Menü

Drasztikusan megnőtt a rövidlátó gyerekek száma

Sajnos folytathatnám is tovább a címet úgy, hogy a kilátások pedig még rosszabbak. Kutatók több, mint 200 tanulmányt néztek át, amelyek 5,5 millió gyerekre vonatkoztak, és 50 országban készültek. Az összegzésből kiderült, hogy jelentősen nőtt a rövidlátó gyerekek száma.

Nem jegyzetel jól, hibásan írja le a feladatokat, vagy egyszerűen csak hunyorogva próbálja meg elolvasni a táblára felírt szöveget - a leggyakoribb panaszok, melyekkel kapcsolatban az iskolás korú gyermekek szülei szemészhez fordulnak.

Minek köszönhető ez a romló tendencia?

Ebben többek között az is közrejátszik, hogy egyre többet nézik az okoseszközök képernyőjét a gyerekek. A természetes napfény hiánya szintén hozzájárulhat a rövidlátás kialakulásához. A megkérdezett szülők otthon igyekeznek kontrollálni a gyerekek okoseszköz-használatát, de ez kevésnek bizonyul.

A szakemberek szerint jelentősen csökkenteni kell a képernyők használatát és fontos, hogy a gyerekek napközben minimum egy-másfél órát a szabadban töltsenek.

Tény, hogy a gyerekek már óvodáskorban is sok időt töltenek a számítógépek, tabletek előtt, vagy a mi okostelefonjainkat nyomkodva, ami nem tesz jót a szemüknek. A szülő felelőssége, hogy naponta legalább 2-3 órát a szabad levegőn töltsön a gyerek, ugyanis a természetes fény jót tesz a látásának.

A látásproblémák kialakulásában döntő szerepet játszanak az örökletes tényezők is, így azokban a családokban, ahol a szülők, nagyszülők is szemüveget vagy kontaktlencsét viselnek, különösen ajánlott a látásvizsgálat elvégeztetése a gyermeknél.

A genetikai hajlamot felerősítheti a túl sok, nem megfelelő fényviszonyok melletti, túl közelről történő olvasás és számítógép használat.

A gyermekek szemészeti vizsgálatának elvégzése 1 és 3 éves korban és az iskolakezdéskor javasolt, az éves státuszvizsgálatokon a védőnők is végeznek látástesztet, a problémák így idejében kiszűrhetők és megfelelő módon orvosolhatók. A szem hibái már pár hónapos korban kiszűrhetőek, és idejében korrigálhatóak.

A rövidlátás egyszerű vizsgálattal kimutatható, ezek teljesen fájdalommentesek - egyedül a pupillatágító szemcsepp okoz pici csípő érzést. A vizsgálat eredményei alapján elkészül a gyermek számára megfelelő szemüveg, melynek segítségével az éleslátás biztosítható.

A látásproblémák okozta koncentrációzavart, valamint fejfájást is megelőzhetjük a rendszeres szűrésekkel, szükség esetén szemüveggel. Szemüvegek ma már széles forma- és színválasztékban kaphatók, így biztosan minden kisiskolás megtalálja az egyéniségének, ízlésének legmegfelelőbb darabot, melyet azután szívesen is visel majd.

A kontaktlencsét inkább kamaszkorban javasolják az orvosok. A legkisebb korosztály számára a legfontosabb szempont, hogy strapabíró és törhetetlen legyen a szemüveg, erre a legjobb megoldás a szilikonos szemüveg, amely egy keretre erősíthető nyakpántot is tartalmaz, ami véd a leesés vagy elhagyás ellen.

Amikor az orrunk kiszárad: a dugulás mögött nem mindig a váladék áll

A hidegebb hónapok beköszöntével egyre többen tapasztalják, hogy nehezebben kapnak levegőt az orrukon keresztül. Ilyenkor sokan automatikusan náthára vagy allergiára gyanakodnak, pedig előfordulhat, hogy egészen más áll a háttérben: az orrnyálkahártya kiszáradása. A kellemetlen érzés akár jelentős orrdugulást is okozhat, még akkor is, ha alig van váladék az orrban.

Miért fontos a kismedencei terület egészsége?

A medencefenék izomzata láthatatlanul dolgozik a háttérben, mégis alapvetően meghatározza a mindennapi magabiztosságot és a szexuális élet minőségét. Ideje félretenni a tabukat, megérteni ennek a zónának a valódi működését, és elsajátítani azokat a mindennapi szokásokat, amelyekkel hosszú távon is megőrizhető az intim egészség.

Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz

Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.

Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?

A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.