Menü

Fogerősítő ételek

Fogaink egészsége érdekében a megfelelő szájhigiénia mellett fontos odafigyelni arra is, hogy mit eszünk. Ahhoz, hogy megelőzzük a fogszuvasodást és az egyéb fogászati betegségeket a legfontosabb a megelőzés.

Mit javasolnak a fogorvosok?

Köztudott, hogy a fogakat nagy mértékben károsítják a savas ételek. A citrusfélék például rengeteg C-vitamint tartalmaznak, ezért immunrendszerünket kiválóan erősítik, ellenben fogainkra károsak lehetnek, hiszen károsíthatják a fogzománcot. A fogorvosok ezért azt javasolják, hogy amikor narancslét iszunk, vagy bármilyen citrusfélét fogyasztunk, utána mindenképpen mossunk fogat, hiszen így visszaállíthatjuk a száj egészséges pH értékét.

Segíthet még a cukormentes rágógumi is, ugyanakkor ez nem pótolja az étkezések után egyébként is fontos fogmosást, mivel a fogakon lerakódó lepedék nagyban hozzájárul a fogszuvasodáshoz. A fogorvosok emellett felhívják a figyelmet arra is, hogy nem mindegy az sem, hogy milyen szilárdságú ételeket eszünk. Ha ugyanis nem terheljük eléggé a fogainkat egyenletesen, akkor az a fogak kilazulásához vezethet a fogazat azon részén, ahol nem rágunk. A rágóizomzat erősítésével, és a fogazat megfelelő terhelésével megelőzhetjük a csontromlást, ezáltal pedig a fogak elvesztését. A fogorvosok ezért az javasolják, hogy minden fog egyformán terhelődjön, a rendeltetésének megfelelően.

Mely ételek erősítik a fogakat?

A fogak számára ugyanakkor vannak kifejezetten előnyös ételek is, melyek fogyasztásával hozzájárulhatunk egészségük megőrzéséhez. A fogorvosok ajánlják, hogy fogyasszunk kalciumban, fluoridban gazdag ételeket. Ilyenek például a halak és a tejtermékek, melyek foszforban, kalciumban rendkívül gazdagok. A savas ételek után elfogyasztott sajt például ellensúlyozhatja a savas ételek káros hatását is. Sőt, azt talán kevesen tudják, hogy a zöld tea magas fluoridtartalma és kiváló antibakteriális hatása is segíthet abban, hogy megelőzzük a fogszuvasodás kialakulását.

Kalcium

A kalcium ásványra szüksége van a szervezetünknek a csontok és a fogak felépítéséhez. Kalcium különösen nagy mennyiségben fordul elő a tejben, a tejtermékekben, a hüvelyesekben, a gabonafélékben, és a káposztában. A napi igényt már egy pohár tej is fedezi.

Foszfor

A kalciummal együtt a foszfor fontos alkotóeleme a csontoknak és a fogaknak. A D-vitamin segíti a foszfor és a kalcium felvételét. Nagyon fontos a foszfor és kalcium aránya, melynek körülbelül 1:2,5-nek kell lennie, hogy az egészségre pozitív hatással legyenek. A napi igény kb. 1,5 gramm. Foszfor megtalálható a sajtokban, a szójalisztben, a búzacsírában és a búzapehelyben.

A-vitamin

A lakosság jelentős része szenved a fogínygyulladás tüneteitől. Ennek kezelésében és megelőzésben az A-vitaminnak is szerepe van. Növeli a nyálkahártya fertőzésekkel szembeni ellenálló képességét, serkenti a sebgyógyulást. A-vitamin főként a sárga zöldségekben, a zöld levelesekben, a gyümölcsökben fordul elő, különböző koncentrációban a legtöbb fogkrémben is megtalálható.

A kiegyensúlyozott, tápanyagokban gazdag táplálkozás a szervezetre és az alakra is jó hatással van, de ami nagy örömhír: egyes élelmiszerek a fogakat is erősítik, sőt még a fehérségüket is megőrzik.

Szerző: Udvari Fanni

Ösztrogén dominancia a változókori panaszok hátterében

Nők sokasága szenved a menstruációt megelőző panaszoktól, amiket premenstruációs szindrómának nevezünk, viszont kevesen gondolnak hormonháztartásuk más jellegű felborulására, amit az ösztrogén dominancia okozhat.

Szezonális zöldségek májusban

Elérkezett az a tavaszi hónap, amikor a piacon már csupa friss és szezonális zöldséget találhatunk. Érdemes tudni, miért fontos ezeknek az idény zöldségeknek a fogyasztása, és hogyan csempészhetünk többet belőlük az étrendünkbe. Felejtsük el végleg a telet, és készüljünk tápanyaggal és vitaminokkal teli friss ételekkel a nyárra!

A homályos látás gyakori okai

Homályos látás esetén a látott dolgok nem tűnnek tisztának. Egyszerre tapasztalhatja mindkét szemen vagy csak az egyiken, attól függően, hogy mitől alakult ki. Előfordulhat, hogy minden, amit lát, homályos lesz, míg néha csak a látómező egy része tompa. A tünet fennállása esetén hunyorítással válhatnak élesebbé a dolgok.

A fènyérzèkeny szem okai

A fényérzékeny szem, az idegek ingerlése maga a látás jelensége – de ha az bizonyos fényérzékenysèg pontosabban hasító fájdalmat jelent, akkor már baj van. Nem tekinthető jó jelnek, ha valaki legszívesebben egész nyáron az árnyékba húzódna. Ki kell deríteni , hogy mi húzódik. háttérben!

Alvásproblémák elleni gyógynövények

A felborult cirkadián ritmus hosszú távon nem csupán koncentrációzavarokhoz vezethet, de akár még a rákos daganatok növekedését is elősegítheti. Azt eddig is tudni lehetett, hogy a sok éjszakázással járó munkahelyek nagyon egészségtelenek, hiszen felborítják a biológiai órát, csökkentik a melatonin-termelés hatékonyságát, és az is köztudomású, hogy a hét közben kihagyott alvásidőt sajnos nem lehet hétvégénként bepótolni.