Menü

Szemünkre mehet a sok munka

  • Dátum: 2014.09.30., 18:26

A látás az egyik legveszélyeztetettebb terület, ha arról van szó, hogy a túl sok munka az egészségünk rovására megy. Sokan ülnek napi nyolc-tíz órát a monitor előtt, ami bizony káros lehet. A bajt ugyanakkor meg lehet előzni.

A túl sok munkára sokszor nincs orvosság, hiszen van olyan, hogy az ember nem teheti meg, hogy ne végezze el az adott feladatot. Ugyanakkor számos olyan eset is van, amikor képtelenek vagyunk saját magunkat leszabályozni, pedig megtehetnénk. Ez egyébként elég gyakori.

Így, vagy úgy, tudatos hozzáállással sokat tehetünk egészségünkért, akkor is, ha a kelleténél többet dolgozunk.

A számítógépekkel dolgozók legkényesebb pontja a gerinc mellett a szem. Ha sok a munka, egyáltalán nem mindegy milyen monitort használunk, hogyan ülünk és mennyit pihenünk.

A modern eszközök képernyői ugyan sokkal jobbak, mint a régi számítógép-monitorok, ezzel együtt komoly terhelést jelentenek a szemnek. A szem izmai sokkal nagyobb hatásnak vannak kitéve, mint normál esetben, hiszen szinte állandóan fókuszálnunk kell. Ehhez hozzájön az is, hogy monitor előtt kevesebbet pislogunk. Szemünk elfárad, ami szemszárazsághoz, égő érzéshez, könnyezéshez, homályos látáshoz vezethet. Hosszú távon ezekből komoly problémáink lehetnek.

Érdemes beállítani a kellő távolságot, ez körülbelül 50-70 centiméter a monitortól, amely egy kicsi lehet lejjebb, mint a szemünk. Ha tehetjük, ne olvassunk papírról is egyszerre, mert az még több fókuszálási munkát jelent szemünknek. A fényerőt és a kontrasztot érdemes szakemberrel beállíttatni, ahogyan a betűméretet is, ezekben egyébként szemész is tud segíteni.

Apropó szemész, évi egyszeri ellenőrzés mindenképpen javasolt. Ahogyan az is, hogy azoknak akik sokat ülnek a gép előtt, lehetőleg óránként/kétóránként tartsanak egy kis pihenőt.

Fotó:
pixabay.com

A borsmenta tea hatásai a szervezetünkre

Ez az évelő növény a menta családjába tartozik, és gyakran használják fűszerként, valamint gyógyászati célokra.

Toxoplazmózis, amit érdemes tudni

Főleg kismamák ismerik ezt a kifejezést, pedig másokra is veszélyt jelenthet. Nézzük, mit tudunk róla.

Képernyőhasználat és szemromlás – Hogyan óvhatjuk látásunkat a digitális korban?

A modern világban a képernyők – legyen szó számítógépről, tabletről vagy mobiltelefonról – mindennapjaink szerves részévé váltak. Munka, tanulás, szórakozás és kommunikáció szinte elképzelhetetlen nélkülük.

Nyirokterápia – A szervezet öntisztító rendszere

A nyirokterápia egy olyan természetes, manuális kezelési módszer, amely a nyirokrendszer működésének serkentését szolgálja. A kezelés célja a nyirokfolyadék áramlásának javítása, a pangások megszüntetése, valamint a méreganyagok elszállításának elősegítése a szervezetből.

Véradás: nagyszerű hősök hétköznapi tette

Magyarországon naponta körülbelül 1600-1800 véradóra van szükség ahhoz, hogy a kórházak biztonságosan el tudják látni a betegeket. A véradás nemcsak egy egyszerű, alig fél órát igénylő cselekedet, hanem valódi életmentés.