Ilyen a lakásban tartott kutyák élete
- Dátum: 2017.09.10., 17:41
- állatbarát, állatvédelem, családi ház, eb, gazdi, háziállat, kert, kertes ház, kutya, kutyatenyésztő, lakás, magánház, örökbeadás, séta
„Szó sem lehet arról, hogy kutyát tartsunk, hiszen társasházban élünk! Majd ha kertes házba költözünk, lehet róla szó…”- halljuk gyakran az elsőre logikusnak hangzó kijelentést. Vajon a kutya számára tényleg ez a jó döntés? Hiszen úgy hangzik, hogy van benne ráció.
A látszat azonban néha csal. Gyakori, hogy a társasházban, lakásban tartott ebek élete jóval kedvezőbb, mint a kertes házban, családi házban, magánházban élő társaiknak. Miért?

A lakásban élő kutyák:
- Minden nap sétálnak, hiszen a dolguk elvégzéséhez ez elengedhetetlen. Míg a kertben élő kutyák az esetek nagy részében kevés sétában részesülnek, s főleg ritka az, akit minden nap sétára visznek.
- Gazdáik elhivatottabb állatbarátok. Míg családi háznál sokan azért tartanak háziállatokat, köztük kutyát is, mert a szokásos kép része, a kutya pedig házőrző és néha kedves szórakozás, addig aki társasházban tart kutyát, az tényleg hajlandó a kompromisszumokra, a lemondásokra az állat kedvéért, és szeretné azt maga mellett tudni.
- Többet lehetnek az ember mellett – s aki jól ismeri a kutyákat, tudja, hogy ez számukra mennyire fontos és előnyös. Nyilván ez fizikailag is egyszerűbb, mint kertben tartott társaik esetében, de jellemzően a lakásban állatot tartók számára fontosabb is ez a tényező.
- Kevésbé vannak kitéve az időjárási körülményeknek. Lehet, hogy azt gondoljuk, hogy mindez nincs rájuk hatással, de tévedés ezt gondolni! Igenis vannak olyan kutyafajták, amelyeknek pl. az ízületeik megsínylik az udvaron, hidegben való tartást. Igenis a kutyák is fáznak és nekik is van melegük. Az ember saját, zárt környezetében általában kellemesebb, élhetőbb a hőmérséklet számukra is.
Emiatt lehetséges, hogy sok igényes, állatbarát tenyésztő szívesebben ad el kutyát társasházba, mint családi házhoz, valamint hogy az állatvédők és az örökbeadó szervezetek sem ellenzik a kutyák lakásban tartását.
Tilos sóval felszórni a járdát – helyettesítsük környezetbarát módon
A téli hónapokban a csúszós járdák komoly balesetveszélyt jelentenek, ezért a síkosságmentesítés elengedhetetlen. Sokan azonban még mindig automatikusan a sóhoz nyúlnak, holott ez nemcsak környezetkárosító, hanem jogszabályba is ütközik.
Extrém hideg idején is felelősek vagyunk az állatokért
Az elmúlt években egyre gyakoribbak az extrém időjárási helyzetek, amelyek nemcsak az embereket, hanem a háziállatokat is komoly kihívás elé állítják. A tartós hideg, a fagy, a szél és a csapadék különösen veszélyes lehet a szabadban tartott kutyák számára.
Színes és fagytűrő balkonnövények — így tedd vidámmá a téli erkélyt
Télen kevesebb a szín — csupaszak a fák és a havas táj is csak ritkán pótolja a sok hónapon át tartó szürkeséget. Sok országban, ahol napfény is ritkán jut a tél folyamán, az emberek színes falakkal, vidám lakberendezéssel és burjánzó növényekkel igyekeznek ellentételezni a lehangoló külvilágot.
A fagyöngy – karácsonyi jelkép és gyógyító növény
Mindenki ismeri a fagyöngyöt, amit nem csak a fákon látunk csomókban, hanem leszedve a karácsony egyik jelképe, de ez a növény egy dísznél sokkal több.
Miért fontos rendszeresen tisztítani a kárpitot, matracot és szőnyeget?
A lakások és irodák komfortja nagymértékben függ a bútorok, szőnyegek és matracok tisztaságától. Bár sokan csak a látható szennyeződéseket veszik észre, a kárpit, a matrac és a szőnyeg rendszeres tisztítása nem pusztán esztétikai kérdés, hanem egészségügyi szempontból is kiemelten fontos.