Ne félj a tűtől!
- Dátum: 2019.05.31., 14:48
- egészség, érzelem, félelem, felnőtt, fóbia, gyermekkor, kezelés, megoldás, ok, pánik, probléma, szorongás, terápia, tűfóbia, viselkedés
Nagyon kevesen élnek közöttünk, akik szeretik a tűt. A többség, ha teheti, elkerüli, sokan csak szükséges ellenségként tekintenek rá. A valódi tűfóbia azonban a népesség körülbelül 10%-át érinti. A tűfóbia mély szorongásban nyilvánul meg, ami az orvosi konzultáció előtti-közbeni-utáni félelemben, illetve például tű-/oltáskerülésben nyilvánul meg. A tűfóbia áldozatai ilyenkor feszültséget, félelmet, pánikot éreznek, és nemcsak akkor ha tűt látnak, de akár már a gondolatra is megjelenhetnek a kellemetlen tünetek. Vannak bizonyos érintettek, akik rémálmokkal küzdenek, vagy tudatosan kerülik azokat a helyeket, ahol esetleg tűvel találkozhatnak.
A lehetséges okok
Fontos, hogy igyekezzünk megbirkózni a problémával, és dolgozzunk a megoldáson, ehhez azonban az első két fontos lépés, hogy semmiképpen se szégyelljük magunkat, illetve próbáljuk megtalálni a probléma okát.

A szakértők szerint általánosságban elmondható, hogy két forrásból eredhet a fóbia megjelenése:
Gyermekkori negatív élményből fakad: Lehet, hogy gyermekkorunkban olyan szituációba keveredtünk, amely annyira erős negatív élményként maradt meg az emlékezetünkben, hogy később emiatt alakult ki az állapot. Kialakulhatott az orvos miatt, aki egyébként is egy fehér köpenyes, magas idegen volt számunkra, ráadásul fájdalmat is okozott.
Egy, az életünkben fontos felnőtt miatt alakult ki, akinek szintén tűfóbiája van.
A tűfóbiában szenvedők a tű látványára rendkívül hirtelen vérnyomás emelkedést tapasztalhatnak, ami bizonyos esetekben akár eszméletvesztést is okozhat.
Terápia
A kialakult állapot szerencsére kezelhető. A kognitív viselkedésterápia erre egy rendkívül hatékony eszköz. Ennek során olyan technikákat tanulhatnak a páciensek, amelyek segítségével a negatív gondolatokat képesek lesznek átalakítani, illetve a helyzettel kapcsolatban kialakult érzéseket és viselkedésmintázatokat meg tudják változtatni.
Nem csak salátára jó – ennyi mindenre használhatjuk az ecetet a háztartásban
Az ecet szinte minden konyhában megtalálható, mégis sokan leginkább csak savanyúságokhoz vagy salátákhoz használják. Pedig ez az egyszerű, olcsó alapanyag a háztartás több területén is hasznos lehet. Takarításnál, vízkőoldásnál, szagtalanításnál és akár a mosás során is bevethetjük. Nem kell hozzá különleges recept vagy drága tisztítószer – sok esetben elég egy üveg ecet és egy kis türelem.
Pár dolgot nézz át a házon még a hideg előtt – így készítsd fel otthonodat a fűtési szezonra
Az ősz nemcsak a színes leveleket és a hűvösebb reggeleket hozza magával, hanem azt is jelzi, hogy hamarosan újra szükség lesz a fűtésre. A hideg beköszönte előtt érdemes egy kicsit körbejárni a házat, és átnézni azokat a részeket, amelyek nyáron talán eszünkbe sem jutottak. Egy kisebb javítás vagy karbantartás most még egyszerűbb lehet, mint akkor, amikor már mínuszok vannak odakint.
Miért okozhat évről évre súlyosabb tüneteket a parlagfű-allergia?
Sokan tapasztalják, hogy a parlagfűszezon minden évben egy kicsit nehezebben viselhető. Ami korábban csak néhány tüsszentést és enyhe orrfolyást jelentett, később akár tartós orrdugulással, szemviszketéssel, köhögéssel vagy komolyabb légúti panaszokkal is járhat. De valóban egyre erősebbé válik az allergia, vagy más áll a háttérben?
Ne dobd ki a kávézaccot- egy csomó mindenre használhatod
Ha lefőtt a reggeli kávé, a zacc általában a kukában landol, pedig sokféle területen újrahasznosítható.
Kaktuszfüge – egy különleges gyümölcs a tüskék mögött
Szerencsére már sok polcon megtalálhatóak azok a gyümölcsök, amiket itthon nem termesztünk, így mi is megkóstolhatjuk más vidékek ízeit. Nézzük, mit kell tudni a kaktuszfügéről.