Egy kiskutya naplója – 4. rész: A nagy találkozás

Hippie, az örökbefogadott kutyuska történetének újabb fejezete következik! Elérkezett a nagy nap, amikor mehetek a kiskutyáért. A karomba foghatom az apró kis testét, majd elhozhatom, hogy a családunk része legyen. Csodálatos pillanatok ezek!

Nagy volt a várakozás, izgatottan készülődtünk Hippie érkezésére. A napok már kezdtek vánszorogni, de végre elérkezett az a dátum, amikor indultam érte. Egyébként vegyes érzésekkel, mert tudtam, hogy mennyire jó helyen van most is, és milyen édes a testvéreivel. Végül már csak egyetlen tesókája maradt otthon, meg az anyakutyus, de a kicsi hugival olyan édesek voltak! S persze egymást átölelve aludtak. Tudtam, hogy az ideiglenes befogadónak is hiányozni fog a tündérkislányka, noha neki is marad egy. De ahogy mondani szokták: a jóból sosem elég…

Begördültem hozzájuk az autóval, és ott volt ölben a kis apróság. - Atyaég, de pici! – gondoltam azonnal. Pedig emlékeztem rá, hogy az előző kutyuskám is ilyen apró volt. De ezt valahogy nem lehet megszokni, annyira fantasztikus!

Egy ideig csak tébláboltam ott, nem nagyon akaródzott eljönnöm. Olyan édesek voltak Málna Ninával, a kistesóval, meg a mamával. Még szopizott is egy utolsót. Megszeretgettem Eperke Masnit, a kutyaanyucit is, az ölemben ült, amíg aláírtam az örökbefogadási szerződést. Sőt, még a mancsát is rátette a végén, mintha lepecsételné. Ezek szerint áldását adta rá…

Zita összepakolt rengeteg rongyot és játékot, hogy a kiskutyánk otthon érezze magát nálunk is a régi szagokkal, s legyen számára valami ismerős. Ez a gesztus annyira meghatott engem, hát nem sok mindenkinek van ilyen ideiglenes befogadója! Eperke és a picik tényleg csodás helyre kerültek a megpróbáltatások után.

Egyedül kellett mennem Hippie-ért, és még több, mint egy órás út állt előttünk. Végül egy műanyag ládában vittem haza, amit biztonsági övvel bekötöttünk az ülésre. (Az autóban való szállításhoz leginkább szállítóbox javasolt, de lehet kapni autós biztonsági hámot kutyáknak.) Először nagyon szeretett volna kijönni a ládából, de akkor sem volt nyugodtabb, ha kivettem, s a kabátomba tettem. Mászkálni akart. Végül elnyugodott, amint simább lett a terep, és aranyosan elaludt, majd durmolt egészen hazáig.

Amikor begördültünk a ház elé, épp ott volt a nagyobbik lányom a kapuban, micsoda véletlen! Amikor meglátta és ölbe fogta Hippie-t, hát az észrevehetően szerelem volt első látásra. – Te vagy a leggyönyörűbb kiskutya a világon! – mondta neki olyan lágy hangon, amit ritkán hallunk a kamasz leánytól, szóval örömteli és felejthetetlen volt a pillanat. Majd jött a férjem is, így bemutattam Hippienek a „törzsfőnököt”.

Természetesen mindenkinél nagy volt a rajongás a gondolhatónál is apróbb kutyus láttán. Jó hír, hogy a másik kutyánk, Gofri farokcsóválással, érdeklődve fogadta az új hugicát. Hippie elég hamar feloldódott nálunk. Látszólag nem stresszelt, evett, bár azért még kereste a helyét. Noha viszonylag tetszett neki a kényelmes fekvőhelye, inkább a cipőmbe tette a fejét, és úgy aludt. A cipőrajongását hamar megmutatta, és annál hamarabb kezdtük el leszoktatni róla, legalábbis ami a rágást illeti. Aludni lehet benne, vele. Mert az utóbbit is megteszi, az ágyába hurcolja valamelyik papucsot, vagy felmászik a cipőspolcra, és ott alszik kuckósan. Mennyivel jobb, mint a drágán vásárolt fekhely…? Legalábbis, amíg elfér a szűk polcok között.

Az első éjszakánk is jól telt, szépen aludt a kispocok. Nem is nagyon volt sírás, csak 1-2 nyüsszögés, végülis nemrég még nyolcan voltak a kutyamamival együtt, furcsa lehet ezek után egyedül maradni, vagy legalábbis csupa emberek között a lakásban. A másik kutyus kint lakik, így csak az udvaron találkoznak. Egyszer felkeltem hozzá éjjel, és egyszer korán reggel, de úgy tűnt, én jobban aggódom, mint ő maga.

Ami a szobatisztaságot illeti, Gofri valahogy megfúrta a szobatisztasági törekvéseinket az állandó szaglászással. Gondolom az újdonság varázsa… Lesz ez még jobb is, reméljük. De még mennyire reméljük, mert a ház tele van (volt!) szőnyeggel, most a kis jövevény miatt mindent felszedtünk, mert még nem tudja megkülönböztetni őket a kutyapelenkától, férjem legnagyobb bánatára.

Azonnal elkezdtük tanulni, hogy mit lehet, és mit nem. Nem lehet például rágni a szobanövényeket, a bútorokat, a dobozokat, a kábeleket. Tilos bemenni a hálószobába, és a nappaliban a szőnyegre. Lehet játszani a szállítótáskában, meg a ruha papírcímkéjével, ami jobb minden játéknál, klasszikus módon még nem játszik, ahhoz nőni kell. Az első napon még nemigen értette a tiltást. Aztán egyik napról a másikra ez megváltozott… De erről majd a következő részben.