Menü

A szülők is iskolát kezdenek...

  • Dátum: 2015.08.31., 07:11

Holnaptól megkezdődik a tanítás az iskolás korú gyerekeknek. Mindez azonban nem csak a diákok számára jár változásokkal: a szülők életére is jócskán hatással van. Örülnek-e vajon, vagy megkönnyebbüléssel tölti el őket, hogy csemetéik újra visszaülnek az iskolapadba?

A gyermekek körében változó tendenciát mutat, hogy örülnek-e annak, hogy mától-holnaptól újra iskolába kell járni. A legtöbben nyújtanák még a nyári szünetet, de azért már hiányolják a társaságot és a barátaikat - a tanulást persze kevésbé... De vajon mit szólnak a szülők? Kik azok, akik örülnek az iskolakezdésnek, és kik azok, akik kevésbé?

Merthogy a szülők életére is jócskán hatással van a szeptember. Igaz, mostantól nem gond, hogy ki vigyázzon a gyerekre otthon, ha még akkora, hogy vigyázni kell rá, nem kell rágni a fülét, hogy elolvasta-e a kötelező olvasmányt (talán ezt a szerepet innentől átveszi az irodalomtanár), nem kell neki ebédet főzni hétközben, hogy ne haljon éhen, ha mondjuk napközis. Valljuk be őszintén: a szülők fele most biztosan megkönnyebbülten sóhajt fel: beindul a szokásos rutin, és a nap nagy részében (remélhetőleg) jó helyen van a gyerek, otthon kevesebb időt és odafigyelést igényel a csemete.

De biztos, hogy így van ez? Kevesebb energiabefektetéssel jár a szülőnek a sulikezdés? Innentől reggelente indítjuk iskolába a gyerekeket. Nincs lazsálás, meghatározott időpontban kell kelni, szendvicseket készíteni, összepakolni az iskolatáskát. Hozni-vinni a gyerekeket, ha nem egyedül járnak, a kisebbeknek ellenőrizni a leckéjét, időben ágyba küldeni őket, hogy kipihenjék magukat a másnapi tanításhoz, az esetleges különórákról nem is szólva... Bizony mindez a rutin sok-sok energiát igényel a szülő részéről is. Figyelni a tornacuccra, időben kimosni a ruhákat, és még sorolhatnánk. Nekik is megmérettetés ez, újra belerázódni a hétköznapok körforgásába.

S itt van még az aggódalom az oktatási intézmény és a gyermek "kapcsolatára" vonatkozóan: nem terhelik meg túlzottan a gyerekeket? Nem túl sok-e a házi feladat? Elég művelt lesz-e a gyermek, vagy épp ellenkezőleg, nem kap-e túl sok, később feleslegesnek tűnő információt?

Azért igyekszünk mindenkit megnyugtatni - főleg az elsős gyermekek szüleit, a többieket pedig emlékeztetni (mert az sosem árt): belerázódunk. Csak a kezdet nehéz, megszokni, visszaszokni, csak az első napokban izgulunk, hogy megvan-e minden könyv és füzet, és hogy tudja-e a gyermek, hogy melyik buszra kell szállni, valamint befizettük-e az ebédpénzt. Hamarosan mindez beépül a hétköznapokba, és teljesen természetessé válik. Októberre már [újra] profik leszünk. Egyetértenek? 

Fotó:
Pixabay.com

Imposztor-szindróma, hallottál már róla?

Vizsgáztál már és volt úgy, hogy nem volt felhőtlen az örömöd, mert úgy érezted, hogy nem biztos, hogy megérdemled? Lehet, hogy találkoztál az imposztor-szindróma jelenségével.

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.

A sportszerűség fontossága

A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.

Miért hallgatunk az érzelmeinkről?

Legtöbbször félelmek, tanult minták és a sebezhetőségtől való rettegés áll az emberek közötti távolságtartás mögött. Sokan inkább a megalkuvást választják a problémákkal való szembenézés helyett. Nem azért, mert nincs bennük bátorság, hanem mert nem sajátították el a különböző szituációk megoldásához szükséges készségeket.

Társfüggőség – amikor a kapcsolat fontosabbá válik önmagunknál

A társfüggőség egy gyakran félreértett, mégis széles körben jelen lévő lelki állapot, amelyben az egyén túlzott mértékben egy másik ember szükségleteihez, elvárásaihoz és érzelmeihez igazítja a saját életét.