Menü

Szebb bőr, kevesebb pattanás!

Az egyik weboldal súlyos tízezrekért próbált meg eladni valami „csodaitalt” pattanásos, problémás arcbőrre, bőrproblémák ellen, de ahogy utánanéztem, megoldható ez olcsóbb módon is, „okosban”.

Ahogy elnéztem, van 4 fontos vitamin, ami segít eltüntetni a makacs pattanásokat és belsőleg is támogatják a bőr egyensúlyát, illetve néhány tanács, amit érdemes megfogadni és máris jelentős javulás érhető el az arcbőr problémáinak terén. Nézzük!

Én vagyok rá az élő példa, hogy nem csak serdülőkorban okozhatnak gondot a pattanások, hanem felnőtt korban is, ám vannak olyan vitaminok, amik hatékonyan felveszik a harcot a kellemetlen bőrproblémákkal.

Míg kamaszkorban a hormonok változásával teljesen természetes folyamat a pattanások kialakulása, addig felnőttkorban már sokkal összetettebb okai lehetnek. A külső kezelés mellett érdemes belsőleg is támogatni a bőr egyensúlyát.

Mi okozza felnőttkorban a pattanásokat?

A felnőttkorban jelentkező aknés bőr legtöbb esetben valamilyen hormonális problémára utal, például PCOS, pajzsmirigygondok, inzulinrezisztencia vagy a fogamzásgátlók szedése, így a bőrproblémák okát először ezeknél kell keresni.

A pattanások kialakulásáért felelős a rossz életmód is: a dohányzás, a stressz, a nem megfelelő minőségű ételek fogyasztása, rossz minőségű kozmetikumok, de akár a városi légszennyezettség is szerepet játszhat.

A drogériák és patikák polcain már számos olyan készítmény kapható, amelyekkel külsőleg és belsőleg is kezelhető, vagy éppen megelőzhető a pattanásos bőr. Ha ezek a termékek nem segítenek hosszútávon és a probléma időről időre visszatér, esetleg súlyosbodik, akkor erre a célra a bőrgyógyászok által felírt antibiotikumkúrák is bevethetők.

Nézzük mely vitaminok segítenek az említett bőrproblémák megelőzésében vagy helyrehozatalában!

Az A-vitamin egy zsírban oldódó vitamin, antioxidáns és gyökfogó tulajdonságú. Legismertebb hatása, hogy támogatja a szem megfelelő működését, de a bőrápolásban is fontos összetevő.

Az A-vitamin-származékok családja, elsősorban fiatalító, ránctalanító hatásukról ismertek, ám a pattanásos bőr ellen is remekül működnek. A-vitamin nagyobb mennyiségben a következő élelmiszerekben van jelen: máj, tojás, vaj- és margarinfélék, sötétzöld leveles zöldségek, tengeri halak, répa és hüvelyesek.

Együnk B3-vitamint!

A problémás bőr kezelésében a B3-vitamin, ismertebb nevén niacinamid rendkívül fontos szerepet tölt be, hiszen gyulladáscsökkentő, szabályozza a bőr zsírtermelését és a pórusok méretét is. Érdemes cinkkel kombinálni és úgy beépíteni a bőrápolási rutinba.

B3-vitamin nagyobb mennyiségben megtalálható a gombában, a májban, halakban, baromfihúsban, a spárgában és a hüvelyesekben is.

Köztudottan jó az E-vitamin!

Véd a szabad gyökök károsító hatásaitól, lelassítja az öregedési folyamatokat, ezért elsősorban anti-aging hatásairól ismert. Gyulladáscsökkentő tulajdonsága miatt a pattanásokat is hatékonyan kezeli.

Fontos a bőrnek a cink! Bár nem számít vitaminnak, a pattanások elleni kezelésben lényeges, csökkentheti ugyanis a bőr olajtermelését, védelmet nyújthat a bakteriális fertőzés és gyulladások ellen. Emellett támogatja a hormonrendszer megfelelő működését is.

Ha beszereztük a szükséges vitaminokat és nyomelemeket, akkor még a következő szokásainkon változtassunk picit:

legyen megfelelő az étrendünk! Fogyasszunk minél kevesebb cukrot, együnk sok friss gyümölcsöt és zöldséget!
figyeljünk az arctisztításra! A napi kétszeri, finom arcmosás jót tesz a pattanásos arcnak, de nem szabad túlzásba vinni.
ne nyomkodjuk a mitesszereket, pattanásokat! A házi nyomkodás legfőbb veszélye, hogy mélyebbre viszi a gyulladást, ez pedig hegesedéssel járhat.
ne érintsük meg sokszor az arcunkat napközben! A pattanásos bőrt a lehető legkevesebbszer érintsük, fogjuk meg – különösen nem piszkos kézzel!
minden este alaposan mossuk le a sminket!
tisztítsuk gyakran a szemüvegünket! Mivel a szemüveg folytonosan érintkezik a bőrrel, nem csak a lencséjét, de a keretét is gyakran meg kell tisztítani a szennyeződésektől.

Ha a fenti megoldások nem hoznak tartós javulást, akkor érdemes felkeresni a bőrgyógyász szakembert, aki segít megtalálni számunkra a megfelelő gyógymódot.

Több mint 20 kg fogyás egészségesen – hogyan érdemes hosszú távon belevágni?

A több mint 20 kilogrammos fogyás komoly életmódváltást jelent, ezért érdemes nem gyors fogyókúraként, hanem hosszabb távú folyamatként tekinteni rá. Minél nagyobb a tervezett testsúlycsökkenés, annál fontosabb, hogy a módszer fenntartható, fokozatos és a szervezet számára biztonságos legyen. A túl gyors fogyás fokozott éhséggel, fáradtsággal, izomvesztéssel és későbbi visszahízással is járhat

Miért nem pihentet az alvás, ha megvan a 8 óra?

Sokan úgy gondolják, hogy ha éjszakánként megvan a hét-nyolc óra alvás, akkor reggel kipihenten kellene ébredniük. Mégis gyakori panasz, hogy valaki időben lefekszik, eleget alszik, reggel pedig úgy kel fel, mintha alig pihent volna. Az alvás mennyisége ugyanis önmagában nem minden: az alvás minősége, folyamatossága és az életmódunk is sokat számít.

Miért okozhat évről évre súlyosabb tüneteket a parlagfű-allergia?

Sokan tapasztalják, hogy a parlagfűszezon minden évben egy kicsit nehezebben viselhető. Ami korábban csak néhány tüsszentést és enyhe orrfolyást jelentett, később akár tartós orrdugulással, szemviszketéssel, köhögéssel vagy komolyabb légúti panaszokkal is járhat. De valóban egyre erősebbé válik az allergia, vagy más áll a háttérben?

Ne edd ezt az 5 ételt sportolás előtt – eláruljuk, miért

A mozgás előtti étkezés sokszor éppen annyira fontos, mint maga az edzés. Nem mindegy ugyanis, mit eszünk a futás, úszás, kerékpározás vagy éppen egy erősebb konditermi edzés előtt. Egy rosszul megválasztott étel könnyen okozhat puffadást, gyomorfájdalmat, émelygést vagy kellemetlen teltségérzetet, és még a teljesítményünket is ronthatja.

A mozgás a csontokat is erősíti – így tehetünk a csontritkulás ellen

Sokan csak akkor kezdenek el igazán foglalkozni a csontok egészségével, amikor már egy vizsgálat kimutatja a csontsűrűség csökkenését. Pedig a megelőzésben a mindennapi életmódnak is fontos szerepe van. A rendszeres testmozgás nem csupán az izmokat tartja karban: megfelelő formában a csontokat is terheli, ezáltal hozzájárulhat azok erősségének megőrzéséhez.