Menü

Családban az erő?

A harmonikus családban mindenképpen. Egy alapvetően jól működő család nemcsak lelkileg vértezi fel tagjait az élet kihívásaival szemben, hanem bizonyítottan pozitív hatással van az egészségi állapotra is.

De milyen egy jól működő család? Sokféleképpen tud jól működni egy családi rendszer, de a legfontosabb, hogy a családtagok érzelmi és fizikai biztonságra leljenek benne. Ha egy családban elfogadás, meghittség és öröm uralkodik, akkor erőteljes az egészségmegőrző hatása is.

Az ünnepek közeledtével pedig mindig különösen felértékelődik a család szerepe. Az ünnep alkalom arra, hogy a családi kötelékeket szorosabbra fűzzük, és jó lehetőség arra is, hogy kiszakadva a hétköznapok világából, teret adjunk az önfeledtségnek és az egymásra hangolódásnak.

De ha már a hangolódásnál járunk, fontos tudnunk azt is, hogy az életerősítő családi harmónia és meghittség nem teremtődik meg magától egyik napról a másikra. Az ünnep szimbólumai fontosak, de nem mindenhatóak. Ha nem tudunk túl látni az ajándékozáson, a lakomákon és a pihenésen, nem részesülhetünk az ünnep igazán áldásos hatásaiból.

A felkészülésre épp úgy hagyjunk időt és energiát, mint magára az ünnep megélésére. Mindegyiknek a család az alapvető közege. Figyeljünk családtagjainkra, és fedezzük fel újra a pozitív érzelmek erejét. Ez kicsit közhelyesnek tűnik, de számos kutatás bizonyítja, hogy a pozitív érzelmek, az adakozás, a nagyvonalúság jó hatással van kapcsolatainkra, de kedvező hatással bír saját szerveztünk működésére is.

Rohanó, értékválságos világunkban is igyekezzünk meglátni a lényeget: az érzelmi biztonság, az elfogadó szeretet, és az összetartozás életmegtartó ereje nélkül nem tudunk élni, boldogan biztosan nem.

Amikor túl sok a feszültség – a kamaszkori indulatkezelésről

Van egy pillanat, amit sokan ismerünk a kamaszkorból: amikor minden egyszerre sok. Egy apró megjegyzés, egy félreértett tekintet vagy egy rosszul sikerült nap elég ahhoz, hogy hirtelen túlcsorduljanak az érzelmek. Ilyenkor nem csak idegesek vagyunk – mintha egy belső vihar törne ránk, amit nehéz irányítani.

Hogyan lesz egy gyereknek egészséges az önbizalma?

Anyukaként nap mint nap szembesülök azzal, mennyire törékeny, mégis formálható dolog a gyerekek önbizalma. Nem születnek kész önértékeléssel – mi, szülők és a környezetük alakítjuk azt apró, sokszor észrevétlen pillanatokon keresztül.

Mi az a hatodik érzék? Létezik egyáltalán a megérzés?

Ki ne érezte volna már azt, vagy használta a kifejezést, hogy „van egy megérzésem”. Mi is az a hatodik érzék?

Április 2. Az autizmus világnapja

Április 2-a világszerte az autizmus világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az autizmus spektrumzavarral élő emberek helyzetére, elfogadására és támogatására. Ez a nap nemcsak az érintettekről szól, hanem a családtagokról, pedagógusokról és szakemberekről is, akik nap mint nap azon dolgoznak, hogy az autista emberek teljesebb életet élhessenek.

Amikor éjjel ugat a köhögés

Háromgyerekes anyukaként azt hittem, már minden gyerekbetegséget láttam. Aztán emlékszem egyik éjszaka a középső fiam furcsa, ugató köhögésre ébredt. Az a jellegzetes hang azonnal megijesztett. Akkor találkoztam először a kruppal – és azóta sajnos nem egyszer.