Még nem vagy elég szomjas? - a cukrostól majd az leszel
- Dátum: 2017.07.07., 21:15
- cukor, fekete tea, folyadék, folyadékpótlás, kávé, ozmózis, szomj, szomjúság, tea, víz, vizelet
Emlékszem, gyerekkoromban a nagymamám milyen gondosan odafigyelt rá, hogy mindig igyunk eleget. Reggelre kakaót kaptunk, a vacsorához teát. Vacsora után készített még egy kannával, és odakészítette az ágy mellé. Így éjszaka, ha arra ébredtünk, hogy szomjasak vagyunk, rögtön ihattunk is egy kis teát.
Ma már azonban tudom, hogy a teáztatás nem volt éppen hasznos szomjúságunk csillapítására. Inkább dehidratáltak, acetonos leheletűek lettünk tőle, mint szomjuk csillapított, boldogabb gyerekek.

Beszéljünk egy kicsit a koffein vízhajtó hatásáról. A koffeinről korábban azt tanultuk az egyetemen, hogy erősen vízhajtó hatású, mert hasonlóképp hat szervezetünk sejtjeire, mint a kolera kórokozójának toxinja (tudjuk: masszív hasmenés - intenzív vízvesztés - kiszáradás). Mostanában azonban olyan kísérleti eredmények közleményeire akadtam, amelyek víz és koffein oldat fogyasztása után engedett vizelet mennyiségét mérték. A számos kísérlet eredménye döntően az lett, hogy a koffein gyakorlatilag nem vízhajtó hatású, mert gyakorlatilag nem növeli az engedett vizelet mennyiségét.
Mi, nagy kávésok és teások, egy kicsit nagyobb mennyiség elfogyasztása után persze ugyanúgy sietünk pisilni, mint eddig tettük. Akkor tehát mi van? Ez a rohanás a koffein kiválasztó-szervrendszerünkre (veséktől a húgycsőig) kifejtett serkentő hatása miatt van, de ez csak a vizelet távozásának "sürgősségét" fokozza. A vizelet mennyiségének szabályozása magasabb ( - agyi-mellékvesei idegi-hormonális - ) szinteken dől el.
Szóval nem a koffein miatt volt szárító az a tea. Hanem a cukor miatt, amit a nagyi jó szívvel beletett nekünk. A tea önmagában ("keserűn", vagyis ízesítetlenül) egy olyan vizes oldat, amelynek ozmotikus aktivitása (kb. vízaktivitása) a szervezetünkéhez hasonló. Vagyis főképp nem szív el vizet a szervezettől. Ebben a formájában tehát alkalmas a folyadékpótlásra.
Ha viszont cukrot adunk hozzá, akkor megnöveljük az ozmotikus aktivitását, mivel a cukor arra törekszik, hogy nagy mennyiségű oldószer (víz, tea) vegye körül. Ez az oldat töményebb, mint szervezetünk oldatai, vagyis a cukros tea a vérbe jutva vizet igyekszik elvonni a sejtekből. A cukor sejtszintű lebontásához továbbá ugyancsak vízre van szükség, így amit bevittünk, annak egy részét fel is használjuk erre. A fennmaradó rész pedig önmagában kevés arra, hogy a vérben oldott salakanyagoknak elegendő mennyiségű oldószert biztosítson a vizeletképzéshez. A vér "tisztán tartásához" márpedig elegendő oldószer kell.
Figyeljük csak meg, hogy egy jó mézesteázás után milyen tömény (sötét, szagos) a vizeletünk. Ugyanez a helyzet a gyümölcslevekkel és a cukros üdítőkkel.
Hiába, a víz pótolhatatlan. Vagyis leginkább vízzel pótolható!
A legfontosabb étrend-kiegészítők, ha sportol a gyerek
Három sportoló fiú anyukájaként pontosan tudom, milyen az, amikor az ember egyik kezében kulacs, a másikban szendvics, a fejében pedig egyetlen kérdés zakatol: vajon mindent megadok a gyerekemnek ahhoz, hogy egészségesen fejlődjön és jól teljesítsen? Edzések, meccsek, versenyek, korai kelések és késő esti vacsorák között sokszor felmerül bennünk, szükség van-e étrend-kiegészítőkre.
Házi vadas recept – ahogy én készítem
A vadas az egyik kedvenc magyaros ételem, mert egyszerre krémes, tartalmas és igazán finom fogás. Szerintem a jó vadas titka a sok zöldség és a lassú főzés. Bár sokan bonyolult ételnek gondolják, én úgy tapasztaltam, hogy egy kis türelemmel otthon is nagyon finomra el lehet készíteni.
Ezért isszák egyre többen a csalánteát
A csalán sokáig csak kellemetlen gyomnövényként élt az emberek fejében, az utóbbi években azonban egyre népszerűbb lett az egészségtudatos életmódot követők körében. A csalánteát sokan természetes méregtelenítőként, vízhajtóként és általános erősítőként fogyasztják. Bár nem csodaszer, számos olyan hatása lehet, amely miatt sokan beépítik a mindennapjaikba.
Spárga szez-ON
Remek zöldség, remek ízek, gyors elkészítés, egészséges alapanyag. Mindez elmondható a spárgáról.
Hallottál már a flexitáriánus étrendről?
Rengeteg étkezési forma vagy elv létezik, van, amelyik egészségügyi- van, amelyik szemléleti kérdésből fakad. Nézzük, kik a flexitáriánusok!