Menü

A szakítást követő legnehezebb időszak - a várakozás

Amikor egy párkapcsolat véget ér, hirtelen az ismeretlennel találkozunk. A hiány, amit a veszteség okoz, arra vesz rá minket, hogy különböző okokat próbálunk találni, miért is lett vége a kapcsolatnak. Ilyenkor igyekszünk megismerni az ismeretlent. Úgy érezzük, kényelmetlen helyzetbe kerültünk. Olyan helyzetbe, ami elviselhetetlen, torz, üres, ijesztő, kétségbeejtő, amelyből mintha nem lenne kiút. Mintha nem lenne választásunk, merre haladjunk tovább. De próbáljunk értelmet adni annak, ami történik!

A hiányt olyan óriásinak érezzük, hogy nincs elég válasz a világon, amivel az űrt kitölthetnénk. Amikor a kimenetel nincs a kezünkben, válaszokra várni, valamint arra, hogy jobban érezzük magunkat, vagy hogy újra egyben legyünk - olyan, mintha élet-halál kérdése lenne. Megoldásra áhitozunk. Arra, hogy megértsük vagy meghatározzuk, mi is történik valójában, vagy mi történt, hiszen el akarjuk érni, hogy megkönnyebbülhessünk.

Ebben a várakozási időben a hiány érzésével karöltve az idő rendkívül lassan telik, és eközben ráadásul gondolatáradattal látjuk el magunkat, kérdéseket halmozunk fel arról, vajon hogyan fogunk ezen túljutni, mi fog történni velünk az elkövetkezendő időszakban.

Elkezdünk azon gondolkodni, vajon mi lenne, ha ismét együtt lennénk. Mert ha nem ez fog történni, akkor vajon mi garantálja, hogy a jövőben is érezhetjük még magunkat jól és szerethetünk? Nyilván nincs semmi és senki, aki meg tudná jósolni a jövőnket.

Fájdalmas tudni, hogy nem születik válasz hirtelen a feltett kérdéseinkre. A legnehezebb rész azonban a várakozás. Az a várakozás, ami szinte kibírhatatlan szorongással jár.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy nincs semmi, ami csillapítani tudná a hihetetlen méreteket öltő diszkomfort érzetünket. Rá kell viszont jönnünk arra, hogy nem várhatjuk el, hogy a válaszok kívülről érkezzenek. Jobb tudni, hogy ez csak egy átmeneti időszak, és ez az érzés elkerülhetetlen, amikor egy veszteség feldolgozásán munkálkodunk. Igyekezzünk elfogadni, hogy a fájdalom és a szomorúság ebben az időszakban hozzánk tartozik. Ezek az érzések ilyenkor a veszteségre adott természetes válaszaink, és ez az egyetlen módja annak, hogy túljussunk a nehéz időszakon.

Realizáljuk, hogy nincs az a mennyiségű gondolathalmaz, ami ki tudná tölteni a bennünk lakozó űrt, viszont ez segít abban, hogy később ismét önmagunk legyünk. Ha számolunk a valósággal, hogy abban a pillanatban fájdalommal küzdünk, az a valami! Elfogadni a valóságot - hogy együtt kell élnünk az ismeretlennel, ez fog minket átsegíteni.

Pszichológusok és más szakemberek gyakran hallják a következő kérdéseket:
- Mennyi ideig kell várnom? Mennyi ideig tart majd, hogy túljussak ezen?
- Tart, ameddig tart. - hallják leggyakrabban a választ.

Egyszerre mindig csak egy lépést tehetünk. Az aggódást és az idegeskedést tudjuk csillapítani például azzal, ha belegondolunk, hogyan éreztük magunkat tegnap vagy akár öt perccel ezelőtt. Csak a saját érzéseinkhez tudjuk mérni a változást. Mi élünk a saját bőrünkben, megvannak a saját élményeink és tapasztalataink, az egyéni fájdalmaink és kapcsolatainkat is egyedi módon értjük meg és értelmezzük.

Forrás: https://www.psychologytoday.com

Amikor túl sok a feszültség – a kamaszkori indulatkezelésről

Van egy pillanat, amit sokan ismerünk a kamaszkorból: amikor minden egyszerre sok. Egy apró megjegyzés, egy félreértett tekintet vagy egy rosszul sikerült nap elég ahhoz, hogy hirtelen túlcsorduljanak az érzelmek. Ilyenkor nem csak idegesek vagyunk – mintha egy belső vihar törne ránk, amit nehéz irányítani.

Hogyan lesz egy gyereknek egészséges az önbizalma?

Anyukaként nap mint nap szembesülök azzal, mennyire törékeny, mégis formálható dolog a gyerekek önbizalma. Nem születnek kész önértékeléssel – mi, szülők és a környezetük alakítjuk azt apró, sokszor észrevétlen pillanatokon keresztül.

Mi az a hatodik érzék? Létezik egyáltalán a megérzés?

Ki ne érezte volna már azt, vagy használta a kifejezést, hogy „van egy megérzésem”. Mi is az a hatodik érzék?

Április 2. Az autizmus világnapja

Április 2-a világszerte az autizmus világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az autizmus spektrumzavarral élő emberek helyzetére, elfogadására és támogatására. Ez a nap nemcsak az érintettekről szól, hanem a családtagokról, pedagógusokról és szakemberekről is, akik nap mint nap azon dolgoznak, hogy az autista emberek teljesebb életet élhessenek.

A nonverbális jelek pszichológiája a randevúkon

A párkeresés és az ismerkedés folyamatában gyakran hangoztatjuk, hogy az első benyomás döntő jelentőségű, ám azt kevesebben tudatosítják, hogy ez a benyomás ritkán a kimondott szavakon alapul. Bizonyos kontextusokban akár 90 százaléka is – nem verbális csatornákon zajlik. Egy randevún a testbeszéd, a tekintet iránya, a hangszín és a gesztusok egy olyan „néma nyelvet” beszélnek, amely gyakran sokkal őszintébb és árulkodóbb, mint bármilyen gondosan megfogalmazott, tudatosan kontrollált mondat.