Menü

Ez történne a testeddel, ha végleg leszoknál a kávéról

Ha nap, mint nap megiszunk egy csészével, egy idő után egyre többre van belőle szükségünk. De mi történik, ha teljesen abbahagyjuk a kávé fogyasztását?

Az első kávé nélküli napok valóban nehezek

Általában akkor jövünk rá, milyen erősen függünk a kávétól, amikor megpróbáljuk elhagyni az életünkből. Kávé nélkül valóban nehezek az első napok. Álmosak vagyunk, leesik a vérnyomásunk, fáj a fejünk – ám ezek csak átmeneti kellemetlenségek, ha ezen túljutunk, egy idő után el fog múlni a kávé utáni vágy. Fogd fel úgy, hogy elvonási tünetekkel birkózól, és ezekben a napokban igyekezz sokat pihenni, és igyál a szokottnál is több folyadékot.

Máshogy is fel lehet töltődni

Az álmosság és a kávé hiányában fellépő kimerültség érdekes felismeréseket is hozhat. Lehet, hogy kiderül, hogy korábban kellene lefeküdnöd esténként, mert a kávé csak a krónikus alváshiány tüneteit csökkentette. Lehet, hogy új reggeli rutinra van szükséged: egy pohár citromos víz, egy langyos zuhany, vagy pár nyújtó gyakorlat segíthet, hogy kávé nélkül is felfrissülj. De az is lehet, hogy egyszerűen rájössz: eddig túlterhelted magad, ezért érezted folyton szükségét, hogy koffeinnel pörgesd a szervezeted. Ilyenkor nincs más megoldás, le kell venned pár feladatot a saját válladról.

Ilyen az élet kávé nélkül

A kávé feladása után sokan tapasztalják, hogy – ha elmúltak a kezdeti kellemetlen tünetek – jobban alszanak, és kipihentebben ébrednek. Aki elhagyja a kávét, elkezdi tudatosabban élni az életét. Rájön, mikor követel a teste pihenést, és a fáradtság tüneteit nem egy újabb adag koffeinnel nyomja el. Van, aki később újra megenged magának egy kis koffeint – egy kevés csokoládé, kóla vagy tea formájában, de már nem az automatizmus vezeti, hanem valóban akkor iszik ilyet, amikor nem lát más megoldást. Másnap pedig igyekszik más módszerekkel, például elegendő pihenéssel, testmozgással, energiát adó gyümölcsökkel és más egészséges ételekkel feltölteni az energiaraktárakat.

Nem érdemes túladagolni

A koffeinről egyre több kutatás bizonyítja be, hogy nem olyan ártalmas, mint amilyennek korábban hittük, sőt, egészségügyi előnyei is vannak a fogyasztásának. Ám sokan vannak, akiknek egyszerűen nem tesz jót: fellángolhat tőle az ekcémájuk, remeg a gyomruk, vagy rosszabbodnak a szorongásos tüneteik a koffein hatására. Sokan vannak, akiknek a délutáni kávé az esti alvásába is belezavar, így reggel még kimerültebben ébrednek, és újabb kávéra van szükségük, hogy egyáltalán elinduljon a napjuk. Ráadásul a koffeinhez hozzá lehet szokni, egyre nagyobb adagra van szükséged belőle, hogy ugyanazt az ébresztő hatást elérd. Épp ezért nem árt néha lejjebb adni az adagot, hogy ne érezd egyre rosszabbul magad nélküle, és ne kelljen eljutnod a túladagolásig, hogy egyáltalán érezz valamit a hatására.

Érdekesség, de több érintett is depresszióról, szorongásról, szédülésről, náthához hasonló szimptómákról, hangulatingadozásról számolt be, miután lemondott a kávéról. Szerencsére az áldatlan állapot nem tart sokáig: a szakértők szerint a koffeinmegvonáshoz köthető panaszok nagy része kb. két napig áll fent, és a többi is elmúlik egy-két héten belül.

Pozitívum ugyanakkor, hogy a kávémentességnek köszönhetően idővel szebb lehet a mosolyunk. A kávé ugyanis amellett, hogy elszínezheti a fogakat, savassága miatt károsíthatja a fogzománcot, és így számos probléma, például lyukak megjelenése, előidézője lehet.

Ösztrogén dominancia a változókori panaszok hátterében

Nők sokasága szenved a menstruációt megelőző panaszoktól, amiket premenstruációs szindrómának nevezünk, viszont kevesen gondolnak hormonháztartásuk más jellegű felborulására, amit az ösztrogén dominancia okozhat.

A homályos látás gyakori okai

Homályos látás esetén a látott dolgok nem tűnnek tisztának. Egyszerre tapasztalhatja mindkét szemen vagy csak az egyiken, attól függően, hogy mitől alakult ki. Előfordulhat, hogy minden, amit lát, homályos lesz, míg néha csak a látómező egy része tompa. A tünet fennállása esetén hunyorítással válhatnak élesebbé a dolgok.

A fènyérzèkeny szem okai

A fényérzékeny szem, az idegek ingerlése maga a látás jelensége – de ha az bizonyos fényérzékenysèg pontosabban hasító fájdalmat jelent, akkor már baj van. Nem tekinthető jó jelnek, ha valaki legszívesebben egész nyáron az árnyékba húzódna. Ki kell deríteni , hogy mi húzódik. háttérben!

Alvásproblémák elleni gyógynövények

A felborult cirkadián ritmus hosszú távon nem csupán koncentrációzavarokhoz vezethet, de akár még a rákos daganatok növekedését is elősegítheti. Azt eddig is tudni lehetett, hogy a sok éjszakázással járó munkahelyek nagyon egészségtelenek, hiszen felborítják a biológiai órát, csökkentik a melatonin-termelés hatékonyságát, és az is köztudomású, hogy a hét közben kihagyott alvásidőt sajnos nem lehet hétvégénként bepótolni.

Skinimalizmus – minimalista bőrápolás

Rengeteg trend létezik bőrünk ápolására, mindenki kedvére válogathat közülük, hogy számára melyik a legmegfelelőbb, de mi van azokkal, akik már szinte elvesztek a kínálatban
és nem vágynak órákig tartó rutinra? Na, akkor figyelem, itt a megoldás!