Menü

A megfelelő páratartalom nyomában

A szabadban és a lakásban vagy bárhol is vagyunk, a levegőben lévő pára elől télen sem tudunk elbújni. Legyen értéke alacsony vagy magas. Természetesen amikor megfelelő ez az érték, akkor észre sem vesszük, mert jól érezzük magunkat. Nem úgy mint, amikor a két szélső tartományban van. Néha nem is tudjuk mi van velünk. Ugyanakkor jelentős mértékben hat közérzetünkre, egészségünkre és a környezetünkre. Ennek szélsőségeit tapasztalhatjuk most beltéren a fűtés okán, valamint a szabadban a hideg légpárnaként nevezett légköri jelenség velejárójaként. Na de honnan tudjuk mikor mi a helyzet? Mit tehetünk, azon túl, hogy elviseljük? Mikor optimális a páratartalom környezetünkben?

Az elmúlt héten többnyire ködös, hideg, nyirkos időjárásban és egyöntetű szürkeségben volt részünk. A hideg 1-5 fokot jelent, éjjel még ennél is alacsonyabb a hőmérséklet. Ez azt jelenti, hogy igen lecsökkent a levegő páratartó képessége, ami kisebb-nagyobb vízcseppek formájában csapódik ki. Ez egyrészt magas páratartalomban nyilvánul meg ami 90% körüli. Ez annyit tesz, hogy az adott hőmérsékletű légkör maximális párakapacitásához képest mennyi százalékot ér el a levegőben a vízgőz mennyisége. Másrészt köd és ködszitálásként éljük meg, valamint hidegebbnek érezzük a levegőt.

Ezt most testközelből tapasztalhatjuk meg, ráadásul hőérzetünket is befolyásolja, és a ruházatunk akár át is ázhat, ha hosszabb ideig kinn tartózkodunk. A száradáshoz pedig testhő kell, ami által még jobban lehűlünk, az immunrendszerünk pedig ilyenkor kevésbé hatékony. Ugyanakkor hihetetlennek tűnik, de ilyenkor is képesek vagyunk izzadni, ugyan a párologtatásunk nem működik megfelelően, mint nyáron 30 foknál és magas páratartalomnál, csak a víz folyik rólunk.

A belső terekben meg szinte e viszonyok fordítottját élhetjük meg mostanában egy jó darabig. A fűtési szezon velejárója a zárt terekben az alacsony páratartalom. Ekkor nem csak a bőrünk száraz, hanem szánk, szemünk és torkunk is száraznak érezzük. Ez szintén kedvez a kórokozóknak.

Ezekből a jelekből érzékelhetjük, ha gond van. A kutatások szerint az ember számára a 18-21 fokos levegőre 40-60 százalék közötti páratartalom optimális. A vírusok és baktériumok aktívabbak 30 százalék körül. A gombák és atkák 80 százaléknál érzik magukat a legjobban. Ezért télen nagyon kell ügyelni a megfelelő páratartalomra beltéren.

A kültéri páratartalmat nem tudjuk befolyásolni, de mivel az autók üzemanyaga végtére is szén-dioxiddá és vízzé ég el a katalizátorokban, ez ilyenkor hozzájárul a magas páratartalomhoz. Illetve bármely fűtési vagy ipari folyamat is, amely vízgőzt eredményez hozzá tehet.

Lényegében ilyenkor kinti tartózkodni hosszú ideig nem érdemes. A sport sem esik valami jól, válasszunk szárazabb időt, illetve beltéren eddzünk. Ide vonatkozólag, de általában is és nemcsak nyáron fogyasszunk elég folyadékot, mert magas páratartalomnál az izzadás miatt több vizet veszt a szervezet, amit pótolni kell. Ha pedig kinn tevékenykedünk, réteges öltözet ajánlott. Az értékeket pedig folyamatosan követhetjük online az ide vonatkozó páratérkép segítségével.

Beltéren a leghatásosabb a több rövidebb idejű szellőztetés. Most kinn van páratartalom, ebből érdemes beengedni a lakásba is. Illetve kis edény vizet pici sóval helyezhetünk konvektorra, radiátorra, vagy akár egy polcra is. Esetleg hideg vizes párologtató is jó szolgálatot tehet. Ez esetben a higiéniára időnként figyeljünk oda, mivel a kórokozók megtelepedhetnek benne.

Hasznos lehet, ha a hálószobában, ha nem a fűtést tekerjük fel, hanem jól betakarózunk. A fűtés így kevésbé szárítja a helyiség levegőjét. A légkondicionálók is szárítanak, mellette párologtató használata szükséges, hasznos a légtisztítós változat vagy az úgy nevezett ablak klíma, amely a külső levegőt fújja a helyiségbe, folyamatosan cserélve azt. A berendezés tisztaságára itt is figyelni kell.

Esztétikus, kellemes megoldás a szobanövények tartása. Mivel a növények is párologtatnak, így hozzájárulnak a helyiség levegőjének optimális nedvességtartalmához.

Ha pedig pontos képet szeretnénk kapni a környezetünkről érdemes lehet egy páratartalom mérő szolgálatba állítása, így célirányosan beállítható a megfelelő légnedvesség.

Összességében itt is elmondható, hogy nemcsak több megoldás közül választhatunk, de többet használhatunk is. A megfelelő páratartalom védi az egészségünk, jól érezzük magunk. Habár az időjárás mindig változik az otthonunk hőmérséklete és páratartalma állandó lehet. Jó egészséget!

Vörös Sándor

A kék hajnalka növény hatása

A kék hajnalka hallucinogén hatását már az aztékok felismerték, jövőbe látó és rituális szertartásokhoz is használták. Európába a XVI. században érkezett a növény, magyar költők verseiben is olvashatunk a virágról. Tompa Mihály Hajnalka című költeményét már 1847-ben megírta.

Kertfrissítés nyárra

A nyár ideális időszak a kerti tevékenységekhez és a szabadtéri élményekhez. Egy jól díszített udvar nemcsak esztétikailag vonzó, hanem kényelmes és meghitt légkört is teremt, amelyben élvezhetjük az időt a családdal, és a barátokkal. Az alábbi cikkben megtudhatunk néhány inspiráló ötletet arra, hogy hogyan frissíthetjük fel a kertet a nyári hónapokra.

BPA, a káros műanyag – ezért figyelj rá

Az élelmiszerek, italok csomagolása során a legkézenfekvőbbek jelenleg a műanyag dobozok és üvegek. Nem csak rengeteg nehezen vagy egyáltalán nem lebomló szemetet termelünk vele, de ha BPA-t tartalmaznak, az egészségünkre komoly káros hatással lehet.

Alvásproblémák elleni gyógynövények

A felborult cirkadián ritmus hosszú távon nem csupán koncentrációzavarokhoz vezethet, de akár még a rákos daganatok növekedését is elősegítheti. Azt eddig is tudni lehetett, hogy a sok éjszakázással járó munkahelyek nagyon egészségtelenek, hiszen felborítják a biológiai órát, csökkentik a melatonin-termelés hatékonyságát, és az is köztudomású, hogy a hét közben kihagyott alvásidőt sajnos nem lehet hétvégénként bepótolni.

Herpesz. Megelőzés és kezelés gyógynövényekkel

Sokunk mindennapjait keserítik meg olykor az apró fájó hólyagocskák. Többféle típusa van, a legismertebbek a közönséges herpeszek, ezek leginkább a szájon, az orron, a bőrön- és a nyálkahártya határán jelentkeznek, emellett léteznek genitális, tehát nemi szervi herpeszek is, ám mint a legtöbb betegség, odafigyeléssel ez is megelőzhető.