Menü

Környezetbarát takarítás - vegyszermentesen

A környezetbarát takarításra talán sokan gondolnak úgy, mint valami drága úri passzióra, azonban sem nem úri dolog, sem nem drága, pont az a lényege, hogy számos vegyszert nem veszünk meg. Szerencsére a takarításban is egyre több környezetbarát alternatíva van, mellyel nemcsak a földet óvhatjuk, hanem saját és családunk egészségét is és még spórolhatunk is vele.

Örömmel látom, hogy egyre többen vagyunk, akiknek fontos, hogy minél kevesebb vegyszerrel vegyük körbe magunkat. Tisztítószerek közül is sok olyan hazai márka közül választhatunk, amelyek biológiailag lebomló, környezetbarát alternatívát kínálnak.

A környezetbarát takarítás célja nemcsak a környezetünk védelme, hanem allergiás megbetegedések elkerülése is.

Azt bátran le merem írni, hogy a takarítást mi nők végezzük (tisztelet a kevés kivételnek) ezért a legtöbb tisztítószer reklám nekünk szól, csak azok éppen nem természetesek és egészségesek, tehát nem igazán felelnek meg sem egészségügyi, sem környezetvédelmi szempontból.

A túlzott higiénia így hosszú távon egyébként is ártalmas lehet, elvégre az otthonunknak nem kell egy kórházhoz hasonlóan fertőtlenítettnek és sterilnek lennie.

Nézzük a természetes tisztítószereinket!

A fából készült bútorok hálásak lesznek érte, ha lenolajjal ápoljuk évente egyszer vagy kétszer.

A citromsav a takarítás nagymestere, a hatása az ecetéhez hasonló.

Az ecetsav tökéletes ellenszere a vízkőnek, mellyel az egész fürdőszoba csillogó lesz, a járványos időben pedig - antibakteriális és vírusölő hatásának köszönhetően - kiváló fertőtlenítőszer.

A molyok elűzésére a levendula és a szegfűszeg, vagy a babérlevél a legjobb természetes módszer, a kellemetlen szagok ellen pedig a kávézaccot érdemes bevetni, mely magába szívja a rossz szagokat.

Ami a textíliákon lévő foltokat illeti, a kárpitozott bútorokra, kanapékra szódabikarbónát szórva, majd egy éjszakát állni hagyva, reggel leporszívózva nagyon jó eredményt érhetünk el.

A sütő makacs zsírfoltjait is szódabikarbónával tudjuk a legegyszerűbben eltávolítani, ha 20 percig hagyjuk a foltokon, majd nedves ronggyal letöröljük, akkor garantáltan meg tudjuk tisztítani a felületet.

Ha valakinek van kedve és ideje, energiája, akkor maga is készíthet otthon takarítószert ecetből, szódabikarbónából, citromból, illóolajokból, ehhez a netről számtalan ötletet lehet találni. Ezekkel valóban környezet- és egészségbarát vegyszereket használunk a háztartásunkban.

Ősz a kertben – a csendes álom ideje

A hűvös napok érkezésével az udvar is átváltozik. A harsány nyári színek helyét átveszik a szürkésebb árnyalatok, a virágágyások fölött pedig ott lebeg a nyugalom látszata. Sokan ilyenkor hajlamosak elengedni a kültéri munkát, mondván úgyis vége a szezonnak. Pedig éppen ilyenkor dől el, milyen lesz tavasszal a kert, hiszen a minőségi gondoskodás minden percét visszaadja a környezetünk.

A természet sokszínű csodája – a biodiverzitás jelentősége

A biodiverzitás fogalma magában foglalja az élővilág minden formáját és kapcsolatát – a legapróbb mikroorganizmusoktól a hatalmas emlősökig, a tengeri algáktól a trópusi esőerdők fáiig. A biodiverzitás nemcsak azt jelenti, hogy sokféle faj él a bolygón, hanem azt is, hogy ezek az élőlények együtt, egy összetett rendszerben működnek.

Amikor az ősz beköltözik az otthonunkba és a lelkünkbe is

Minden évszaknak megvan a hangulata, a vele járó illatok, színek, amik nem csak a fizikai megjelenésben fontosak, hanem a mentális egészségünkre is hatással vannak.

Állatok Világnapja – amikor az ember újra megtanulja, mit jelent szeretni feltétel nélkül

Október 4-én az egész világ az állatok felé fordult – de nemcsak a cuki kiscicák és hűséges kutyák kedvéért. Az Állatok Világnapja arról is szól, hogy emlékeztessen minket: nem vagyunk egyedül ezen a bolygón.

Liechtenstein nevezetességei és látnivalói

Liechtenstein apró mérete ellenére gazdag programkínálattal várja a látogatókat. Vaduz kulturális központként múzeumokkal és történelmi épületekkel, míg a környező Alpok túraútvonalakkal és ételek százaival csábítja az utazókat. A könnyen bejárható természet, a különleges épületek és a helyi borkóstolók teszik teljessé a kirándulók élményét