Menü

Mindentudó körömvirág

Mikor cseperedő kislány voltam, Édesanyám minden, a fizikai valómon megjelenő vagy okozott gondomra, búmra, bajomra a körömvirág (Calendula officinalis) krémet javasolta. Számomra teljesen természetes volt, hogy tinédzserként a pattanások kezelésére, a szúnyogcsípések viszketésének csökkentésére, a száraz bőr ápolására, a gyógyuló sebek felgyorsításának elősegítésére is körömvirág kenőcsöt használjak. Hiszen ehhez szoktam hozzá, ez volt az univerzális megoldás mindenre. Sosem hagyott cserben, mert a szekrényben mindig megtaláltam. :)

Évekkel később, amikor a barátommal megismerkedtem és összeköltöztünk, az összecsiszolódás folyamata alatt kiderült, hogy ő még nem is hallott erről a lehetőségről. „Valaki a körömvirágot így használja? Milyen meglepő!” – gondolta. (Azóta persze ő is rendszeresen ápolja vele testének azon területeit, ahol rendszeresen megkeményedik a bőr.)

Mi nők tudjuk, hogy főleg nyáron mekkora problémát és milyen nagy energia-, illetve időbefektetést igényel a szőrtelenítés. „Szerencsétlenebb” nőtársaink azt az érzést is ismerik, amikor nem elég heti egyszer vagy kétszer szőrteleníti, hanem ez a procedúra is a mindennapi szépségápolás részét kell, hogy képezze. Mert igen, egyes nők nagyon erős vagy gyorsan növő szőrzettel rendelkeznek – amin persze nincs mit szégyellni. Ilyenek vagyunk, fogadjuk el magunkat.

Édesanyám univerzális körömvirág kenőcse azonban még erre is előnyös megoldást kínálhat. Sajnos a hónalj gyantázása nyáron nem az a lehetőség, amit egy nő megfontolhat, hiszen ki az, aki meg tudja várni, hogy olyannyira kinőjön a szőr a hónalján, hogy azt gyantázni lehessen? Az epilátorral hasonló a helyzet. Az én érzékeny bőröm viszont az epilálást sem kedveli. (Azt pedig már csak mellékesen említem, mennyire fáj.) Anyukám javaslatára azonban minden este körömvirág kenőccsel kenem be ezt az érzékeny területet, így a mindennapi reggeli borotválás után sincs semmilyen panaszom (fájdalom, pirosodás, sebek, szőrtüsző gyulladás, szőrbenövés, a bőr hámrétegének sérülése).

A körömvirág állítólag nagyon jó fájdalomcsillapító hatással is bír, sokhelyütt többek között a menstruációs fájdalmak enyhítésére is alkalmazzák. De szabályozza az ösztrogéntermelést, és a kötőhártya gyulladás kezelésében is használható.

Talán még napestig sorolhatnánk, mennyire sokszínű és jótékony hatással bír ez a szépséges, sárga színnel bíró növény. Próbáljuk ki nekünk hogyan, hol válik be. Gyógynövény boltokban, drogériákban könnyen hozzáférhetünk, de akár otthon, házilag is elkészíthetjük!

Miért fontos a kismedencei terület egészsége?

A medencefenék izomzata láthatatlanul dolgozik a háttérben, mégis alapvetően meghatározza a mindennapi magabiztosságot és a szexuális élet minőségét. Ideje félretenni a tabukat, megérteni ennek a zónának a valódi működését, és elsajátítani azokat a mindennapi szokásokat, amelyekkel hosszú távon is megőrizhető az intim egészség.

Hasmasszázs, az emésztés érdekében

Évezredek óra tudjuk, hogy a masszázs mennyire egészséges, hát miért ne alkalmazhatnánk a hasunkon is.

Megfázás ellen hagymával: három immunerősítő házi gyógymód

A hagyma, a méz és a gyömbér régóta része a házi praktikáknak. A hűvösebb hónapokban sokan fordulnak a természetes alapanyagokhoz, ha kapar a torkuk, folyik az orruk vagy enyhíteni szeretnék a megfázás kellemetlen tüneteit. Bár ezek a módszerek nem helyettesítik az orvosi kezelést, egyes házi készítmények segíthetnek a komfortérzet javításában és a tünetek enyhítésében.

Miért fájnak ősszel jobban az ízületek?

Ahogy beköszönt az ősz, egyre többen tapasztalják, hogy merevebbek az ízületeik, nehezebben indul a reggel, és a korábban megszokott mozdulatok is kellemetlenné válnak. A térd, a csípő, az ujjak vagy éppen a vállak fájdalma különösen azoknak okozhat gondot, akik ízületi kopással, gyulladásos betegséggel vagy régebbi sérüléssel élnek. De vajon valóban az időjárás áll a háttérben, és mit tehetünk azért, hogy az őszi hónapokban is könnyebben mozogjunk?

Térképnyelv: mitől alakul ki, és mit tehetünk ellene?

A nyelvünk állapota sokat elárul szervezetünk működéséről, betegségeinkről, és egészségünk állapotáról.