Menü

A feldolgozott élelmiszerek káros hatásai

Az egészséges életmóddal, életmódváltással foglalkozó szakemberek szerint a cukor, a finomított szénhidrátok után a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása miatt van a legtöbb egészségügyi probléma. A legtöbb életmódtanácsadó felhívja a figyelmet a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítására. Melyek ezek a kerülendő ételek és italok?

Tény, hogy fontos a feldolgozott élelmiszerek fogyasztását visszaszorítanunk, sőt, ha lehet, akkor teljesen kivonnunk a hétköznapi étrendünkből.

Mit nevezünk feldolgozott élelmiszernek?

Minden olyat, ami konzervdobozba került, előfőzött, mélyhűtött, pasztőrözött vagy előre csomagolt, továbbá feldolgozott élelmiszer, ami különböző átalakításokon ment keresztül, adalékanyagok hozzáadásával készül és magas zsír-és cukortartalmon jellemzi, ezeken felül pedig számos úgynevezett „E” betűt tartalmaz.

Természetesen a feldolgozott élelmiszereknek is vannak fokozatai, egy csomagolt felvágott vagy sajt nem említendő egy lapon a zacskó csokis keksz vagy csipsz összetevőivel, káros hatásaival.

A legkárosabb élelmiszerek azok, amikben sok adalékanyag van. Természetesen „E” betű és „E” betű között is van különbség, ugyanis sok minden ezek közül természetes és veszélytelen, például természetes színezék, aroma vagy tartósítószer. Más adalékanyagok viszont nem veszélytelenek, ezért is fontos elolvasni vásárláskor a termékek összetevőit.

A fagyasztott élelmiszerek között is vannak teljesen ártalmatlanok, például a zöldségek, de ha a mirelit pizzát vizsgáljuk meg közelebbről, akkor látható, hogy telis-tele van mindenféle olyan anyaggal, ami káros az egészségünkre.

Óvakodjunk azoktól a termékektől, amelyek tele vannak tömegnövelővel, ízfokozóval. zsírral, sóval, sokat segít, ha ezeket a típusú ételeket minimálisra csökkentjük.

Miért károsak ezek az ételek?

A feldolgozott ételek fogyasztása miatt sokkal többet esznek az emberek, és elhíznak, amely egészségügyi panaszokat von maga után. Ezek az ételek sok energiát tartalmaznak, de tápértékük és rosttartalmuk csekély, a másik gond pedig, hogy könnyen kiszorítják a feldolgozatlan és egészséges élelmiszereket az étrendből. Hiszen ki akar banánt meg brokkolit enni, ha van helyette csokit meg jégkrém?

Hogyan tudjuk csökkenteni a feldolgozott élelmiszerek fogyasztását?

Előnyben kell részesítsük az egészséges nassolni valókat a csokis keksz és csipsz helyett, például a dióféléket és olajos magokat. Értékes alapanyag a zabpehely a reggeli kásánkhoz, melyet nem érdemes zacskósan, félkész állapotban megvásárolni, hiszen pillanatok alatt elkészül.

Vásároljunk aszalt gyümölcsöt, sótlan magokat, teljes kiőrlésű kekszet, darabolt zöldséget és gyümölcsöt, és legyen nálunk, ha megéhezünk.

A fehér liszttel készült pékárut, tésztákat cseréljük teljes kiőrlésűekre, a fehér rizst barna rizzsel, esetleg bulgurral, quionával helyettesíthetjük. Ezek egészségesebb és rostban gazdagabb alternatívák.

A különféle üdítők is feldolgozott élelmiszernek számítanak, ezek helyett igyunk inkább csap- vagy tisztított vizet, cukor nélküli teát, ízesített vizet. Minél több ételt és italt magunk készítsünk el!

Vásárolni pedig soha ne üres gyomorral, éhesen menjünk, mert könnyen elcsábulunk azokra az egészségtelen ételekre, italokra, amit a szemünk megkíván.

Kalisztenika – az akár otthon is ingyen végezhető mozgásforma

Ki ne keresne olcsó és hatékony megoldást a testmozgásra? Erre egy jó megoldás a kalisztenika.

Gyümölcsök és zöldségek az őszi időszakra

Az év minden időszakában szükségünk van a gyümölcsök és zöldségek jótékony hatásaira, de nézzük, hogy melyeket érdemes ősszel bevetni.

Napi egy pohár céklalé: így támogathatja a vérkeringést és a sportteljesítményt

A cékla nemcsak a hagyományos magyar konyha kedvelt alapanyaga, hanem az egészségtudatos táplálkozásban is egyre nagyobb szerepet kap. Különösen a belőle készült lé került az érdeklődés középpontjába, hiszen olyan természetes vegyületeket tartalmaz, amelyek jótékonyan befolyásolhatják a vérkeringést, a vérnyomást és a fizikai teljesítőképességet. De vajon valóban érdemes mindennap fogyasztani, és mennyi az ideális mennyiség?

Lelassult anyagcsere okai

A lelassult anyagcsere sokak számára jelent problémát, különösen akkor, amikor a fogyás a megfelelő étrend és rendszeres mozgás ellenére sem indul meg. A háttérben hormonális változások, helytelen táplálkozási szokások, mozgásszegény életmód vagy alváshiány is állhat. De mit jelent valójában a lassú anyagcsere, milyen tünetek utalhatnak rá, és hogyan támogathatjuk szervezetünk megfelelő működését?

Kuszkusz jótékony hatásai – Miért érdemes beépíteni az egészséges étrendbe?

A kuszkusz egyre népszerűbb alapanyag az egészségtudatos táplálkozásban, hiszen gyorsan elkészíthető, sokoldalúan felhasználható és értékes tápanyagokat tartalmaz. De vajon milyen jótékony hatásai vannak a kuszkusznak, és hogyan segítheti a kiegyensúlyozott étrend kialakítását?