Menü

Készítsünk dekorációt gesztenyéből!

Merthogy lehet méghozzá nem is akármilyet! Csodás őszi dekorációk készülhetnek gesztenyéből, az évszak egyik legjellegzetesebb terméséből! Hoztunk néhány tippet! Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy az ősz egyik legszebb és leghangulatosabb termése a gesztenye. Könnyen begyűjthető, s némi kreativitással máris őszi hangulat varázsolható otthonunkba.

Nagyon mutatós például a gesztenye tál. Bárhol jól mutat, akár kis vagy nagyobb méretben, lehet üvegtálban, vagy a mostanság oly trendi egyszerű befőttesüvegben. Passzol hozzá gyertya, dísztök, bármilyen őszi termés.

Kopogtató ajtódíszt próbáltak már gesztenyéből? Nos, itt az ideje. Ragaszthatjuk, fűzhetjük, festhetjük. Ajánlottak az ősz színei a barna és a sárga, alakját tekintve pedig választhatunk kör, szív, vagy esetleg a rendhagyóbb csillag-és négyszög formák között.

A gesztenye figurákkal gyerekkorunkban is szívesen elbíbelődtünk, ebbe a tevékenységbe mindenképp vonjuk be a gyerekeket, a végeredmény egy hangulatos dísz lesz. Keressünk terméseket, készítsünk ki gyufaszálakat, fogpiszkálót, válogassunk hozzá színes filctollakat, esetleg némi folyékony ragasztót, és máris kezdődhet a munka!

A fűzött gesztenyedísz is jól mutat otthonunk bármely részén, egyszerűbb és bár nem hangsúlyos dísz, mégis néha a kevesebb a több.

A klasszikus őszi gesztenye koszorú sosem megy ki a divatból. Az étkezőasztalok örök őszi éke, nemcsak gesztenye felhasználását javasoljuk hozzá, hanem más őszi termények, díszek is hangsúlyt kaphatnak a koszorú készítésénél.

Egy tetszőleges koszorúalapra ragasszuk rá a gesztenyéket, tegyük hozzá a különféle dekorkiegészítőket és már el is készült. Feldobja egy kis moha, vagy örökzöld is a díszt. Néhány gyöngy, egy kis fonal és pár gesztenye segítségével is kedves kis asztaldíszt készíthetünk. Akár be is festhetjük a gesztenyéket kedvünk szerint.

Ha átfúrjuk a gesztenyéket, bármit belevéshetünk, felfűzzük és máris kész egy kulcstartó, ami ajándéknak is tökéletes.

Használjuk bátran az ősz legkedveltebb termését, a gesztenyét, olcsó, könnyen hozzáférhető alapanyag és minden dekorációt feldob őszies hangulatával! A vidám barna szemek a lakást igazán ősziessé varázsolják.

Rollerezés biztonságosan

Az elektromos roller az elmúlt évek egyik legnépszerűbb városi közlekedési eszközévé vált. Gyors, kényelmes, környezetbarát, és sok esetben hatékony alternatívát kínál az autóval vagy tömegközlekedéssel szemben.

Ugrókötelezés – több mint gyerekjáték

Barátnőm a helyi ugrókötél sportegyesület egyik alapítója. Amikor először mesélt arról, hogy mit szeretnének létrehozni, bevallom, bennem is az a kép élt, ami sokakban: ugrókötél, gyerekek, iskolaudvar. Azóta viszont testközelből látom, hogy az ugrókötelezés mennyivel több ennél. Egy olyan sokoldalú sport, amely nemcsak gyerekkorban, hanem felnőttként is rendkívüli hatással van a testre és a lélekre.

Tetoválás hosszú távon: így marad szép és élénk a mintád

Napjainkban a tetoválás már nem számít különlegességnek: egyre több ember dönt úgy, hogy kisebb vagy akár nagyobb mintákkal díszíti testét. Bár hazánkban nincs mélyen gyökerező kulturális hagyománya, a tetoválás mára az önkifejezés egyik népszerű formájává vált.

Az élet ott kezdődik, ahol a megszokott határaink véget érnek

Sokan hallottuk már azt a gondolatot, hogy az igazi élet a komfortzónán kívül vár ránk. De mit is jelent valójában ez a sokat emlegetett komfortzóna, és miért olyan nehéz kilépni belőle?

A csoportos fitneszórák legfontosabb szabályai

A csoportos fitneszórák népszerűsége évről évre növekszik, hiszen motiváló közösségi élményt, szakértői irányítást és változatos edzésformákat kínálnak. Ahhoz azonban, hogy ezek az órák biztonságosak, hatékonyak és minden résztvevő számára élvezetesek legyenek, elengedhetetlen bizonyos alapvető szabályok betartása.