A kitartás pszichológiája
- Dátum: 2017.09.04., 08:03
- egészség, érték, értékrend, gondolat, izom, kirándulás, kitartás, pszichológia, sport, tulajdonság, túra, út, vezérfonal
A kitartás egy jelentős emberi tulajdonság, amire szükségünk van. Elvezethet minket a sikerhez az élet bármely területén, a karrier eredményeihez, és végigvihet az önmagunkhoz vezető kanyargós úton.
Ha most pszichológiai körvonalakra vágytok, el kell, hogy keserítselek titeket, ugyanis saját élménybeszámoló következik. Na meg az, amit ebből, saját utamon, saját magamról kihámoztam.

Az Alföldön nőttem fel, ebből kifolyólag mindig vágytam a hegyekbe, csodáltam őket, úgy éreztem, sosem tudnám őket megunni: a látványukat és az élményt, amit nyújtanak. Most is így érzem.
Eljött az időszak, amikor hegyvidékre költöztem, és a barátommal eldöntöttük, hogy a közös szabadnapjainkon mindig felbotorkálunk egy-egy környékbeli hegyre. Korábban sosem sportoltam rendszeresen, mindig is furdalt érte a lelkiismeret. Nem tudtam ráfüggni egyik mozgásformára sem, s a kezdeti motiváció gyorsan szertefoszlott. Természetesen ebben én is hibás voltam, hiszen hagytam, hogy legyőzzön a kényelem – vagy a lustaság. A kitartás szó akkor még nem képezte szerves részét mindennap használt szókészletemnek.
Hetek óta nézegettünk a teraszról egy hegyi házikót, így egyértelmű volt, merre fogunk indulni az első adandó alkalommal. De a túraútvonalak átláthatatlanok, főleg nekünk, kezdőknek, így teljesen máshol, egy körülbelül 500 méterrel magasabb csúcson kötöttünk ki.
A túra elején az erőltetett hegymenetet elég jól bírtam, meg is voltam lepődve ezen, hiszen a legutóbbi alkalommal már az első 200 méter elég volt ahhoz, hogy úgy érezzem: kiszakad a tüdőm a helyéről. Most is eljött ez a pont. Néha 2 percenként meg kellett állnom, pedig a terep nem volt nehéz. A kezdeti „izmosodik a fenekem, a combom” gondolatokat egyre gyakrabban váltották fel a „soha nem fog menni... mekkora élmény lehet velem túrázni” foszlányok. Ezek gyakran hangosan is kiszaladtak a számon.
A barátom folyamatosan biztatott. Sokat segített ezzel, de amíg magamtól is nem jutottam ugyanarra a nézőpontra, addig úgy éreztem, csak szítja a tüzet.
Aztán egyszer csak… észrevétlenül… megtörtént. Egyre gyakrabban tudtam a negatív gondolatokat pozitívra cserélni útközben, egyre kevesebb időre álltam meg, már nem gondoltam, hogy sosem leszek rá képes. Tudtam a testemre fókuszálni, az izmaimra, a technikámra. A közben születő csend nem a kínos, szenvedős csend volt, hanem a természet csendje, az a fajta, amikor egybeolvadsz a környezettel, a részévé válsz, miközben magaddal vagy ott, belül.
Utólag visszagondolva nem tudom meghatározni a pillanatot, amikor a dolog átfordul, és mintha kicseréltek volna, változol, és tudat alatt másként állsz hozzá a kitűzött, élvezetes feladathoz.
De amikor felérsz a csúcsra, realizálod, hogy valójában mekkora előrelépést tettél csupán azzal, hogy közben magaddal is töltöttél egy kis időt. Biztattad magad, hogy igenis, menni fog, meg tudod csinálni, és idővel egyre élvezetesebb és könnyebb lesz.
A látvány pedig, ami fentről eléd tárul, tovább görgeti életedben a kitartás szót, megmagyaráz mindent, ami az oda vezető úton történt, minden gondolatot és érzést, valamint segít abban, hogy a szó mögötti jelentés és tartalom még inkább beépüljön az értékrendedbe.
Érzelmi elhanyagolás – amikor a kapcsolatban nem a veszekedés fáj a legjobban
Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolat akkor rossz, ha sok a vita vagy a konfliktus. Pedig az egyik legfájdalmasabb probléma gyakran nem a hangos veszekedés, hanem az érzelmi elhanyagolás. Ez alatt azt értjük, amikor az egyik fél hosszabb időn keresztül nem kap elegendő figyelmet, törődést, megértést vagy érzelmi támogatást. A kapcsolat kívülről működőnek tűnhet, mégis mindkét fél egyre magányosabbnak érezheti magát.
Mit csinál egy párkapcsolati coach?
A párkapcsolati coach olyan szakember, aki segít az egyéneknek és a pároknak kapcsolatuk fejlesztésében, a kommunikáció javításában és a konfliktusok hatékony kezelésében. A coaching egy célorientált folyamat, amelynek középpontjában nem a múlt részletes elemzése, hanem a jelenlegi helyzet megértése és a jövőre irányuló megoldások kidolgozása áll.
Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?
A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.
„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?
Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.
Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás
Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?