A kulturális örökség napjai - A Külügyminisztérium is várja az érdeklődőket
- Dátum: 2013.09.20., 12:24
- érdekességek, kulturális, kulturális örökség, külügyminisztérium, örökség, rendezvény
A Külügyminisztérium az elmúlt évekhez hasonlóan idén is csatlakozott a kulturális örökség napjai programsorozathoz és egész hétvégén várja azokat, akik érdeklődnek a tárca Bem téri főépületének építészeti érdekességei, az épületében található műalkotások és az ott folyó munka iránt.
A tárca közölte: szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között a Külügyminisztérium munkatársai vezetik körbe az érdeklődőket az épületben. A látogatók többek között megtekinthetik a középkorból maradt városfal rondellájának maradványát, bepillanthatnak a miniszter dolgozószobájába, láthatják a Robert Capa fotóriporter műveit ismertető úgynevezett utazó kiállítást, valamint a külszolgálatra készülő diplomaták felkészülését segítő tanmissziót is.
Az idegenvezetés 90 perces, az első csoport mindkét napon 10 órakor, az utolsó 16.30-kor indul.
Forrás:
MTI
Fotó:
budapest.network.hu
Eladó nélküli nonstop boltok nyitnak hamarosan Magyarországon
Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be, és nem lesz bennük eladó! Kassza és eladó nélküli, éjjel-nappal nyitva tartó boltok érkeznek Magyarországra, az első üzletek pedig várhatóan nyáron nyitnak majd-olvastam a neten a minap.
A horkolás és kialakulása, okai, jellemzői
Maga a horkolás nem betegség, önmagában csak ártalmatlan hangjelenség, ugyanakkor az említett éjszakai légzéskimaradásokat jelentő alvási apnoé szindróma részjelensége is lehet, amit egészségügyileg komolyabban kell venni, mint a szimpla horkolást.
Mi egy coach feladata?
Sok helyen találkozhatunk coach-okkal, ez a szakma egyre szükségesebbé és népszerűbbé válik, de talán teljesen egyértelmű mindenkinek, hogy mit is csinál egy coach, mi a feladata. Nézzük ki ő és mit csinál?
Masszázsra indulsz? – így készülj rá
A masszázs egy testet és lelket melengető, pihentető vagy épp frissítő terápia, amire érdemes kicsit felkészültebben érkezni.
A Tour de Hongrie nyomában…
A 45. Tour de Hongrie magyar kerékpárverseny nemzetközi mezőnye 2024. május 8-12. között öt nap alatt 854 kilométert tesz meg a pécsi Bárány utcai befutóig. Olyan világsztárok indulnak, mint Peter Sagan vagy a Tour de France rekordra hajtó Mark Cavendish.