Gyógyszer helyett mozgást a hátfájdalomra!
A hát alsó részén megjelenő fájdalomra már a háziorvosok sem javasolják a fájdalomcsillapítók használatát, helyette inkább mozgást, gyakorlatokat írnak fel rá. Legalábbis Nagy-Britanniában ez a trend kezd terjedni. Hurrá!
Még az erről szóló hivatalos ajánlás is megváltozott. Eszerint mostmár masszázs, akupunktúra, hőterápia igénybevétele javallott, mielőtt gyógyszerhez nyúl a szakorvos.

Ezek használatát többek között az is alátámasztja, hogy a recept nélkül kapható fájdalomcsillapítók a hátfájástól szenvedő használóik között hat emberből ötnél szinte semmilyen változást nem mutattak a fájdalomérzet csökkenésében. Ezt követte tavaly egy figyelmeztetés, melyet az American Heart Association adott ki, hogy az ibuprofen és az ahhoz hasonló szerek növelhetik a szívelégtelenség kialakulási kockázatát. Ilyenkor a szív nem képes a vért megfelelő áramoltatni a testben.
A Nemzetközi Egészségügyi Szervezet szerint a háziorvosoknak első körben meg kell fontolniuk a nem szteroid gyulladáscsökkentő szerek használatát is.
Steve Tolan szakértő szerint sem kellene, hogy a fájdalomcsillapító legyen az egyetlen válasz a hátfájdalomra mindenféle más beavatkozási lehetőséget mellőzve. Holott, ezek a módszerek még olcsóbbak, biztonságosabbak, és sokszor egy jobb lehetőséget biztosítanak.
A hátfájdalom egy általánosan előforduló panasz, hatból egy embert biztosan érint, bármikor is készítjük az erre vonatkozó statisztikát. Rendszerint néhány hét alatt javíthatunk ezen az állapoton. Sokaknál azonban perzisztál, tehát újra kiújul a „betegség”. Nekik azt tanácsolják, hogy maradjak annyira aktívak, amennyire csak tudnak, nyújtsanak, végezzenek tornagyakorlatokat, ha szükséges, vegyék be a fájdalomcsillapítót, és forró vagy hideg borogatást is alkalmazhatnak a gyors, de rövidtávú megkönnyebbülés érdekében.

A tai chi és a jóga is rendkívül javasolt a hátfájdalommal küzdők számára!
Ha hasonló cipőben járunk, próbáljunk ki minden lehetséges opciót, és kövessük azt, amellyel a legjobb eredményeket érjük el! De a mozgás nem csak hátfájdalomra jó. Bármilyen fizikai panasz csökkentése érdekében ragadjuk magunkhoz a lehetőséget, és mozogjunk! A végső eredmény a szellemi képességeink, lelki életünk hosszú távú javulása lesz...
Forrás: www.telegraph.co.uk
Visszérbetegség férfiaknál: tünetek, kockázatok és kezelés
A visszérbetegség sokak fejében még mindig elsősorban női problémaként él, pedig ez tévhit. A vénák falának gyengülése férfiaknál is gyakori jelenség: becslések szerint minden negyedik férfit érint valamilyen formában. A férjem mindkét lábát műtötték már a problémával.
Fekete nadálytő – gyógyír a bajra
Szerencsére megannyi gyógynövénnyel rendelkezünk Magyarország területén, ide tartozik a szép és hasznos fekete nadálytő is.
Fokozatosság a napfényben – így védd bőröd a nyári UV-sugárzástól
A nyár beköszöntével egyre többen vágyunk arra, hogy minél több időt töltsünk a szabadban, és élvezzük a nap melegét. A barnulás sokak számára az egészséges megjelenés szimbóluma, ám kevesen gondolnak bele, hogy a bőr természetes UV-védelme nem egyik napról a másikra alakul ki.
Porfíria, a test rejtett zavara
A porfíria egy ritka, de annál érdekesebb betegségcsoport, amely az emberi szervezet egyik alapvető működéséhez, a hemképzéshez kapcsolódik. A hem a vörösvértestek fontos alkotóeleme, amely az oxigén szállításáért felelős. Amikor ennek az anyagnak a képződése valamilyen enzimhiba miatt zavart szenved, különféle porfirinek halmozódnak fel a szervezetben, amelyek számos tünetet okozhatnak.
Végtagzsibbadás és B-vitaminhiány: az egyoldalú táplálkozás rejtett következményei
A végtagzsibbadás sokak számára ismerős, mégis gyakran félvállról vett tünet. Időszakos bizsergés, érzéketlenség vagy „hangyamászás” a kézben vagy lábban legtöbbször ártalmatlannak tűnik, azonban tartós fennállása komolyabb problémákra is utalhat.