Menü

A fogszuvasodás következményei

A fogainkat leggyakrabban érintő probléma a fogszuvasodás, nem véletlen, hogy tulajdonképpen népbetegségről beszélhetünk. Nem is csoda, hogy az idősebb korosztály mintegy fele teljesen fogatlan, de sok gyermek esetében is, már több maradó fog hiánya figyelhető meg.

Pedig ahogy sokszor mondtuk már, fogaink egy életen át megtarthatóak lennének. Csupán a megfelelő törődést kellene megkapniuk. Most azonban egy még súlyosabb problémára szeretnénk felhívni a figyelmet. Ugyanis egyetlen szuvas fog is további kockázatokat rejt magában, melynek igen súlyos következménye is lehet!

Ép testben ép lélek. Sokan ismerik a mondást és el is fogadják, felismerik annak jelentőségét, hogy a test és a lélek összefüggésben áll egymással. Azt viszont már nem mindenki tudja, akarja elfogadni, hogy fogaink állapota hatással lehet közérzetünkre, szerveinkre.

Szuvas fogunk mintegy gócpontként is működhet. Így amikor gyulladásba kerül, akkor képes egy másodlagos betegséget fenntartani egy távoli szervünkben. Így pedig hatással lehet rossz fogunk vesénkre, húgyhólyagunkra, epénkre, májunkra, tüdőnkre, vastagbelünkre, lépünkre, gyomrunkra, hasnyálmirigyünkre, de még szívünkre és vékonybelünkre is, vagy akár hajhullást, bőrproblémát és ízületi panaszokat is okozhat.

Egy szuvas fogon keresztül, a baktériumok be tudnak kerülni a véráramunkba, például a táplálkozás során. Az étel rágása közben ugyanis igen nagy nyomás képes ki alakulni, így a vérnyirok útján a baktériumok képesek eljutni távoli szerveinkbe. Így képesek ott fenntartani egy másodlagos betegséget.

Rengeteg érvet lehetne felhozni a szuvas fogak minél hamarabbi kezelése mellett. A szuvas fog önmagától sohasem fog meggyógyulni. Minél tovább várunk a kezeléssel, az annál komplikáltabb és költségesebb is lehet. A végén pedig el is veszíthetjük fogunkat, melynek pótlása pedig mindenképp szükséges.Továbbá érdemes fejben tartani az itt leírtakat is. Számos igen komoly szervi probléma is kialakulhat.

Honnan ismerhetjük fel a szuvasodást?

Kezdődő káriesz esetén fájdalmat vált ki a hideg- és meleginger is, de különösen a szájüreg 38°C körüli hőmérsékleténél hidegebb éte­lek és italok. Hasonló érzést kelt az erősen sózott étel is, a fájdalmat azonban a tömény formában fogyasztott édesség váltja ki leginkább (cukor, cukorka, lekvár, méz, aszalt gyümölcs stb.). A megtámadott fog mégis érzékennyé válhat.

Az így keletkező fogfájás nem éles fájdalom formájá­ban jelentkezik, hanem sajgásként; soha nem támad magától, hanem mindig külső inger váltja ki. Hasonló szubjektív jelenségekkel jár a cementrétegbe terjedő káriesz; ez esetben azonban már csekélyebb inger is elegendő a fentebb leírt fájdalomre­akció kiváltására.

A mindennapos egyéni szájápolás alkalmas a mikroflóra lényeges csökkentésé­re (ha célszerűen végzik), mert csökkenti a fogakon megtapadó lepedék mennyi­ségét. Legismertebb módja az egyéni szájápolás; eszközei a fogkefe, a fogpor vagy a fogpaszta és a szájöblítésre használt folyadék.

A homályos látás gyakori okai

Homályos látás esetén a látott dolgok nem tűnnek tisztának. Egyszerre tapasztalhatja mindkét szemen vagy csak az egyiken, attól függően, hogy mitől alakult ki. Előfordulhat, hogy minden, amit lát, homályos lesz, míg néha csak a látómező egy része tompa. A tünet fennállása esetén hunyorítással válhatnak élesebbé a dolgok.

A fènyérzèkeny szem okai

A fényérzékeny szem, az idegek ingerlése maga a látás jelensége – de ha az bizonyos fényérzékenysèg pontosabban hasító fájdalmat jelent, akkor már baj van. Nem tekinthető jó jelnek, ha valaki legszívesebben egész nyáron az árnyékba húzódna. Ki kell deríteni , hogy mi húzódik. háttérben!

Alvásproblémák elleni gyógynövények

A felborult cirkadián ritmus hosszú távon nem csupán koncentrációzavarokhoz vezethet, de akár még a rákos daganatok növekedését is elősegítheti. Azt eddig is tudni lehetett, hogy a sok éjszakázással járó munkahelyek nagyon egészségtelenek, hiszen felborítják a biológiai órát, csökkentik a melatonin-termelés hatékonyságát, és az is köztudomású, hogy a hét közben kihagyott alvásidőt sajnos nem lehet hétvégénként bepótolni.

Skinimalizmus – minimalista bőrápolás

Rengeteg trend létezik bőrünk ápolására, mindenki kedvére válogathat közülük, hogy számára melyik a legmegfelelőbb, de mi van azokkal, akik már szinte elvesztek a kínálatban
és nem vágynak órákig tartó rutinra? Na, akkor figyelem, itt a megoldás!

Prebiotikum, probiotikum, szimbiotikum

A Prebiotikum és a probiotikum között csupán egyetlen betű a különbség, de ennek ellenére merőben eltérő funkciókat töltenek be az emberi szervezetben. Nézzük melyek ezek!