Menü

Ilyen sorrendben süsd a karácsonyi sütiket!

Az adventi készülődés szerves része a karácsonyi menü elkészítése. A főfogások mellett a süteményekről is gondoskodnunk kell. Ez az, amit (főleg a mézeskalácsot) már előre elkészíthetünk. Ezzel is isteni illatokat varázsolunk otthonunkba, fokozva az egyre átütőbb karácsonyi hangulatot. Lássuk, hogy is néz ki ez a gyakorlatban!

Az adventi hangulathoz érdemes minden érzékünkre hatni. Díszítünk, hogy a színekkel, formákkal a szemünk érzékelje az ünnep közeledtét, karácsonyi dalokat hallgatunk, hogy a fülünkkel is a karácsonyi hangulatot érzékeljük. A karácsonyi hangulathoz a fahéjas, szegfűszeges, vaníliás sütemények illata is nagyban hozzájárul, így nem csak azért érdemes sütögetésbe kezdeni az adventi időszakban, hogy az ünnep előtti napokban ne mindent egyszerre, kapkodva kelljen megcsinálni.

Bár vannak olyan receptek, melyek azonnal puha mézeskalácsként hirdetik magukat, de néhány nap állás ezeknek is jót tesz. A legtöbb mézeskalácsnak viszont kifejezetten jót tesz, ha legalább egy hetet áll. Dobozban tárolva puhul finomra. Ezért a legtöbb családban a mézeskalács-sütéssel veszi kezdetét a karácsonyi sütés-főzés. Ebbe a gyerekeket is nagyon jól be lehet vonni. Imádják kiszúrni és a maguk választotta formákat cukormázzal díszíteni is. Aztán persze a legtöbben megenni is.

Ha más mézes süteményt is tervezünk, akkor annak a mézes lapját szintén hetekkel korábban elkészíthetjük. Betölteni (pl. egy klasszikus mézes krémest) viszont csak aznap, vagy 24 órával korábban érdemes, különben a krémtől átázik, megpuhul a tészta. Ezek az időbeli megállapítások a hagyományos és a reform alapanyagokból készülő ételekre egyformán igazak. Az aprósütemények (linzer, pogácsa, stb.) szintén elkészíthetőek előre, jól záródó süteményesdobozban hónapokig is eláll. Persze, úgyis elfogy...

A jellegzetes karácsonyi sütemény és/vagy dísz, a habkarika is hetekkel korábban elkészülhet. Jobban kiszárad, kevésbé lesz ragacsos, de könnyű ropogós állaga megmarad. Sok családban kardinális kérdés a zserbó és a bejgli. A bejglit egy héttel korábban is elkészíthetjük, fóliába tekerve hűvös helyen tartva csak még finomabb lesz, ahogy összeérnek az ízei. A zserbót is jobb néhány nappal korábban elkészíteni, mert csak egyre finomabb lesz. Sütemények közül tulajdonképpen csak a krémes típusúakat kell mindenképp frissen készíteni.

„Hygge” – a dánok boldogságának egyik kulcsa

Ahány nép, annyi szokás, legyen az gasztronómia, orvoslás, vagy életfelfogás. A dánok ezutóbbiban kifejezetten jók, de hogyan csinálják?

Citromhéj, az egészséges és természetes csodaszer

Mindenki ismeri a citromot, mint gyümölcsöt, a nyarak elengedhetetlen kelléke, pedig nem csak a limonádé miatt érdemes fogyasztani, hanem mert nagyon egészséges, még a héja is.

A jód szerepe az emberi szervezetben

Sokfelől hallani, hogy a jód fontos szerepet tölt be a szervezetünk működésének szempontjából, és hogy szükségünk van rá, de vajon miért is? Nézzük a válaszokat.

Az ÚJ Nord étkezés – skandináviai szemlélet a tányéron

Minden nemzet étkezésének meg van az alapja, de itt egy újnak mondható szemlélet, ami a skandináv országokban egyre elterjedtebb.

Egészséges sajtok nyomában

A sajtok nemcsak magukban nagyon finomak, hanem az ételeket is sokkal finomabbá varázsolják. A parmezán azért az egyik legjobb választás, mert intenzív aromája miatt már nagyon kevés is elég belőle. Most ráadásul valami nagyon érdekes derült ki róla.