Élet negatív gondolatok nélkül
- Dátum: 2017.06.14., 12:42
- fejlődés, gondolat, gondolkodás, gondolkodásmód, kritikus, önfejlesztés, pozitivitás, pszichológia, vizualizáció
A negatív gondolatok feladásának ötlete valaki számára furának tűnhet. Azok számára, akik jóban vannak a "belső kritikusukkal", könnyű lehet ezt teljesíteni. De próbáljunk csak meg eltölteni egy órát úgy, hogy nem gondolunk vagy mondunk semmit rosszat magunkról vagy akár a testünkről!
A "hangos kritikusunk" a kis hang a fejünkben. Ismerős ez a fogalom? Reményeim szerint sokan tudják, miről írunk most. Tehát akkor... miért nem próbáljuk meg ignorálni azt a kis hangot? Aki azt mondja, hogy a testünk nem tökéletes? Vagy hogy nem vagyunk szerethetőek? Hogy ekkorra már előrébb kellene tartanunk a karrierünket illetően?

Akármilyen negatív gondolatot ajánl is az elménk magunkkal kapcsolatban, próbáljunk nem tudomást venni róla. Hallgattassuk el azt a hangot! Tekintsünk rá úgy, mintha egy, az égen áthaladó felhő lenne, és csak hagyjuk tovaszállni.
Abba kell hagynunk azt is, hogy kimondjuk a saját magunkról alkotott negatív gondolatokat. A legtöbben meg sem tudnák számolni, hányszor panaszkodtak valakinek a testükről, a hibáikról a barátaiknak vagy a családjuknak.
Igenis számít az, hogy mit mondunk magunknak és magunkról. Halljuk ezeket az állításokat, és érezzük a súlyukat. A pszichológiai elrendeződésünk részévé válik. E helyett inkább tegyük azt, hogy a negatív hangot átfordítjuk pozitív hangba, aminek pedig egészséges (és BOLDOG!) ráhatása lesz az életünkre.
Fontos, hogy emlékezzünk arra - mindegy hogy mellesleg milyen egészség-vezérelt céljaink vannak -, hogy az adott pillanatban mindig szépek és tökéletesek vagyunk. Minél hamarabb felismerjük ezt, annál hamarabb leszünk képesek elérni a kitűzött célunkat. Ha fogyókúrázunk, akkor sem a negatív gondolatok hadával győzzük meg magunkat, hogy leadjuk a felesleges 10-20 kilót. Mentálisan fel kell építenünk magunkat, hogy hatással legyünk a fejlődésünkre. Ezzel nemcsak a felesleges kilóktól szabadulunk majd meg, hanem más, régóta dédelgetett álmainkat is meg fogjuk tudni valósítani.
A folyamat egy csendes döntéssel kezdődik, amikor felismerjük a gondolatainkat, és aztán hagyjuk őket gyorsan elillanni - tényleg hasznos, ha találunk valami hozzá kapcsolódó vizuális képet, mint a fentebb említett felhő példa! A negatív gondolatokat le is locsolhatjuk egy tűzoltói locsolócsővel!
Ne analizáljunk túl! Ne gondoljunk túl semmit! Csak vegyük észre, hogy megjelent a gondolat, és aztán hagyjuk eloszlani. Helyettesítsük valami építő jellegű elképzeléssel.
Ahogy Yoko Ono mondta "Próbáld ki, hogy nem mondasz magadra semmit negatívat három napig, 45 napig, három hónapig. Nézd meg, mi történik az életeddel!"
Forrás: https://www.psychologytoday.com
Elmagányosodás – a csendes járvány, ami tömegeket érint
Nem köhögünk tőle, nincs lázunk, mégis milliókat dönt le nap mint nap. A tartós egyedüllét nem betegségként van nyilvántartva, mégis pontosan úgy terjed, mint egy modern kori járvány – észrevétlenül, globálisan és generációkon átívelve. A probléma a hideg hónapokban még inkább felerősödik, hiszen a bezártság és a lakásokba való visszahúzódás természetesebb.
Amikor a test állandó készenlétben van
Az állandó feszültség, a készenléti állapot szép lassan felőröli a testet és ennek komoly következményei is lehetnek. Nézzük, miről is van szó.
Imposztor-szindróma, hallottál már róla?
Vizsgáztál már és volt úgy, hogy nem volt felhőtlen az örömöd, mert úgy érezted, hogy nem biztos, hogy megérdemled? Lehet, hogy találkoztál az imposztor-szindróma jelenségével.
Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?
Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.
A sportszerűség fontossága
A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.