Menü

Nyugodtan beszélhetünk magunkban!

Szokták mondani, hogy aki magában vagy magához beszél, nem normális. A minap olvastam is egy vicces kis idézetet erre vonatkozóan:

„És akkor mi van, ha beszélgetek önmagammal? Elvégre együtt nőttünk fel.”

Milyen igaz! Csak olyan, mintha néha elfelejtenénk. Hiszen ki az egyetlen, aki mindig velünk van, akire bármikor számíthatunk? Persze, hogy saját magunk! Ezért adott helyzetekben magunkkal kell megbeszélnünk és lerendeznünk mindent.

Egyes tudományágak szerint ha valaki magában beszél, az a pszichológiai egészség jele. A 2 és 7 év közötti gyermekeknél gyakori jelenség, felnőtteknél sokszor csak „belső monológ” formájában jelenik meg ez, amit a gyermekek még hangosan kimondanak.

Hiába a civilizált, modern világban folytatott zajos élet, az emberek többsége gyakran érzi magát magányosnak. Ezekben az esetekben egy élő emberre vágyunk, akivel megoszthatjuk, ami a lelkünket nyomja, aki fogadja a bókjainkat, vagy aki megdicsér. Ki van ott mindig? Természetesen mi magunk! Ha magunkban beszélünk, az segít letisztázni a gondolatainkat, megkönnyíti a döntéseinket, megerősíti az elhatározásainkat. Kutatási eredmények szerint azok az emberek, akik teszt közben megvitatják magukkal a válaszokat, jobban teljesítenek.

Beszédmód, beszédstílus

Azt fontos hangsúlyozni, hogy nem mindegy, hogyan szólunk magunkhoz. Érdemes tisztességesen beszélni önmagunkkal is. Egyes források szerint ennek különféle módjai is lehetnek:

- Bókoló: Itt elmondhatjuk, hogy: Büszke vagyok magamra!
- Motivációs: Itt az ideje, hogy felhívjam XY-t!
- Külső párbeszéd: Döntéshelyzetben hasznos lehet, például ha valamivel kapcsolatban ambivalens érzelmeink vannak. Ha kimondjuk hangosan, az segíthet a döntés meghozatalában.
- Célt meghatározó: Célkitűzés és tervezés szükséges a megvalósításhoz. Ezzel a saját figyelmünket hívjuk fel a céljainkra.

Mégis mi az oka annak, hogy valakit őrültnek/nem normálisnak titulálunk, ha magában beszél?

A tévhit azért alakult ki, mert a magunkban beszélést mint tünetet nagyon sok kórkép tüneteivel kapcsolhatjuk össze. A Korsakoff-szindróma például a demencia egy formája, ami a betegnél magában beszélést, izzadást, ok nélküli sírást vagy nevetést eredményez. Magát a betegséget az alkohol okozza.

Ezért inkább először figyeljünk társainkra, és csak utána ítélkezzünk! Saját magunk esetében inkább az a fontos, mit és hogyan mondunk magunknak.

Felhasznált irodalom: itt és itt

Szülőnek lenni beteljesedés?

Vannak életcéljaink, legalábbis jó esetben. Több dolgot szeretnénk elérni, s ezek a dolgok az élet különböző területeihez kapcsolódnak. A családi élet és az ezt biztosító mögöttes egzisztencia sokak tervei között szerepel, de hogy ez maga az élet beteljesedése is lenne, nos, az egy vitatott kérdés.

Példaképek és negatív hősök

Más emberek élete mindig példa a számunkra. Valamilyen módon az előttünk járó emberek hatással vannak ránk, vagy azért, mert ellesünk tőlük néhány alkalmazandó technikát, vagy épp ellenkezőleg.

Tippek sorozatfüggőknek

"Nem vagyunk sorozatfüggők, csak szeretjük rendesen megnézni őket." Igen-igen, csak az új részt várjuk, csak ezt az évadot gyorsan megnézzük nem is foglalkozunk vele később... Ha ezek az önáltató mondatok frusztrációval töltenek el, akkor neked is jól jöhet néhány tipp a "leszokáshoz".

Komfortzónák és tudattalan gátak

Az ember énvédő mechanizmusai révén rengeteg tudattalan határvonalat állít fel magában, és ezeken csak a legritkább esetekben lép át akarattal. Ám nagyon könnyen kimozdul, más emberek hatására. Vajon ez hogyan működik?

Tanulásfüggőség

Az emberi elme annyira összetett, hogy egyes jelenségei szinte megmagyarázhatatlanok, mások viszont egészen egyszerű elemi okokra is visszavezethetőek. A függőség kérdése mind fiziológiai szempontból, mind lélektani szempontból igen érdekes. De rajongunk-e függőségig olyan dolgokért, amelyek elől mások menekülnek? A tanulásfüggőség példája ezt remekül szemlélteti.