Menü

Kreatív hobbik a lelki egyensúly megőrzéséért

A munka, tanulás és egyéb teendők mellett sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a szabadidőnkből egy kis részt valamiféle alkotó jellegű hobbira fordítsunk. Pedig ezek az elfoglaltságok nagyon pozitív hatással vannak a mentális egészségünkre. Többek között segítenek kicsit megnyugodni nap végén, vagy esetleg a hétvégén, hiszen olyasmire, amit tényleg szívből csinálunk senki nem kötelez minket, azonban sikerélménnyel tölthet el és mosolyt csalhat az arcunkra egy nehéz nap után.

Érdemes rendszeresen időt szentelnünk a hobbinknak, hiszen boldogsághormon szabadul fel bennünk miközben egy számunkra örömteli dologgal foglalkozunk. Ezen kívül a motiváltság, amiket ezen szabadidős tevékenységek közben érzünk, könnyen segíthet gördülékenyebbé tenni a kötelező feladatainkat is. Munka közben gondolhatunk arra, hogy a nap végén, mint valamifajta jutalom, vár ránk a hobbink és ez is boldogsággal töltheti el az embert.

Különböző fajta alkotó jellegű hobbi létezik, érdemes többfélét is kipróbálni, amennyiben még nem találtuk meg az igazán hozzánk illőt. Mindegyik egy kicsit más készséget fejleszt, és másképpen hat ránk.

Vannak a különböző művészeti tevékenységek, ilyen például a festészet, a rajzolás és a szobrászat. Ezek kreatív és önkifejező hobbik, melyeknek segítségével ki tudjuk fejezni magunkat, és megmutatni a külvilágnak, hogy miképp is gondolkodunk a dolgokról és milyen perspektívából látjuk azokat. Könnyű bennük elmerülni, és egy helyre fókuszálni a figyelmet, ezáltal csökkentheti a stresszt és segít kitörni a mindennapi élet pörgéséből és problémáiból. Amennyiben rendszeresen végezzük ezeket a művészeti tevékenységeket, kialakulhat egy saját stílusunk, illetve hamar láthatjuk a fejlődést, hiszen könnyen össze tudjuk hasonlítani a korábban készült műalkotásokat a mostaniakkal.

Ha valaki nem érzi magát nagyon kreatívnak, viszont szereti az aprólékos munkát, ami elgondolkoztató, annak kiváló hobbi lehet a puzzle. Ezt akár kisgyermekkortól el lehet kezdeni, és a felnőttek számára már akár többezer darabos kirakók is vannak. Ez fejleszti a problémamegoldó képességet, a koncentrációt, a megfigyelőképességet, illetve segít abban, hogy türelmesebben végezzünk el bármely más feladatot is. Idős embereknek is kiváló elfoglaltság lehet, hiszen segít megelőzni az időskori elbutulást, sőt akár nagyszülőknek van rá lehetőség, hogy egy kedves családi fényképet megcsináltassunk puzzle formájában, és azt készíthesse el. Ennek a hobbinak az előnye még az is, hogy akár egyedül, akár társaságban is csinálhatjuk, amelyikhez épp kedvünk van.

Rengeteg kreatív hobbi létezik még, ezeken kívül is, például a fotózás, zenélés, esetleg valamifajta kreatív szövegalkotás. Ezeket sokan csak a maguk szórakoztatására készítik el, azonban érdemes lehet belépni különböző online fórumokra, esetleg csoportokba, ahol más emberekkel is megoszthatjuk a saját alkotásunkat, tanácsokat kérhetünk, sőt akár alakíthatunk egy kreatív műhelyt, ahol személyesen a hasonló érdeklődési körű emberekkel alkothatunk és tölthetünk el közös időt. A legfontosabb, hogy örömet leljünk abban, amit csinálunk!

Napi egy pohár céklalé: így támogathatja a vérkeringést és a sportteljesítményt

A cékla nemcsak a hagyományos magyar konyha kedvelt alapanyaga, hanem az egészségtudatos táplálkozásban is egyre nagyobb szerepet kap. Különösen a belőle készült lé került az érdeklődés középpontjába, hiszen olyan természetes vegyületeket tartalmaz, amelyek jótékonyan befolyásolhatják a vérkeringést, a vérnyomást és a fizikai teljesítőképességet. De vajon valóban érdemes mindennap fogyasztani, és mennyi az ideális mennyiség?

Hogyan óvhatjuk meg a bőrünket ősszel?

A hűvösebb idő beköszöntével a bőr könnyebben kiszáradhat. A háttérben több, egymást erősítő hatás állhat, amelyek a fűtési szezon kezdetével még feltűnőbbé válnak.

Művészetterápia, a felszabadító alkotás

Egyes tevékenységek kikapcsolnak a mindennapos mókuskerékből, vagy előhozzák a belső énünket, ilyen a művészetterápia is.

Burrito receptek – 5 egyszerű és ízletes változat otthonra

A burrito az egyik legnépszerűbb mexikói ihletésű étel, amelynek egyik legnagyobb előnye, hogy szinte végtelenül variálható. A burrito receptek között találhatunk csirkés, darált húsos, vegetáriánus vagy akár könnyített változatokat is. Egy puha tortillalap, néhány friss alapanyag és megfelelő fűszerezés segítségével rövid idő alatt laktató ebédet vagy vacsorát készíthetünk.

Pár dolgot nézz át a házon még a hideg előtt – így készítsd fel otthonodat a fűtési szezonra

Az ősz nemcsak a színes leveleket és a hűvösebb reggeleket hozza magával, hanem azt is jelzi, hogy hamarosan újra szükség lesz a fűtésre. A hideg beköszönte előtt érdemes egy kicsit körbejárni a házat, és átnézni azokat a részeket, amelyek nyáron talán eszünkbe sem jutottak. Egy kisebb javítás vagy karbantartás most még egyszerűbb lehet, mint akkor, amikor már mínuszok vannak odakint.