Tippek kültéri maszkviseléshez
- Dátum: 2020.11.21., 08:41
- Vörös Sándor
- egészség, légszűrő, levegőszennyezés, maszk, szálló por, védőeszköz, vírus
Már több, mint egy hete kötelező a maszkviselés kültéren is a nagyobb városokban. Szegeden pedig arra jutottak a fizikusok, hogy az egyszerű sebészeti maszk is kiszűri a levegőből a kórokozók 95 százalékát, a legjobbak hatásfoka pedig 99,5 százalék. Gyakorlatilag ott tartunk, hogy bárhová is megyünk arcunkat el kell takarni. Azt tudjuk, hogy beltérre milyen védőeszköz javasolt, de kültérre ilyen ajánlás nem érkezett. Ugyanakkor más szempontok is vannak.
Az, hogy odakinn is maszkot kell viselnünk, nem tette egyszerűbbé az életünket. A zárt terekből alig várjuk, hogy a friss levegőre menjünk. Ez a lehetőség csak a tíz ezer fő alatti településeken, máshol a saját udvarunkban, valamint az egyéni sport vagy ha zöld területen tartózkodunk, akkor van rá lehetőségünk. Tehát a kinn tartózkodás, egy séta vagy ha kerékpárral megyünk valahová akkor kell a maszk.

Az eddigi tapasztalataim alapján a legtöbben az egyszerű sebészeti maszkot használják kültérre is. Ennek tekintetében úgy vélem, hogy egyrészt rendeltetésszerűen nem erre találták ki, másrészt ha nem is számít sportnak a közlekedés, fizikai aktivitással jár. Harmadrészt kültéren mások a viszonyok, mint beltéren.
A fizikai aktivitás gyorsabb légzést, izzadást, párásodást okoz, ami elég kellemetlen. S akár arcunk is megfázhat, arcüreg problémáink keletkezhetnek.
A más bel-és kültéri viszonyok alatt pedig a légszennyezettségi körülményeket értem. Ugyanis a kutatások szerint ez súlyosbító körülmény a koronavírusos esetek és más kórokozók tekintetében is. Magyarországon a szálló por okoz visszatérő problémákat. Ezek közül a nem kiülepedő részecskék, melyek 10 mikrométernél kisebbek lejuthatnak a tüdőhöz. Ez azért veszélyes, mert a vírusok könnyen hozzátapadhatnak például szén vagy víz részecskékhez. Erről pedig hallunk a híradásokban is, hogy ez azért problémás, mert hosszabb ideig lebegnek adott légtérben. Így növeli a betegségek kialakulásának esélyét.
A szálló por forrása többnyire természetes eredetű, de hozzátesz a közlekedés különösen a dízel üzemű autók, motorok az ipar, és háztartások egy része fűtéstől függően. Tehát bizonyos mértékben lehet hatásunk is rá.
Érdemes figyelni az erre vonatkozó szmogtérképet. Ahol a levegőhigiénés index alapján érdemes mellőzni a kinti hosszabb tevékenységet, ha egészségtelen vagy veszélyes a levegő minősítése. Ekkor légszűrő eszköz használata egyébként is javasolt.

Úgy vélem e problémákat együttesen a korábban beltéri használatra nem javasolt kilégzőszelepes maszkokkal lehet megoldani. Ezek gyakran aktív szénszűrővel, valamint több rétegrenddel el vannak látva. Gyakorlatilag légszűrő maszkként ismerjük, amely a levegőben lévő szennyező anyagok belélegzését szinte teljesen megakadályozza, így kórokozóktól is megfelelően véd. A szelep pedig segít leküzdeni az arc izzadását. E maszkok kiképzése vastagabb, anyaga jobban szárad, mosható, betétje cserélhető, FFP2 és FFP3 kategóriások.
Plusz egy problémát jelent sokak számára a párásodó szemüveg. Ezt egy filléres trükkel megoldhatjuk. A szemüveg lencséket mossuk meg szappanos vízzel. Csepegtessük le, hagyjuk megszáradni vagy töröljük meg egy puha kendővel. Ezután maszkviselés során elvileg a párásodásnak búcsút inthetünk. Időnként a a kezelést érdemes megismételni.
Összességében úgy vélem, több szempontot érdemes figyelembe venni kültéri védőeszköz használatkor, melyeknek nem feltétlenül tesz eleget az általános sebészeti maszk. Ezért érdemes legalább kettő darab védőeszközt használni. Legalább egyet beltérre egyet pedig kültérre. Az eddigi tapasztalataim kifejezetten jók kerékpáros közlekedésben is a több rétegű szelepes légszűrő maszkkal, mely a rétegrend kialakítása okán a kórokozók kiszűrésére is alkalmas, úgyhogy bátran ajánlom. Jó egészséget!
Vörös Sándor
Belátnak a kertedbe? 7 növény, ami elegánsabban biztosít privát szférát, mint egy magas kerítés
Sokak számára ismerős helyzet: hiába van kerted, teraszod vagy erkélyed, mégsem érzed igazán intimnek a teret. Egy közeli szomszéd, egy felső emeleti rálátás vagy egy túl nyitott telek könnyen megtöri azt a nyugalmat, amiért ezt a kültéri életteret kialakítottad.
Fekete nadálytő – gyógyír a bajra
Szerencsére megannyi gyógynövénnyel rendelkezünk Magyarország területén, ide tartozik a szép és hasznos fekete nadálytő is.
Április végi vetés
Sokan úgy gondolják, hogy április végén már késő belevágni a konyhakertbe, pedig még rengeteg lehetőség áll előttünk. Számos gyorsan fejlődő zöldség és fűszernövény ilyenkor is sikerrel vethető, akár kezdők számára is. Egy kis odafigyeléssel már néhány héten belül saját, friss termést tehetünk az asztalra.
Fenntarthatósági Témahét az iskolákban: kis lépések, nagy változások
A fenntarthatóság ma már nem csupán egy divatos kifejezés, hanem mindennapi döntéseink egyik legfontosabb szempontja. Éppen ezért kiemelt jelentőséggel bír, hogy a fiatal generáció már iskolás korban megismerkedjen a környezettudatos gondolkodás alapjaival.
Madárfiókák megtalálása: teendők, fészekelhagyás és tévhitek
Tavasszal és nyár elején gyakran találkozhatunk magukra hagyottnak tűnő madárfiókákkal parkokban, kertekben vagy akár járdákon is. Ilyenkor sokakban azonnal felmerül a segíteni akarás, azonban fontos tudni, hogy nem minden esetben van szükség beavatkozásra.