Menü

Év végi hajrá az iskolákban

Hamarosan itt a tanév vége, körülbelül egy hónap van a nyári szünetig, és még kevesebb az osztályozó értekezletekig. A gyerekek - de vélhetően ezzel egyidejűleg a tanárok is - igencsak leterheltek. Ilyenkor felmerül bennünk a kérdés: mi múlik ezen, mi múlik az év végi jegyeken? Valóban az iskola az előrejutás kulcsa?

Minden ember más, minden gyerek más. Mindegyikükben rejlik valamilyen képesség, tehetség, mindegyiküknek vannak erősségei és persze gyengeségei. Rég tudjuk: az átlagos hazai iskolarendszer sajnos nem az erősségekre koncentrál. Nem azt kérdezi a gyerektől: "mit tudsz?", hanem azt, hogy mit nem. Vegyünk csak egy példát: a gyerekek fogalmazást írnak, és természetesen osztályozzák a helyesírást is. Akármennyit is javul a tanuló teljesítménye ezen téren, a hibák száma alapján kap jegyet. Ha még mindig elér bizonyos számú hibát, akkor hiába lett ügyesebb, hiába hibázik csak mondjuk feleannyit, mindez nem jelenik meg az osztályzatában.


A gyerekek sokszínűek, vajon mégis egyetlenegy féle osztályzat az, ami sikerre juthatthatja őket?

Öt jegy - mindössze ennyibe kell beszorítani a tanulók teljesítményét. Nehéz elképzelni, hogy mindebből valós képet kaphatunk a gyerekekről. Mégis, a rendszer "erre van felépítve". Ezen múlhat a továbbtanulás és a további lehetőségek, még akkor is, ha nem tűnik teljesen korrektnek ez a fajta gyermekértékelési rendszer. A hagyományos pedagógia hívei viszont állítják, hogy ez a "módi" már régóta működik sikeresen.

Melyik szülő ne szeretné, hogy a gyermeke jó tanuló legyen, és kiváló osztályzatokat kapjon, mégis felmerül a kérdés, hogy vajon mit tehet mindezért "kívülről"? Szigorúsággal, tárgyi motivációval, beszélgetésekkel próbálkozunk szülőként, de idővel rájövünk, hogy az osztályzatok elsősorban nem ezen múlnak, hanem a gyerek személyiségén, valamint lelkiállapotán. Ebből fakad a motivációja, a szorgalma, az önbizalma, amik általában mind-mind szükségesek a jó tanulmányi eredmények eléréséhez.

Természetesen nagyon sok múlik a családi körülményeken, valamint az elvárásokon, amik gyakorta nem pozitív irányba hatnak. De a szülőnek el kell fogadniuk, hogy adott esetben csak közvetett befolyással lehetnek a gyermekükre, és annak osztályzataira. Az év végi hajrában tudatosítsuk azt is, hogy az életút sokszor nem az iskolai végzettségtől függ, és néha nem menthetjük meg a gyerekeket a saját tapasztalatoktól, a saját küzdelmektől.

Mindössze annyit tehetünk, hogy az év végi leterheltebb időszakban megpróbáljuk mentesíteni, vagy lazítani a gyerekeket az egyéb feladataik és kötelezettségeik alól, hogy több energiájuk maradjon az iskolára, és igyekszünk támogatni őket a nehezebb időszakban. Ajánljuk fel többször a segítségünket, és biztosítsuk őket a szeretetetünkről és az elfogadásunkról. Még akkor is, ha esetleg nem minden alakul "tökéletesen". Természetesen biztassuk és motiváljuk őket a hozzájuk illő eszközökkel, de közben jó, ha felvillantjuk a fényt az alagút végén. Pl. számolhatjuk, hogy hány nap van a nyári szünetig, vagy kikapcsolódásképp beszélgethetünk arról, hogy mik lesznek a várható kellemes nyári élmények.

Érzelmi elhanyagolás – amikor a kapcsolatban nem a veszekedés fáj a legjobban

Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolat akkor rossz, ha sok a vita vagy a konfliktus. Pedig az egyik legfájdalmasabb probléma gyakran nem a hangos veszekedés, hanem az érzelmi elhanyagolás. Ez alatt azt értjük, amikor az egyik fél hosszabb időn keresztül nem kap elegendő figyelmet, törődést, megértést vagy érzelmi támogatást. A kapcsolat kívülről működőnek tűnhet, mégis mindkét fél egyre magányosabbnak érezheti magát.

Mit csinál egy párkapcsolati coach?

A párkapcsolati coach olyan szakember, aki segít az egyéneknek és a pároknak kapcsolatuk fejlesztésében, a kommunikáció javításában és a konfliktusok hatékony kezelésében. A coaching egy célorientált folyamat, amelynek középpontjában nem a múlt részletes elemzése, hanem a jelenlegi helyzet megértése és a jövőre irányuló megoldások kidolgozása áll.

Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?

A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.

„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?

Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.

Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás

Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?