Menü

Egyedül a két ünnep között

Sok cikket olvasni arról, hogy hogyan töltsük a karácsonyt ha egyedül maradunk. Azonban arról kevesebb cikket találni, hogy mi van ha valaki egyedül tölti a karácsonyt és az azt követő időszakot is. Ez persze lehet egy egyszeri alkalom, vagy éppen egy visszatérő jelenség is, ha valaki egyedül él. Az alábbi cikkben arra kaphatunk választ, hogy mit érdemes ilyenkor csinálni és mivel tölthetjük az időnket a két ünnep között.

A magány a legnagyobb betegség

A magány a modern világ legnagyobb betegsége, ugyanis látszólag kapcsolódások ezreinek lehetősége áll előttünk, hiszen egy pillanat alatt beszélgetésbe elegyedhetünk szinte bárkivel. Azonban az, hogy állandóan tudjuk, kivel épp mi történik, vagy hogy elég egy üzenetet írnunk ahhoz, hogy azt érezzük törődtünk a másikkal közel sem elégíti ki a valódi összetartozás és intimitás igényünket, amire éhezünk. A magány valójában a világ egyik betegsége, amelyben rengeteg ember szenved, és küzd a mindennapokban. Az ünnepek alatt, és karácsony, valamint újév között ez még inkább fontosabb lesz. A december végi időszakot teljesen egyedül tölteni megterhelő és nyomasztó tud lenni.

Lehet egyedi, vagy mindennapos jelenség

A helyzet nagymértékben függ attól, hogy valaki csak egyedi helyzet miatt marad egyedül, mint például, hogy: külföldre kerül tanulás vagy éppen munka miatt. Valamint sok olyan ember van, aki egyedül él a mindennapokban, de ez leginkább az idősebb generáció között érződik ki. A fiatalabb korosztály tagjai ritkán vannak egyedül az ünnepek alatt, számukra általában ott a család, és a szülők. Ha éppen úgy adódik a helyzet, hogy személyesen nem tudnak a családdal ünnepelni, akkor a mai technológiával, telefonos applikációkkal könnyedén lehet videóhívásban is beszélgetni. Ez noha csak amolyan félmegoldás, de ezáltal mégis adott a kapcsolat felvételének lehetősége. Egy fiatal számára egyértelműen a szüleivel való kapcsolattartás a legfontosabb dolog az ünnepek alatt.

Mit lehet tanácsolni?

Az ünnepekre minden körülmények között fel kell készülni. Azoknak is, akik tudják, hogy szeretteik körében fogják őket eltölteni, és azoknak is, akik egyedül. Értelemszerűen ilyenkor venni kell több élelmiszert, édességet, és természetesen az ajándékokat. Mivel a szeretet ünnepéről van szó, ilyenkor különösen érdemes arra gondolni, hogy mit adhatunk szeretteinknek, és mindazoknak akik fontosak nekünk. Adni minden körülmények között jó és nemes emberi gesztus, mind lelki, mind akár kézzelfogható értelemben.

Karácsonyi jókívánságok és köszöntések küldhetőek a rokonoknak, barátoknak, kollégáknak és természetesen a családnak is. Lehet gondolkodni az ünnepi menüről, az ünnepi programokról, és a tárgyi ajándékokról is. Maga az ajándékozás persze kényes kérdés lehet. Hasznos funkcióval bíró ajándék beszerzése mindig nehéz kérdés tud lenni, legtöbbször a felnőttek, vagy ha már nagyobb egy gyerek a családban, akkor megbeszélik előre az ajándékokat, és néha ez biztosabb megoldás tud lenni. Szinte mindenki életében előfordul az, hogy “túl értékes”, vagy váratlan ajándékot kap, és emiatt zavarban érzi magát.

Ha egyedül maradunk az ünnepek között akkor már jó előre számba kell venni, hogy mit szeretnénk pontosan csinálni. Ideális helyzet ilyenkor utazni, ugyanis a két ünnep között a legtöbb helyen lecsökken a turizmus, ha teljesen egyedül marad valaki, akkor megoldás, hogy bepakol egy bőröndbe, egy hátizsákba és elutazik valahová néhány napra. Az utazás helyszíne pedig leginkább az egyéni igényektől függ. Valamint a magány gondolata mellett érdemes átgondolni, hogy mennyi jó is történt az egész évben.

Mindig vannak pozitív dolgok az életben, csak néha nehéz őket megtalálni. A tervezés pedig már a jövő része, a következő évre érdemes néhány fogadalmat tenni, amiből már az is jó ha pár megvalósul. Valamint fontos, hogy a magányban is találhatunk társakat, tehát szinte mindig vannak olyan kollégák, barátok, akik szintén egyedül töltik az ünnepeket és szívesen találkoznának másokkal.

Van alternatíva

Ha valaki egyedül is marad az ünnepek alatt, akkor sokszor tud találni hasonló sorstársatakivel mondjuk december 24-én, vagy akár a két ünnep között lehet vacsorázni, találkozni, beszélgetni, igazából a legfontosabb, hogy ne legyen egyedül az adott ember. Valamint, hogy egyedül is felkészüljünk az ünnepekre, és hogy találjunk valamit ami boldoggá tesz. Ha egyedül ünneplünk akkor vigasztaljuk magunkat azzal, hogy kevesebb a bevitt kalória, és a rengeteg sütemény, több időt tudunk magunkra fordítani, ha esetleg korábban sok dolgunk volt, ilyenkor tölthetünk időt filmezéssel, sorozatokkal. Végül pedig ne hagyjuk, hogy a magány legyőzzön bennünket, maradjunk pozitívak és erősek az ünnepek alatt is. Valamint (különösen fiatalként) mindig van valamilyen alternatíva arra, hogy társakat találjunk magunk mellé a magányba, úgy pedig a két ünnep közötti időszak is könnyebben elviselhető.

Hogyan születnek az online trendek?

Egy tánc, egy vicces félmondat, egy videó vagy egy mém, és pár nap után az internet népe erről beszél. Azonban hogyan képes egy algoritmus vagy egy jól időzített közzététel alapjaiban felforgatni a popkultúrát? Valamint miért pont azokat a tartalmakat választjuk ki, amelyeket néhány hét eltelte után százezrek néznek meg?

„Pont jó” az élet: a megelégedettség csendes forradalma

A modern világ azt tanítja, hogy sohasem elég, ami van. Több pénz, drágább tárgyak és magasabb teljesítmény kell a hétköznapokban. Úgymond, ha nem hajtod folyamatosan magad, akkor szinte egyből lemaradsz. Csakhogy egyre többen érzik azt, hogy ebben az örökös küzdelemben elveszett a nyugalom és az a belső rend, ami a lelkünkből jön.

Étteremtől vagy appon keresztül: a rendelés dilemmái

A házhozszállítás ma már alapvető városi rutin – pár érintés a képernyőn, és egy órán belül ott a vacsora az ajtó előtt. Azonban nem mindig tesszük fel a kérdést, hogy honnan éri meg igazán rendelni. Közvetlenül a vendéglátótól vagy olyan platformokon keresztül, mint a Foodora és a Wolt? A döntés nemcsak pénztárca, hanem a szemlélet és a pillanatnyi vágy kérdése is.

Tetoválás hosszú távon: így marad szép és élénk a mintád

Napjainkban a tetoválás már nem számít különlegességnek: egyre több ember dönt úgy, hogy kisebb vagy akár nagyobb mintákkal díszíti testét. Bár hazánkban nincs mélyen gyökerező kulturális hagyománya, a tetoválás mára az önkifejezés egyik népszerű formájává vált.

A főnök a munkahelyi légkört meghatározza

A munkahelyi légkör és a dolgozók közérzete nagymértékben függ a vezető személyiségétől és vezetési stílusától. Egy jó főnök képes motiválni, támogatni és irányt mutatni, míg egy rossz főnök jelenléte romboló hatású lehet. A rossz vezetés nem csupán a hatékonyságot csökkenti, hanem hosszú távon súlyos lelki és testi problémákat is okozhat a munkavállalóknál.