Menü

Mindössze néhány perc, avagy a szűrővizsgálatok fontossága

Manapság a média is egyre nagyobb gondot fordít arra, hogy felhívja a figyelmünket a rendszeres szűrővizsgálatokra, mégis kevesen veszik igazán komolyan ennek fontosságát, pedig mindössze néhány percünkbe telik egy vizsgálat, mellyel számos betegség megelőzhető. (lenne).

A magyar népesség egészségi állapota egyre rosszabb. A halálozási arányszámokkal Magyarország „dobogós helyen” áll, pedig ez ellen könnyen tehetünk, tehetnénk. Egy góckutatás, egy pár perces szűrővizsgálat életet menthet.

Bevallom bennem is megfordult már, hogy az egészségügyi dolgozók, az orvosom esetleg furán néz rám, tünet és panasz nélkül vizsgálatot kérni, nem szeretném, ha bárki is hipochondernek tartana, azonban ezt félre tudom tenni, ha arra gondolok, hogy van három gyermekem és miattuk is elvégeztetem például a nőgyógyászati szűrővizsgálatot, melyet érdemes évente megcsináltatni. Ezzel nemcsak a méhnyakrák szűrhető ki, hanem sok egyéb rendellenesség.

A bőrgyógyászati vizsgálatok gyakorisága a bőrtípustól is függ. Ha valakinek sok anyajegye vagy nagyon világos bőre van, érdemes többször is ellátogatnia az orvoshoz, pláne, ha előnyben részesítjük a szoláriumot, napozást.

A szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzése is fontos feladatunk, melyet háziorvosunkkal kell megbeszélni, ugyanis vérvételre és egyes szakrendelésekre is ő adhat beutalót.

Egy labor, egy fogászati ellenőrzés, egy urológia alap szinte, mégis oly nehezen vesszük rá magunkat, pedig nem lehet időigényesnek, vagy macerásnak, fájdalmasnak nevezni, talán 10-15 perces vizsgálatokról beszélünk. Vagy annyi se.

Akinek a családjában vannak szemproblémák, évenként érdemes szemészeti szűrővizsgálaton részt vennie.

Alap ma már a tüdőszűrés, illetve a terhesség alatti szűrővizsgálatok sora. Minden a mi érdekünket és egészségünket szolgálja.

Minden 45-65 év közötti asszony kétévente egyszer személyes meghívást kap a mammográfiás szűrővizsgálatra. Rendkívül fontos.

A magam részéről javasolnám a pajzsmirigy vizsgálatokat, melynek betegségei – ha már labort csináltatunk – a vérből könnyen kimutatható.

Itt az új esztendő, ideje új, egészséges szokásokat bevezetni. Bármennyire is kellemetlennek vagy kínosnak érezzük a szűrővizsgálatokat, az a pár perc kellemetlenség és magunkért tesszük. Ne hanyagoljuk el! A betegségmegelőzésre a szűrővizsgálat a legbiztonságosabb stratégia, s felelős magatartásunkkal a gyerekeinknek is példát mutathatunk.

Ultrabalaton negyedszer, avagy mi fán terem a csapatszellem!

A Tolna Vármegyében immáron öt éve aktívan működő FuTamási futócsoportunkból idén is nekivágott 10 fő, hogy körbefussa a Balatont, Magyarország egyik legnépszerűbb futóversenyén, a 18. alkalommal megrendezett NN Ultrabalatonon!

Korai zenei nevelés fontossága

Születésünktől kezdve megvan az a képességünk, hogy észleljük a dolgok zeneiségét. Sőt, ez a képességünk segít minél hamarabb megérteni a világ történéseit. Talán nem is olyan véletlen, hogy összehangolódásnak nevezzük az újszülöttekkel való kezdeti összecsiszolódást. Számukra még ez az elsődleges információforrás, és ennek további támogatása a fejlődési területek mindegyikére pozitív hatással lesz.

A homályos látás gyakori okai

Homályos látás esetén a látott dolgok nem tűnnek tisztának. Egyszerre tapasztalhatja mindkét szemen vagy csak az egyiken, attól függően, hogy mitől alakult ki. Előfordulhat, hogy minden, amit lát, homályos lesz, míg néha csak a látómező egy része tompa. A tünet fennállása esetén hunyorítással válhatnak élesebbé a dolgok.

A fènyérzèkeny szem okai

A fényérzékeny szem, az idegek ingerlése maga a látás jelensége – de ha az bizonyos fényérzékenysèg pontosabban hasító fájdalmat jelent, akkor már baj van. Nem tekinthető jó jelnek, ha valaki legszívesebben egész nyáron az árnyékba húzódna. Ki kell deríteni , hogy mi húzódik. háttérben!

Alvásproblémák elleni gyógynövények

A felborult cirkadián ritmus hosszú távon nem csupán koncentrációzavarokhoz vezethet, de akár még a rákos daganatok növekedését is elősegítheti. Azt eddig is tudni lehetett, hogy a sok éjszakázással járó munkahelyek nagyon egészségtelenek, hiszen felborítják a biológiai órát, csökkentik a melatonin-termelés hatékonyságát, és az is köztudomású, hogy a hét közben kihagyott alvásidőt sajnos nem lehet hétvégénként bepótolni.