Menü

Mit vigyen a gyerek a kollégiumba?

A tanév nemcsak a bejáró és helyi diákoknak, hanem a bentlakóknak, kollégistáknak is megkezdődik, ezért némely szülőknek még az is plusz dilemmát okoz, hogy mit vigyen a gyerek a kollégiumba?

A tanévkezdés a szülőknek, a gyerekeknek és a pénztárcáknak is igen megterhelő időszak. A szülő próbál mindent fejben tartani, mentálisan is felkészülnie és a gyermekét is felkészítenie az iskolakezdésre, beszerezni mindent, ami szükséges.

Ez fokozódik, ha a gyerek középiskolás vagy a felsőoktatási éveit kezdi, hiszen ez sokszor a kollégiumba való beköltözést is jelenti. Sokan idén kezdik kollégista éveiket és ebben a cikkben összegyűjtöttük, hogy mit is érdemes feltétlen vinni a gyermeknek a kollégiumba?

Kisebb edények, serpenyő

Általában a főzőedények fontosak, hiszen ezekben lehet levest, tésztát, rizst főzni. Egy kisebb serpenyőben lehet tojást, zöldséget, húst sütni, ha esetleg arra van szükség.

Hajszárító

Szintén egy olyan darabja a bőröndnek, mely könnyen elfelejtődhet, pedig hiányozni fog, ha gyermekünk vizes hajjal mászkál majd télen a kollégium folyosóján. Vannak már kicsi eszközök, egy pici összecsukható hajszárító nem foglal sok helyet.

Pohár és bögre, evőeszköz

A bögre arra jó, hogy kávét, teát, meleg italokat készítsünk el benne, vagy akár bögrés levest is, míg a pohár jobb, ha megmarad víznek, üdítőnek.

Papucs

Ez bizony nagyon fontos, mert legyen szó közösségi tusolóhelységről, vagy akár a szobához tartozó mosdóról, az esetleges lábgombák elkerülése érdekében, higiéniai szempontból elengedhetetlen a papucs viselése.

Tartós élelmiszer

Érdemes néhány doboz egytálételt beszerezni, amit csak bedob a gyerkőc a mikróba vagy forró vízbe állítja, a konzervek és a többi hűtés nélküli tartós vagy száraz élelmiszer sokszor életmentő lehet. Voltam kollégista, tudom, emlékszem.

Papír zsebkendő, wc papír, törlőkendő, fertőtlenítő spray vagy különböző nedves törlőkendők.

A legtöbb koliban ezek nincsenek, pedig egy tekercs törlőpapír, fertőtlenítő kendő szükséges lesz a takarításhoz, mosdóhasználathoz.

Minden diák szeretik a nyári időszakot, hiszen nincsen iskola, azonban a szeptember vészesen közelít és sokaknak ez azzal is jár, hogy be vagy esetleg visszaköltöznek a kollégiumba. Sokan idén kezdik kollégista éveiket és ebben a cikkben összegyűjtöttük, hogy mit is érdemes magatokkal vinnetek, mi az, ami esetleg hanyagolható a beköltözésre.

Inkább legyen több mint kevesebb! A beköltözésnél a legtöbben kocsival jönnek és ebben az esetben érdemes ilyenkor elvinni a legtöbb ruhát, cipőt vagy a nagyobb mindennapi használati eszközöket.

Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz

Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.

Közeleg az autók télre való felkészítése

Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.

Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?

A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Ne csinálj meg mindent a gyerek helyett! – Az önállóságra nevelés apró lépései

Helikopterszülőnek nevezzük azokat a szülőket, akik szinte folyamatosan a gyermekük körül köröznek, mindenre figyelnek, minden problémát megoldanak helyettük, és igyekeznek elhárítani előlük még a legkisebb akadályt is. Vekerdy Tamás is gyakran beszélt arról, mennyire fontos, hogy a gyerekeknek legyen lehetőségük a saját tapasztalataikból tanulni.