Menü

Mit tehetünk influenza ellen?

Az influenzát a megfázáshoz hasonlóan vírusok okozzák, ezért az antibiotikum nem hat rájuk. A legfontosabb, amit tehetünk az influenza ellen, az a megelőzés.

Ez nem annyira egyszerű, mert az influenzavírus nagyon virulens, és a beteg a tünetmentesség után még akár 5-7 napig fertőzhet. Egy ajtókilincs, egy mások által is megfogott termék a boltban, egy kapaszkodó a buszon, elég, hogy a kezünkre kerüljön egy vírus. Ezért a kézmosás ilyen időben különösen fontos. Amennyire lehet kerüljük a zárt tereket, illetve ha tehetjük, szellőztessünk gyakran. A plázák, szupermarketek levegője szinte biztos, hogy fertőző, ugyanis ezekben az ablaktalan, klimatizált helyiségekben a belső levegő keringetésével igyekeznek a szellőzést megoldani. Ennek érdekében, még az ajtók is fotocellával működnek. Kizárólag akkor vannak nyitva 3 másodpercre, ha valaki ki, vagy bemenne, ezért az ajtón keresztül sem megoldott a légcsere.

Természetesen ügyet intézni, dolgozni, bevásárolni mindenkinek kell, így nem szigetelhetjük el magunkat a fertőző ágensektől. Otthonunkban azért mindenképpen törekedjünk a megfelelő szellőztetésre. A többször rövid ideig szélesre tárt ablakok kevésbé hűtik le a lakást, mint a hosszabb időre kicsit nyitva hagyott nyílászáró. Szépen kicserélődik a levegő, így az esetleges levegőbe lélegzett kórokozókat kiengedjük a légtérből.

Időseknek, leromlott immunrendszerű krónikus betegeknek az influenza elleni védőoltás is ajánlott. Ezt az adott évben leginkább fertőző fajta fertőzésével szemben nyújt védelmet. A védelem kialakulásához pedig 2-3 hét szükséges, ezért addig még kiemelten kell figyelni a megelőzés egyéb módjaira. Mivel az influenzát vírus okozza, az antibiotikumok nem hatásosak. Amit tehetünk, az az immunrendszer erősítése, hogy a saját védekező rendszerünk számolhasson le mihamarabb a fertőzéssel. Immunrendszerünk támogatására több dolgot is bevethetünk.

Kezdjük a mindenki által jól ismert C-vitaminnal. A betegség észlelésekor, már a legkisebb megfázásos tünetek esetén is érdemes növelni a magas C-vitamin-tartalmú ételek bevitelét. Áztassunk csipkebogyót és kortyolgassuk a nap folyamán. Ne forraljuk, az tönkreteszi a C-vitamint. Fogyasszunk magas C-vitamin tartalmú ételeket. Citrusféléket (narancsot, mandarint, pomelót, és persze a jó öreg citromot), kivit, savanyú káposztát. A betegség kezdetekor alkalmazzunk C-vitamin lökésterápiát. Ilyenkor a magas C-vitamin tartalmú ételek mellett hirtelen nagy dózisban szedett vitamin nagyon jó hatású. Három napig szedjünk napi 2-3000 mg C-vitamint, utána napi 3x500 mg-ot. A kezdeti nagy dózist is érdemes több részletben bevenni, hogy teljes mennyiség felszívódjon. Vagy választhatunk retard készítményt is. Sok C-vitamin bevitel fokozza az oxalát-kristályok képződését a szervezetben.

A vesében keletkező oxalát kövek megelőzésére különösen fontos a 2-3 l folyadék elfogyasztása. A sok folyadék bevitele betegség esetén egyébként is kiemelkedően fontos. A fehérvérsejtek a kellően híg vérben könnyebben eljutnak a kórokozókhoz, de a vesekövesség megelőzésére a magas C-vitaminbevitel mellett különlegesen fontos. Igyunk hársfa teát hársmézzel immunerősítőnek és zöldség-, vagy húslevest, az ásványi anyagok pótlására jó melegen.

Fogyassz sok (napi fél fej- 4 gerezd) fokhagymát. A benne lévő allicin gátolja azokat az enzimeket, melyek segítségével a kórokozók megtámadják és károsítják a szöveteket, így baktériumok és vírusok elleni védekezésben is nagyon jó hatású.

A bíbor kasvirág (echinacea purpurea) kiváló immunerősítő. Bár a piacon vannak olyan teák is, amiket ezzel kombinálnak, ezekben az echinacea hatása nem érvényesül, mert hatóanyaga nem vízben oldódó. Immunerősítésre a csepp formájában forgalmazott alkoholos kivonat a megfelelő. Nem érzékeny hőre, vagy savra, ezért teába, gyümölcslébe csepegtetve is adagolhatjuk. Akut fertőzés esetén csepegtess a teába vagy narancslébe először 50 cseppet, majd óránként (kb. minden ivásnál) 10-20 cseppet két napig.

Újabb kutatások a cink immunerősítő hatását is igazolták, ezért érdemes magas cink-tartalmú ételeket (mandulát, mogyorót, kesudiót, spenótot, tojást, baromfi-és marhahúst) fogyasztani. Tabletta formában is bejuttathatunk plusz mennyiséget a szervezetünkbe. Az ilyen készítményeknél keressük a cinkglükonátot, -aszkorbátot, -glicinátot tartalmazókat. A cink hasznosulása ezekből jobb, mint a cukorszármazékokkal komplexben lévő cink-szorbitolt, -mannitolt, vagy citromsavat tartalmazó készítményekből.

A cinktartalmú kiegészítők szedése napokkal lerövidítheti a megfázás időtartamát. Influenza esetén is gyorsítja a gyógyulást, de itt azért csodát ne várjunk tőle. Inkább fordítsunk figyelmet a természetes formában bevihető, korábban is említett immunerősítőkre. A különböző tabletták vivő- (és esetleg színező) anyagainak lebontása külön energiát igényel a szervezettől, ahelyett, hogy ezt, a semlegesítésbe, méregtelenítésbe fektetett energiát a kórokozók elleni küzdelemre fordítaná. A csomagoláson található adagolást ne lépjük túl, mert nem csak a plusz lebontandó anyagokkal árthatunk, de még magát a cinket is túladagolhatjuk.

Ne feledjük, hogy a lázzal, izomfájdalommal járó influenza, nem egy sima megfázás. Mindenképpen ajánlott az ágynyugalom. Bár egy valódi influenzás eléggé le is van gyengülve ahhoz, hogy ezt betartsa a mai világban muszáj kiemelni a betegszabadság fontosságát. Egyrészt jobb, ha nem fertőzzük meg a teljes környezetünket, másrészt mi is jobban gyógyulunk, ha az energiát nem mozgásra, hanem hőszabályozásra kell fordítania a szervezetünknek.

Csodálatos az emberi védekező rendszer, tulajdonképpen minimális támogatással - ha túlzott aktivitással nem hátráltatjuk- sikerrel veszi fel a harcot a különböző fertőzésekkel szemben.

Elsősorban a betegség megelőzésére helyezzük a hangsúlyt, erősítsük immunrendszerünket egészséges táplálkozással, friss levegőn végzett mozgással, és fokozott higiéniával járjunk el a fertőző ágensek eltávolítása céljából.

Ezért isszák egyre többen a csalánteát

A csalán sokáig csak kellemetlen gyomnövényként élt az emberek fejében, az utóbbi években azonban egyre népszerűbb lett az egészségtudatos életmódot követők körében. A csalánteát sokan természetes méregtelenítőként, vízhajtóként és általános erősítőként fogyasztják. Bár nem csodaszer, számos olyan hatása lehet, amely miatt sokan beépítik a mindennapjaikba.

Pókcsípés: Mikor ártalmatlan és mikor kell orvoshoz fordulni?

A pókcsípés sok ember számára ijesztő élménynek tűnhet, hiszen a pókokkal kapcsolatban rengeteg félelem és tévhit él a köztudatban.

Bőrvédelem – így előzhetők meg a nap okozta pigmentfoltok

A tavaszi és nyári napsütés sokak számára örömöt jelent, ugyanakkor a bőr számára komoly kihívást is. Már az első erősebb napsugarak megjelenésekor érdemes tudatosan odafigyelni a fényvédelemre, ugyanis a napsugárzás hosszú távon olyan bőrhibák kialakulásához vezethet, mint a pigmentfoltok, köznyelven májfoltok vagy öregségi foltok.

A fogak is okozhatnak rejtett gyulladásokat a szervezetben

A krónikus fáradtság vagy az ízületi fájdalom hátterében rejtett fogászati gyulladás is állhat. A fogak és az általános egészségi állapot közötti szoros összefüggés régóta ismert, mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy egy tünetmentes, de gyulladt fog mennyi galibát okozhat a szervezet távolabbi pontjain.

Hemangióma, vagy „éranyajegy” – mit tudunk róla?

Sok ember találkozik élete során egy kis vagy éppen nagyobb pirosas, anyajegyszerű folttal, ezt hívjuk hemangiómának. Nézzük, mit kell tudni róla.