Menü

Miért jógázzunk rendszeresen? Mit takar a nevető jóga?

A jóga elnevezés a szanszkrit “judzs” szóból ered, aminek jelentése összekapcsolni vagy egységessé tenni. Célja a test, a lélek és az elme tudatos egyesítése, illetve egységének létrehozása. Energia, erő és szépség hozzáadása a szellemhez, testhez és lélekhez. A jóga valódi értelme nem más, mint az elme lecsendesítése a nyugalom és az önmegvalósítás eléréséhez.

A keleti kultúrákban a jóga egy mélyebb aspektusa van jelen, a spirituális fejlődés egyik útja és része a kulturális életnek. A nyugati ember számára a jógagyakorlás elsősorban testmozgás, és ennek kiegészítéseként jelenik meg a meditáció, relaxáció.

A jógának számos előnye létezik az egészségre nézve. Amellett, hogy fokozza a rugalmasságot, még a fájdalom, különösen a hátfájás enyhítésében is a segítségünkre lehet. A jóga ezen kívül szabályozza a vérnyomást, illetve csökkentheti a szívbetegségek és a cukorbetegség kockázatait. Mutatjuk is, miért válasszuk ezt a sportot és miért jógázzunk rendszeresen!

A jógát már évezredek óta gyakorolják Indiában. Ma már szerte a világon nagy népszerűségnek örvend, és sokan azért is választják ezt a mozgásformát, mivel mind a testi, mind a lelki egészségre pozitív hatást gyakorol.

Amikor jógázunk, nemcsak méregtelenítünk, hanem az izmokat és az ízületeket is nyújtjuk, ez a folyamat a véráramlást növeli meg, illetve a szervek és a sejtek oxigénellátását is segíti.

A jóga speciális pozitúrái rendkívül jó hatással vannak az izmokra, az ízületekre és a csontokra.

A rendszeresen végzett jógagyakorlatok nagyon sokat segíthetnek a fogyásban is. Ha ezt még az egészséges táplálkozással is kiegészítjük, garantált lesz a sikerélmény, már, ami a fogyókúránkat illeti.

Mivel a jóga nemcsak a testet mozgatja meg, hanem a légzésre is ügyelünk a jógagyakorlatok során, így nagyon hasznos lehet azok számára is, akik valamilyen légzőszervi problémában, például asztmában szenvednek.

A fizikai előnyök mellett a jóga egyik legnagyobb pozitívuma a stresszkezelésben rejlik, s mivel a jóga a meditáción és a mély légzésen alapszik, így segíthet javítani a mentális jóllétet.

Mi az a nevető jóga?

A nevető jóga állítólag nagyon egészséges, tulajdonképpen félórányi irányított nevetés, ami egy testedzéssel is felérhet, a közérzetre pedig nagyon jó hatással van!

A nevetés is egyfajta meditáció, mellyel belépünk egy időtlen dimenzióba, ahol elfelejthetjük gondjainkat. A nevetés annyira terápiás jellegű, hogy még a pszichológiában is megvan a maga megnevezett szakterülete: nevetésterápia.

Milyen hatásai vannak az irányított nevetésnek?

A nevető jógának komoly pszichés és élettani hatásai vannak, melyeket vizsgálva a szakértől arra jutottak, hogy a nevető jóga pozitívan hat a szervezetünkre. A módszer lényege, hogy a résztvevők nevetést kiváltó gyakorlatokat ötvöznek a jóga ismert légzőgyakorlataival, ez az öngerjesztett nevetés pedig végül átfordul valódi kacagásba.

Az elmúlt évek eredményei igazolják, hogy mindössze már egy foglalkozás is javította a hangulatot és csökkentette a stresszt és depressziót, ez pedig mindenképp arra ösztönöz, hogy az ember tegyen egy próbát, ha másért nem, hát kíváncsiságból.

A jóga gyakorlatok bárhol végezhetők, még az otthonunk kényelméből sem kell kimozdulni, hiszen számtalan online jóga videó segítségével otthon is kipróbálhatjuk ezt az élményt.

A legfontosabb étrend-kiegészítők, ha sportol a gyerek

Három sportoló fiú anyukájaként pontosan tudom, milyen az, amikor az ember egyik kezében kulacs, a másikban szendvics, a fejében pedig egyetlen kérdés zakatol: vajon mindent megadok a gyerekemnek ahhoz, hogy egészségesen fejlődjön és jól teljesítsen? Edzések, meccsek, versenyek, korai kelések és késő esti vacsorák között sokszor felmerül bennünk, szükség van-e étrend-kiegészítőkre.

Japán gyaloglás: az egyszerű séta, ami meglepően hatékonyabb lehet a napi 10 000 lépésnél

A legtöbben tisztában vannak vele, hogy a rendszeres mozgás fontos, de a mindennapokban mégis nehéz következetesen időt szakítani rá. Van, aki a lépésszámlálót figyeli és a napi 10 000 lépést próbálja teljesíteni, másoknak viszont már egy hosszabb séta is komoly kihívást jelent a rohanó hétköznapokban. Erre a problémára kínál egy egyszerű, mégis hatékony alternatívát a japán gyaloglás módszere.

Szabadság útközben – a lakókocsis élet előnyei és kihívásai

A lakókocsis élet sokak számára egyet jelent a teljes szabadsággal. Reggel a Hungary Balaton partján ébredni, másnap már az horvát tengerpartján vacsorázni, miközben az otthonunk mindig velünk van – ez valóban különleges életforma. De vajon tényleg olyan idilli ez az életforma, mint amilyennek a közösségi médiában látszik?

Ezért isszák egyre többen a csalánteát

A csalán sokáig csak kellemetlen gyomnövényként élt az emberek fejében, az utóbbi években azonban egyre népszerűbb lett az egészségtudatos életmódot követők körében. A csalánteát sokan természetes méregtelenítőként, vízhajtóként és általános erősítőként fogyasztják. Bár nem csodaszer, számos olyan hatása lehet, amely miatt sokan beépítik a mindennapjaikba.

Pókcsípés: Mikor ártalmatlan és mikor kell orvoshoz fordulni?

A pókcsípés sok ember számára ijesztő élménynek tűnhet, hiszen a pókokkal kapcsolatban rengeteg félelem és tévhit él a köztudatban.