pedig a jelenség jóval összetettebb annál, mint hogy „nem tudtunk megállni”. Az ünnepi időszak érzelmi terhei, a felborult rutin és a hagyományok mind szerepet játszanak abban, miért eszünk ilyenkor többet a megszokottnál. A kérdés nem az, hogy hibáztunk-e, hanem az, mit üzen számunkra a testünk és a lelkünk.

A citrom szerepe a modern súlykontrollban

A táplálkozástudomány fejlődésével a „superfood” kifejezés új értelmet nyert: már nem csodaszereket keresünk, hanem olyan természetes összetevőket, amelyek szinergiában működnek a szervezet alapvető folyamataival. A citrom (Citrus limon) az egyik leggyakrabban emlegetett kiegészítő a fogyókúrák kapcsán. Bár a populáris média gyakran „zsírégetőként” állítja be, a valóság ennél összetettebb, mégis rendkívül értékes a testsúlycsökkentés szempontjából.

Karácsonyi vendégváró falatkák, amiket a rokonok is imádnak

A karácsonyi ünnepek egyik legszebb része, amikor a család és a rokonok végre együtt lehetnek. A beszélgetések, nevetések és közös emlékek mellé szinte elengedhetetlenek az ízletes vendégváró falatkák, amelyek folyamatosan az asztalon lehetnek.

A méz jótékony hatásai – Természetes arany a mindennapokra

A méz az egyik legrégebbi és legsokoldalúbb természetes csodaszerünk, amit már az ókorban is nagy becsben tartottak. Nemcsak az ételek ízesítésére alkalmas, hanem a test és a lélek támogatására is.

Amikor a test jelez: így ismerhetjük fel a magnéziumhiány rejtett tüneteit

A magnézium az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkülözhetetlen az idegrendszer, az izmok, a csontok és az energia-anyagcsere megfelelő működéséhez. Több száz biokémiai folyamat motorja, ezért ha a bevitel tartósan alacsony, a szervezet gyorsan reagál.