Menü

Ezt próbáld ki! - ugrókötelezés

Elsőre gyerekjátékra emlékeztet és kívülről annak is tűnik, azonban voltaképpen egy komoly, nagy múltra visszatekintő, fejlesztő sport.

Mindenki ugrókötelezett már. Ez biztos, még ha messze nem is úgy, mint a profik, akiket filmekben, klipekben, bokszedzéseken látunk. Gyerekként először ügyetlenül, de rendkívül lelkesen nyúltunk az érdekes alkalmatossághoz, amellyel lehetett játszani, bohóckodni, hülyéskedni, s közben alaposan megizzadni.

Az ugrókötelezés komoly fizikai sport (lehet), méghozzá úgy közben agyunkat is tornásztatja. Fejleszti a mozgáskoordinációt, javítja a reflexeket, állóképességet növel. Jó hír, hogy nem szükséges hozzá előképzettség, a nulláról is meg lehet tanulni az alapokat. A mozgás nagyon hasonlít a tornához, egyszerre mozgatja meg a csuklót, a vállat, a derekat, a karokat, a térdet és a bokát. Nagy előnye, hogy szinte bárhol végezhető és komolyabb anyagi ráfordítást sem igényel az űzése.

Mint a futásnál, fontos a helyesen kiválasztott lábbeli és a borítás, amelyen ugrálunk (nem mindegy, mennyire kemény). Az ugrókötelezés nemcsak egyéni sport, lehet párban és csapatban is űzni.

Érdekes, hogy az ugrókötelezés nagyon hosszú múltra tekint vissza, források szerint már az ókorban is használták ezt a mozgáskultúrát. A világ különböző részein sokszor egymástól függetlenül eltérő módon és eltérő ugrókötél típussal terjedt el. Versenysporttá a 20. század második felében vált a játék, amelyben többek között világbajnokságot is rendeznek.

Fotó:
pixabay.com

Írjunk gyógyszerlistát! Töltsük le az ÉletMentő applikációt!

Mai témám a mentők kérése adta: vezessünk gyógyszerlistát! Baj esetén a mentőszolgálat munkatársainak fontos tudni, milyen gyógyszert szedünk, így, ha eddig nem tettük érdemes megfogadni a mentők tanácsát.

Vásároljunk helyi termelőtől!

A helyi termékek révén csökkenthető az élelmiszerek szállítási útja, továbbá a termelő, a feldolgozó és a fogyasztó nemcsak fizikailag van „közel” egymáshoz, hanem bizalmi viszony is kialakulhat köztük.

Magyar méz – egészséges táplálék

A világ számos helyén foglalkoznak emberek méhészkedéssel és a boltok polcain mindenféle különböző ország mézei, vagy ahhoz hasonló termékek sorakoznak. Segítek, mit kell tudni vásárlás előtt, hogy biztosan magyar, jó minőségű mézet vegyünk.

Hogyan kell segítséget kérni a 112-es segélyhívón?

Bármikor kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy segélyhívást kelljen indítania, segítséget kelljen kérnie, vagy nyújtania, ehhez pedig fontos tudni, hogy milyen telefonszámot tárcsázzon és milyen módon kell a segélyhívást lebonyolítani. A 112-es számot és annak tárcsázását pedig már egészen kicsi gyermekeinknek is meg kell tanítanunk.

Fényvédők, smink, napsütés

A tudatos bőrápolás alapja, hogy már kora tavasszal, az első napsugarak megjelenésekor elkezdjük a fényvédő krémek használatát, azonban mit tegyünk, ha a fényvédelem mellett a sminkről sem szeretnénk lemondani nyáron?