Sárga, értékes, de nem arany

Igazi illóolaj-kincstár, emellett sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, de természetesen nem ezen tulajdonságai miatt kapta az igen becses „világ legdrágább fűszere” elnevezést.

A megtisztelő név széles körben elterjedt, és minden alap megvan ahhoz, hogy a sáfrány büszkén viselje. Előállításához ugyanis több mint százezer virágra van szükség, betakarítása nemcsak nehéz és fáradtságos munka, hanem időhöz kötött is. Emellett a termesztése sem könnyű. Ha mindezt összevetjük jótékony hatásaival, illatával, színezőképességével, beláthatjuk, hogy a történelem folyamán, miért mérték olykor drágábban, mint az aranyat.

A valódi, vagy más nevén jóféle sáfrány (Crocus Sativus) a nősziromfélék családjába tartozik, Délnyugat-Ázsiában őshonos. A virágok leszedését követően a bibéjét szárítják és abból készül a ma is népszerű, jellegzetes ízt adó fűszer, amelynek története az ókorig nyúlik vissza. Állítólag a görögök termesztették először, de nagyon kedvelték a perzsák, a föníciaiak, a rómaiak, majd megszerette egész Európa és a világ többi része is. A konyhai ízesítés mellett számos más dologra is használták és használják, erős, jellegzetes aromája remek illatosítóvá teszi, alkalmas sárga színezésre (például különböző textileknél), és gyógyászati célokat is szolgálhat.

A valódi sáfránynak több hamisítványa, vagy egyéb pótlékszere akad, ezek minősége, íze nem vetekszik az eredeti fűszeréével. Számos ételkülönlegesség alapvető összetevője elsősorban a mediterrán és az ázsiai konyhában. Ilyen a paella, néhány rizottófajta és bizonyos curryk.

Ami jótékony hatását illeti, csökkenti a koleszterinszintet, az ajánlott mennyiséget nem túllépve a szívbarát fűszerek közé tartozik.

Talán épp drágasága, és termesztési korlátai miatt nem ismert igazán széles körben, de rajongói a világ minden részén akadnak, és így legalább megmaradhat igazi egzotikumnak. Legnagyobb termelője Irán, Európában pedig Spanyolországé a vezető szerep sáfrány előállításban.

Fotó:
pixabay.com