Menü

A leghatásosabb gyógymódok szorongás ellen

A félelem rendkívül kellemetlen érzés, mely egy adott problémával vagy nehéz szituációval függ össze. Ha a helyzet megoldódik, a félelem elmúlik.

Lassú, mély légzés

Légzésed szabályozásával sokat tehetsz a szorongás ellen. Ülj le, egyik kezedet tedd a hasadra, és lassan vegyél levegőt – úgy, hogy ne a mellkasod, hanem a hasad emelkedjen. Tartsd benn a levegőt négy-öt másodpercig, azután nagyon lassan engedd ki. Ismételd addig, míg meg nem nyugszol.

Altató italok

Az álmatlanság régi ellenszere, a langyos tej napközben is alkalmazható nyugtatóként. A tej egy triptofán nevű aminosavat tartalmaz, mely a boldogságérzetet kiváltó agyi vegyület, a szerotonin termelésében vesz részt. A tejen kívül még a banán és a pulykahús is sok triptofánt tartalmaz.
A sör sajátos ízét adó komlóról régóta tudják, hogy nyugtató hatással rendelkezik – olyannyira, hogy a betakarítást végző mezőgazdasági munkások gyakran válnak aluszékonnyá. Tegyél két teáskanálnyi szárított komlót egy csésze forró vízbe. Fogyaszd naponta legfeljebb háromszor a szorongásoldó, altató italt.

Gyorsítás és lassítás

A mozgás nagyszerű szorongásoldó módszer. Egy gyors harminc perces séta, vagy más aerob – fokozott oxigén-felhasználással járó – tréning serkenti az endorfinok termelését. Ez a hormon képes arra, hogy csillapítsa a fájdalmat, és oldja a szorongást. Ezen kívül tanácsos beiktatni mindennap legalább 15 perc lazítást. Meditálj, imádkozz, kertészkedj, vagy gyönyörködj az aranyhalaidban. Egyszóval tégy bármit, ami egy kicsit is kikapcsol, és úgy érzed, nyugtatólag hat az idegeidre.

Pozitív gondolkodás, pozitív élmények

Ha egy kijelentést sokszor elismételsz magadban, előbb-utóbb hinni kezdesz benne – ez pedig hozzásegít ahhoz, hogy sikeresen megbirkózz a nehézségekkel. Egy probléma megoldását fogd fel kihívásként – ismételgesd magadban, hogy igenis képes vagy rá. Ha kudarc ér, a helyzetet egyszerűen próbáld úgy értékelni, hogy még van mit tanulnod.

Természetes szorongásgátlók

A macskagyökeret nem annyira az illatáért értékelik, sokkal inkább azért, mert hatékony nyugtató. Hatóanyagai ugyanahhoz az agyi receptorhoz kötődnek, amelyre a szorongás elleni gyógyszer, a diazepam ismertebb nevén válium is hat. Szedj naponta B-vitamin-komplexet. A B-vitaminok természetes stresszoldók – a hangulatjavító szerotonin termeléséhez például B6-vitaminra van szükség. Ne hagyd tehát, hogy szervezeted B-vitamin-szintje lecsökkenjen, mert ez hozzájárulhat a szorongás kialakulásához.

Fordulj orvoshoz!

A krónikus szorongás komoly fizikai megterhelést jelent a szervezet számára. Ne félj segítséget kérni, ha úgy érzed, a kellemetlen érzés egyre inkább elhatalmasodik rajtad. Azt sem árt tudnod, hogy a szorongás olykor súlyosabb betegségek, például pajzsmirigy-túlműködés, hipoglikémia alacsony vércukorszint, esetleg keringési rendellenesség jele lehet.

Ezen kívül pedig egyes gyógyszerek is okozhatnak szorongásos tüneteket. Ezért panaszaidról mindenképpen tájékoztasd orvosodat.

Masszázsra indulsz? – így készülj rá

A masszázs egy testet és lelket melengető, pihentető vagy épp frissítő terápia, amire érdemes kicsit felkészültebben érkezni.

A Tour de Hongrie nyomában…

A 45. Tour de Hongrie magyar kerékpárverseny nemzetközi mezőnye 2024. május 8-12. között öt nap alatt 854 kilométert tesz meg a pécsi Bárány utcai befutóig. Olyan világsztárok indulnak, mint Peter Sagan vagy a Tour de France rekordra hajtó Mark Cavendish.

Ultrabalaton negyedszer, avagy mi fán terem a csapatszellem!

A Tolna Vármegyében immáron öt éve aktívan működő FuTamási futócsoportunkból idén is nekivágott 10 fő, hogy körbefussa a Balatont, Magyarország egyik legnépszerűbb futóversenyén, a 18. alkalommal megrendezett NN Ultrabalatonon!

Korai zenei nevelés fontossága

Születésünktől kezdve megvan az a képességünk, hogy észleljük a dolgok zeneiségét. Sőt, ez a képességünk segít minél hamarabb megérteni a világ történéseit. Talán nem is olyan véletlen, hogy összehangolódásnak nevezzük az újszülöttekkel való kezdeti összecsiszolódást. Számukra még ez az elsődleges információforrás, és ennek további támogatása a fejlődési területek mindegyikére pozitív hatással lesz.

Skinimalizmus – minimalista bőrápolás

Rengeteg trend létezik bőrünk ápolására, mindenki kedvére válogathat közülük, hogy számára melyik a legmegfelelőbb, de mi van azokkal, akik már szinte elvesztek a kínálatban
és nem vágynak órákig tartó rutinra? Na, akkor figyelem, itt a megoldás!