Menü

Farsangi jelmezt egyszerűen, gyorsan lehetőleg holnapra?

Vannak szülők, akik már egy hete elkészültek a házi kreatív és szuperötletes, igényesen kivitelezett jelmez szettel, mások a kölcsönzőben állnak tanácstalanul a bőség zavarában és vagyok én, aki még azt se tudja a gyereke mit szeretne, nincs ötlet, nem jön az ihlet, varrni sem tud, nincs is mit, de az viszont holnapra kell.

Bizony, ha rajtam kívül más is így van és egyszerű, gyors jelmezeket keres, akkor kerestem pár szuper ötletet, amit bátran elkészíthetünk akár a holnapi ovis farsangra is.

Meddig tart a farsang idén?

A farsang hossza évről-évre változik, mivel zárónapja a húsvét időpontjához kötődik. Vízkereszttől (január 6.) a húsvétot megelőző 40 napos nagyböjt kezdetéig, azaz hamvazószerdáig tart. A farsang a tél elűzéséről, a tavaszvárásról, mulatozásról szól, igen kedvelt ilyenkor a jelmezes felvonulás és a különféle bálok, mulatságok.

A gyerekek körében az egyik legkedveltebb időszak, hiszen ilyenkor fel lehet venni kedvenc mesehőseik, figuráik jelmezét, vagy beöltözhetnek vicces szettekbe, ötletes kreálmányokba, a ruházatoknak ekkor csak a szülők fantáziája szab határt. Mit tehetünk, ha egyszerűen és gyorsan szeretnénk elkészíteni gyermekünk jelmezét, de sem ötlet, sem ihlet nem érkezett még eddig és lehetőleg anyagilag sem szeretnénk súlyos tízezreket hagyni a kölcsönzőben vagy webshopban, mire mindegyik gyermekünk (nekem három) kiválasztja a neki tetsző szettet és kiegészítőket.

Nézzünk csak körül otthon!

A katicabogár farsangi jelmez például nem tűnik olyan bonyolultnak, egy fekete pulóver vagy póló kell hozzá, piros szoknya vagy nadrág, fekete textilfesték vagy filctoll, esetleg filckorong és fekete vagy piros fejpánt. Ezzel meg is van a legcukibb katicabogár jelmez.

A kalóz farsangi jelmez a fiúk között bizonyára népszerű, hiszen izgalmas, kalandos öltözet.

Leselejtezni kívánt fehér ing vagy csíkos póló kell hozzá, széles anyag övnek és piros fejkendő, utóbbit csak meg kell kötni a fejen. A nagyon profik pedig szemtakarót is készíthetnek gumipántból vagy szalagból és fekete filcanyagból, utolsó simításként pedig fekete szemhéjceruzával lehet bajuszt és/vagy borostát is festeni.

Sosem, megy ki a divatból a szuperhős farsangi jelmez sem, s hát ki ne akarna szuperhős lenni: egyszínű póló kell hozzá, filctollak, szuperhős logó – amit rajzolhatunk is -, textilfesték vagy filctollak és nagyobb méretű ruhaanyag a köpenyhez

A kedvencem az emoji farsangi jelmez, csak egy sárga póló vagy pólóruha kell hozzá, festék és egy kis kézügyesség a különböző arckifejezések megfestéséhez. Ha ennyit sem szeretnénk kézműveskedni, akkor egyszerűen fogjuk a sárga felsőt, és ruhafestékkel vagy filctollal rajzoljunk rá két fekete kört (ezek lesznek a szemek) és egy mosoly alakú vonalat.

Tavaly megmosolyogtam az egyik kreatív anyuka ötletét, a szellem jelmezt!

Egy hófehér lepedő mi mindenre jó, két szemnek kell csak helyet csinálni és máris teríthetjük a gyerkőcre a két másodperc alatt elkészült farsangi öltözetet, nálam kreativizmusból ez csillagos ötös!

Nem mindenki tudja kifizetni a több ezer forintot a kész jelmezekért, és nem mindenki szereti a trendi tömegdarabokat. Összeválogattunk cikkünkben néhány vicces és egyszerű jelmezötletet, ami saját kezűleg is elkészíthető.

Nem a jóga, hanem az erdő hódít

Van, amikor nem egy edzőterem, nem egy jógamatrac, hanem egyszerűen az erdő jelenti a legjobb kikapcsolódást. A fák között sétálva, a madarak hangját hallgatva és a természet apró részleteire figyelve sokan tapasztalják meg, milyen érzés igazán lelassulni. Az erdőfürdőzés, vagyis a japán eredetű sinrin-joku egyre népszerűbb a világban, és nem véletlenül: a természet közelsége a testi-lelki feltöltődésben is segíthet.

A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja

Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.

5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért – amikor a csendes séta fontos üzenetet hordoz

Vannak problémák, amelyekről könnyebb azt gondolni, hogy messze történnek tőlünk. Az emberkereskedelem sokak fejében még mindig a filmekből ismert, szélsőséges helyzeteket jelenti: bezárt ajtókat, láncokat, erőszakot. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb.

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.

Watson-coaching

A coach szó a mai világban már teljesen mindennapos, de nem mindegy, hogy melyik fajtájáról beszélünk.