Menü

Tippek fesztivál szezonra

A nyár kezdetével a különböző zenei fesztiválok is elkezdődtek, melyek a következő hónapok során gyakorlatilag egymás után következnek. Mindenki a maga zene ízlése szerint válogathat, hiszen a fellépők között bár vannak egyformák, de sokszor nagy a különbség. Van azonban sok közös dolog is bennük, illetve jó néhány dolog, amire érdemes lehet odafigyelni azoknak, akik először látogatnak el egy fesztiválra, de ez a néhány jó tanács akár a gyakorlott fesztiválozóknak is segíthet.

Általában, hogyha fesztiválra megyünk az kéz a kézben jár a sátrazással, főleg, hogyha bérletet vásárlunk. Érdemes lehet a lehető leghamarabb kimenni a helyszínre, hogy legyen jó helyünk, érdemes például egy fa árnyékába lerakni ideiglenes lakhelyünket. Az árnyék miatt nem melegszik fel annyira a sátor, míg, ha semmi nem véd minket, akkor könnyen egy nem kívánatos szaunában ébredhetünk reggel. Ha van rá lehetőség, még otthon indulás előtt próbáljuk ki a sátrat, hogy ne a helyszínen érjen meglepetés minket, ha esetleg hiányzik egy szükséges része, vagy lyukas lett valahol, amíg nem lett használva.

Bár fesztiválonként eltérő a szabályozás, amennyiben megengedett, mindenképp érdemes magunkkal vinni tartós élelmiszert, illetve evőeszközöket. Bármelyik áruházlánc üzleteiben találhatóak egyszerű konzerv ételek és a zacskós levesek is jól jöhetnek, hiszen legtöbb helyen tudunk kérni forró vizet. Ehhez érdemes egy műanyag tálat is magunkkal vinni. Természetesen ki lehet menni napközben a fesztivál területéről és valahol olcsóbban étkezni, de az esti órákban, vagy olyan helyeken, ahol messze van a város jól jöhetnek ezek az előre elkészített ételek. Egy kulacs, vagy üres vizes üveg is elengedhetetlen kelléke a sátrazásnak, hiszen a nagy melegben fontos a hidratálás, és szoktak kihelyezve lenni ivóvizes csapok, melynek segítségével ingyen hozzájuthatunk a vízhez.

Nem minden esetben van rekkentő hőség, sőt előfordulhat, hogy még egy nyári zápor is elkap minket, így indulás előtt mindenképp érdemes megnézni az időjárás jelentést. A naptej és a kalap, vagy bármilyen általunk preferált fejfedő elengedhetetlen kellék, mivel a nagy melegben könnyen napszúrást kaphatunk, vagy leéghetünk, ami után legalább egy nap szórakozást biztosan ki kell hagynunk. A vízhatlan sátor is egy hasznos dolog lehet, és egy standard esőkabát, ami nem túl meleg és bármikor magunkra tudjuk kapni, hogyha szükséges.

A közösségi média mindig tele van a csinosabbnál csinosabb fesztivál outfitekkel, ami teljesen rendben is van, hiszen mindenki szeretne szépen kinézni ezeken a koncerteken, de ne felejtsünk el magunkkal vinni olyan ruhát, amiben napközben, illetve éjszaka kényelmesen érezzük magunkat. Érdemes mindig több ruhát pakolni, mint amennyi szükséges, hiszen ezek a területek általában nagyon porosak, ha pedig esett az eső, akkor nagy a sár. Ha van helyünk, akkor vigyünk magunkkal nyitott és zárt cipőt is, illetve a papucs az egy elengedhetetlen kellék, hiszen a közös tusolókban mezítláb nem ajánlatos mászkálni.

A legtöbb fesztiválon kézpénzmentes fizetés van, így érdemes rendelkeznünk egy bankkártyával. Ha semmiképp nincs erre lehetőség, akkor szoktak lenni úgynevezett FestiPay standok, ahol fel lehet tölteni kézpénzt egy általuk adott kártyára, de jobb elkerülni azt, hogy sok érték legyen nálunk, hiszen a sátorba egyszerű bejutni. Amennyiben nem tartózkodunk bent, egy kisebb táskába vegyük magunkhoz minden papírunkat és értékünket, illetve ajánlott vásárolni egy kisebb lakatot, amivel le tudjuk zárni a sátrat.

Zürich, ahol a drágaság életérzéssé válik

Zürich rendszeresen szerepel a világ legdrágább városainak élén, mégsem a stresszről, hanem a nyugalomról, a tisztaságról és a tudatos életről híres. De mit kapunk valójában a magas árakért cserébe? Luxus kirakatot, vagy egy olyan életminőséget, ami hosszú távon is fenntartható?

Az edzőtermi szorongás lélektana

Januárban alig lehet mozdulni a konditermekben, az újévi fogadalmak miatt minden gép foglalt. Pár hét múlva viszont már alábbhagy a lelkesedés. A kettő között pedig ott vannak azok, akik elindultak, de végül legyőzték őket a saját félelmeik. Ugyanis az év eleje nemcsak a lendületről szól, hanem a szorongásról és arról a nehezen megfogható „edzőtermi varázsról” is, amely jó esetben magával ragad.

Tour de Hongrie: a mezőny májusban újra száguld!

Komoly szakmai kihívásokat és izgalmas versenyt ígér a 47. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny. Dér Zsolt szövetségi kapitány szerint a viadal idei felépítése nemcsak a nemzetközi mezőny számára vonzó, hanem reális esélyt ad arra is, hogy magyar kerékpáros a legjobb öt vagy tíz között végezzen az összetett versenyben.

Rollerezés biztonságosan

Az elektromos roller az elmúlt évek egyik legnépszerűbb városi közlekedési eszközévé vált. Gyors, kényelmes, környezetbarát, és sok esetben hatékony alternatívát kínál az autóval vagy tömegközlekedéssel szemben.

Ugrókötelezés – több mint gyerekjáték

Barátnőm a helyi ugrókötél sportegyesület egyik alapítója. Amikor először mesélt arról, hogy mit szeretnének létrehozni, bevallom, bennem is az a kép élt, ami sokakban: ugrókötél, gyerekek, iskolaudvar. Azóta viszont testközelből látom, hogy az ugrókötelezés mennyivel több ennél. Egy olyan sokoldalú sport, amely nemcsak gyerekkorban, hanem felnőttként is rendkívüli hatással van a testre és a lélekre.