Menü

A vas szerepe a szervezetben

A vas egy olyan létfontosságú ásványi anyag, amely elengedhetetlen a szervezet megfelelő és kiegyensúlyozott működéséhez. Itt persze nem arra kell gondolni, hogy akkor a háztartásban megtalálható vas holmikat kell elkészíteni, hanem hogy minél több olyan élelmiszert, vagy nyersanyagot kell fogyasztanunk, amelyben nagyon alacsony mértékben ugyan, de megtalálható ez az ásványi anyag.

A vasnak azért van kiemelten fontos szerepe, mert enélkül nem működik megfelelő formában a hemoglobin képződés, mivel ez szolgál alapanyagul a vörösvértestek festékanyagának képződéséhez. A szervezetünkben jelen lévő vastól függ, hogy mennyi oxigén jut el az agyhoz, és más fontos szerveinkhez, mivel kiemelt szerepe van az oxigénszállításban. A megfelelő napi bevitel elengedhetetlen a jó közérzethez, a megfelelő szellemi teljesítményhez, illetve az immunrendszer megfelelő működéséhez. Amennyiben ez nem történik meg, komolyabb egészségügyi kockázatnak is kitehetjük magunkat.

A vashiányban szenvedőknél csökken a hemoglobin termelés, és a vér nem lesz képes elegendő oxigént szállítani a megfelelő helyekre. Ennek megfelelően a hiány leggyakoribb jelei közé tartozik a fáradtság, sápadtság, légszomj, de a szellemi képességek csökkenése és a haj, illetve a körmök állapotának romlása is. Az általános közérzet megromlik, viszont nem egyik napról a másikra, így nehéz lehet felfedezni azt. Érdemes rendszeres időközönként vérvizsgálatra járnunk, hiszen egy általános vérképpel már könnyen kiderül, hogy szenvedünk-e ilyen problémától.

Két fajta vas forrás van a nyersanyagokban, amiket fogyaszthatunk, az egyik a hem vas, ami az állati eredetű ételekben található meg, a másik pedig a nem hem vas, amely növényi forrásokból származik. A szervezetünk sokkal hatékonyabban tudja felszívni a hem vasakat, az egyik legnagyobb vastartalmú hús az a sertésmáj, de érdemes ezen kívül rendszeresen fogyasztanunk változatos húsféléket, halakat és tojást. A növényi eredetű források közül a hüvelyesekben található a legmagasabb vaskoncentráció, de a különféle magvak, zöld leveles zöldségek és gabonafélék is tartalmazzák bőségesen a kívánt ásványi anyagot.

Ha valamiért nem, vagy csak nagyon kevés állati eredetű ételt fogyasztunk, akkor a nem hem felszívódását is lehet javítani néhány trükkel. C – vitamin fogyasztása segíti a felszívódást, így érdemes citrusfélékkel, paprikával vagy paradicsommal kombinálni az aktuális menünket, például egy kevés citromlét önteni a salátára. Kerüljük étkezés közben a kávé és a fekete tea fogyasztását, mivel ezek tanninokat, más néven csersavat tartalmaznak, amelyek gátolják a vas felszívódását.

Ha valakinél súlyos vashiányt diagnosztizálnak, akkor szüksége lehet vastartalmú étrend -kiegészítőkre is, azonban ennek szedése előtt mindenképp konzultálnunk kell orvossal, mivel a túlzott vasbevitel is járhat mellékhatásokkal, mint például a székrekedés, a hányinger, vagy szélsőséges esetben vasfelhalmozódás. Emellett érdemes lehet mögöttes okokat is keresni, hiszen előfordulhat, hogy a vashiány hátterében egy komolyabb betegség áll.

Feszültség, fáradtság és csokoládé – hogyan alakul ki a stresszevés ördögi köre?

Az étkezés és az érzelmeink között szorosabb kapcsolat van, mint gondolnánk. Egy nehéz nap után könnyebben nyúlunk édességekhez és nassolnivalókhoz, az evés pedig rövid időre megnyugvást hozhat. Azonban hogyan különböztethetjük meg a valódi éhséget a stresszevéstől?

Hidratálás okosan: mit igyunk, mennyit és mire figyeljünk a nyári hőségben?

A nyári hőség nemcsak kellemetlen, hanem komoly megterhelést is jelent a szervezet számára. Amikor a hőmérő tartósan 30 Celsius-fok fölé emelkedik, testünk fokozott izzadással próbálja fenntartani a megfelelő testhőmérsékletet.

D-vitamin nyáron is? Igen, és ennek több oka van, mint gondolnánk

Sokan úgy gondolják, hogy a D-vitamin pótlására kizárólag ősszel és télen van szükség, hiszen a nyári napsütés bőségesen fedezi szervezetünk igényeit. Bár valóban a napfény a D-vitamin legfontosabb természetes forrása, a valóság ennél jóval összetettebb. A szakemberek szerint még a legmelegebb hónapokban sem biztos, hogy mindenki elegendő D-vitaminhoz jut.

Kevesebb hús, könnyedebb nyári étrend

A hőségben a szervezet gyakran a kevésbé megterhelő ételeket kívánja a nehezebb fogások helyett. Ez az időszak ideális arra, hogy átgondoljuk húsfogyasztási szokásainkat, és több szezonális zöldséget, gyümölcsöt, illetve növényi fehérjeforrást építsünk az étrendünkbe.

Noni – a trópusok különleges gyümölcse

A fejlődő világgal az is együtt jár, hogy a hazai boltok polcairól is leemelhetjük akár egy trópusi ország gyümölcseit valamilyen formában is. A noni is ide tartozik, lessük meg, mi is ez.