Egy kiskutya naplója – 6. rész: Kezdődik a kutyaovi

Kutyaiskola – úri hóbort, vagy megéri? Inkább az utóbbi. Ha zökkenőmentes együttélést szeretnénk házi kedvencünkkel, akkor bizony a kutyust is érdemes szakember segítségével tanítani. Minél előbb, annál jobb! Így hát elkezdtük a „kis foltossal” a kutyaovit.

Mielőtt meglett az első saját kutyám, temérdek mennyiségű könyvet elolvastam arról, hogyan kell kutyát nevelni. Legalább volt rengeteg dugába dőlt terv, amikor állatkánk kedves volt, cuki, és könyörgő szemekkel nézett… S bár azért nem lett rosszul nevelt kutya, mindenképp inkább elkényeztetett volt. Igen sok hibát ejtettem ezen a téren. Pár alkalommal egy hivatásos oktatótól is kaptunk személyes tanácsokat, de úgy éreztem, már késő. Vagy legalábbis igen komoly energiabefektetéssel lehetne átszoktatni új dolgokra.

Sztárfotó az első kutyaovi előtt

Fiatal korban a kutya is könnyebben tanul, és a kölyökkor, vagy a találkozásunk kezdete az az időszak, amikor a saját szokásainkkal, elvárásainkkal megismertetjük az állatot. Ez volt az egyik motivációnk, a másikról pedig majd akkor, ha megvalósult :)

Így találtunk rá egy kutyaovira, amely direkt kölyökkutyáknak is tart foglalkozást hetente egyszer egy órában. A szükséges kombinált oltás után pár nappal máris meglátogattuk az állati óvodát. Egy nagy füves területen található a kutyasuli, ezen belül pedig egy kis elkerített rész az ovi. Hippie méretét tekintve bizony egyelőre a legkisebb volt. Noha már majdnem egy magasságban van a fél éves tacsival, általánosan mégis nagyon aprónak bizonyult a többiekhez képest. Mindez azonban nem szegte kedvét, és igen ügyesnek bizonyult.

Számomra is megnyugtató volt, hogy bármilyen kérdésemmel fordulhatok az oktatókhoz, és már a legelejétől kezdve jó kezekben vagyunk, és segítenek kialakítani a szokásokat és a határokat. Nem voltunk ezzel egyedül, mert van olyan kutya is a csoportban, aki szakember nélkül láthatóan iszonyú nehezen kezelhető lenne.

Kiskutyák a kutyaoviban, különböző méretben

A terrier makacs típus, és bizony el is kél a segítség bizonyos esetekben. Noha rettentő okos, az eszét sokszor arra használja, hogy a miénken próbáljon túljárni – legalább azzal, hogy kivételesen kitartó azokban a dolgokban, amiket tényleg szeretne és elhatároz. A kutyaképzés segít abban, hogy mindezen tulajdonságokat az előnyeire fordítsuk.

Az első alkalmat rettentően élveztük, a lányommal együtt kiváló elfoglaltságnak bizonyult a kutyaovi. Pedig nem egyszerű a kamaszoknak is tetsző programokat találni! Fantasztikus óra volt, és megkaptuk a házi feladatokat is, mert a gyakorlás nélkül hiába is bármilyen tanulás. De még az otthoni tanulást is élveztük

A második alkalom kicsit másabb volt: a kutyánk konkrétan öntudatra ébredt, és az addig édes, kiskutyás jelleméből előtört a határozottság. Ez két dologból adódott: rájött, hogy minden más élőlény nagyobb ott nála, és úgy érezte, meg kell védenie magát – ennek a heves játék közben volt is némi létjogosultsága. Másrészt kaptunk egy olyan feladatot, amiről elsőre azt gondoltam, pehelykönnyűséggel fogjuk teljesíteni: vegyük el a kutyánktól a kapott, ízletes-véres csontot. Meglepődtem, amikor erre agresszívan reagált a mi kis cukikánk! Úgy tűnt, felzaklatta ez az eset, és a hatalmi viszonyok tisztázása, így a korábban édes ölebünkből hirtelen egy sokkal határozottabb kutya lett – változatlan méretben.

Nagyon elfárdt a tanulásban :)

Bár nem egészen, hiszen Hippie napról napra nő. Van, hogy a férjem reggel ránéz a kutyára és azt mondja neki: „Már megint nőttél az éjjel!” – s ez úgy tűnik valóban így van.

Ettől még nem bántuk meg az ovit, hisz ezzel a kihívással minden gazdi találkozik egyszer, s akkor már inkább szervezett körülmények között történjen. Most jön még persze a neheze, de sebaj: jó kezekben vagyunk.