Menü

Immunerősítés ősszel

Az immunrendszer testünk első számú védekező mechanizmusa. Bár legtöbbször immunrendszer alatt a nyirokkeringést, a nyirokszerveket és az immunsejteket értjük, valójában ennél jóval nagyobb rendszerről van szó. Az immunrendszerünk része a bőrünk is, hiszen fizikai gátként véd a kórokozókkal és a külső anyagokkal szemben. Bőrünkben is találhatók immunsejtek, egészen pontosan mindhárom rétegben, a felhámban, az irhában és a bőr alatti kötőszövetben is. Ezen kívül nem csak az immunsejtek, hanem azok mozgósításában és működésében részt vevő fehérjék és egyéb molekulák, mint például a citokinek vagy az antitestek is az immunrendszer részének tekintendők.

A már említett nyirokkeringés szinte ugyanúgy működik, mint a vérkeringés. A testünk minden részét behálózza és ezen keresztül érzékeli az immunrendszer azt, ha valahol „szükség van rá”, valamint ezen keresztül jutnak el az immunsejtek is oda. Vannak immunsejtek, amik az azonnali reakcióért felelősek és a patogének kiiktatásában van szerepük és vannak, amelyek azért felelnek, hogy a testünk emlékezzen a kórokozóra és legközelebb sokkal gyorsabban tudjon reagálni.

Persze ennél jóval bonyolultabbak valójában az immunfolyamatok, ám ebből is látszik, hogy milyen sokoldalú az immunrendszerünk és mennyire fontos, hogy elsősorban erre támaszkodjunk gyógyszerek helyett.

Immunrendszerünk erősítésével kapcsolatban az első és legfontosabb szabály az egyensúly. Hogy miért? Ha túlságosan óvjuk, nem lesz elég erős, valamint ne feledjük, hogy rengeteg olyan baktérium és mikroorganizmus is él rajtunk/bennünk, amik hasznosak, sőt, elengedhetetlenek testünk egészséges működéséhez. Ha pedig túlságosan sok veszélyforrásnak tesszük ki, legyengülhet vagy éppen ellenkezőleg, túl sokáig fennmarad az immunreakció, ami saját szervezetünkben is kárt tehet, nem csak a patogénekben.

Nem szükséges tehát mindig mindent fertőtleníteni, azonban ügyeljünk rá, hogy mindig alaposan megmossuk a gyümölcsöt és a zöldséget, ne nyúljunk az arcunkhoz koszos kézzel, tiszta és friss ágyneműben aludjunk, megfelelő időközönként cseréljük le a törölközőt a fürdőszobában és portalanítsunk rendszeresen. Ezek általános, hétköznapi dolgok, mégis sokat segíthetnek, hiszen az egészség nem csak belül, kívül is fontos. A tiszta, rendezett környezet pozitív hatással van mind a testi, mind a lelki egészségünkre.

Röviden összefoglalva belülről úgy tudjuk támogatni az immunrendszerünket, ha egészséges életmódot folytatunk. Persze ezt nem is lehetne néhány mondatban összefoglalni, könyvek száza foglalkozik a témával, ám néhány alapvetést azért ki lehet emelni, amik közül az egyik a már fentebb is elhangzott egyensúly, avagy a mértékletesség. Próbáljunk változatosan, sok idényzöldséget- és gyümölcsöt felhasználva étkezni, hiszen immunrendszerünknek rengeteg tápanyagra van szüksége a megfelelő működéshez.

Ezen kívül vannak tipikusan immunrendszert támogató tápanyagok, vitaminok és ásványi anyagok: igyekezzünk ezekből is bevinni a napi referenciaértéket. Az egyik legfontosabb és leggyakrabban hangoztatott vitamin a C-vitamin. Ezt akár táplálékkiegészítő formájában is lehet kapni, de kiváló természetes C-vitamin forrás például a homoktövis. Szintén fontos, különösen ősszel a D-vitamin, amit érdemes K-vitaminnal kombinálva fogyasztani. Az omega-3 zsírsavak is elengedhetetlen részét képezik az erős immunrendszernek: ezeket legjobban halakból, mint például lazac, hering vagy szardínia vihetjük be a szervezetünkbe.

Az étkezés mellett a másik legfontosabb dolog immunrendszerünk szempontjából az, ha rendszeresen végzünk testmozgást. Nem csak az izmoknak van szüksége edzésre, az immunrendszerünk is annál jobban fog működni, minél fittebbek vagyunk, hiszen a rendszeres mozgás javítja az anyagcserét, aminek köszönhetően jobb hatásfokkal tudja felvenni szervezetünk a tápanyagokat.

Talán nem meglepő, ha a táplálkozás, megfelelő vitamin bevitel és sport után az utolsó alappillér az alvás. Akár fejlődő, akár felnőtt, akár idős szervezetről van szó, alvás alatt is fontos folyamatok zajlanak, többek között a regenerálódás. A jó minőségű alvás érdekében persze néhány dologra érdemes odafigyelni. Ne együnk például lefekvés előtt 3 órával már semmit, valamint lehetőleg teljesen sötétben aludjunk.

Orvosi turizmus belföldön: Hol vannak a legjobb szakemberek?

Ha igazán minőségi ellátásra vagy kiemelkedő szakértelemre van szükség, ma már ritkán döntünk pusztán a távolság alapján. A belföldi orvosi turizmus virágzása egyértelműen jelzi: készek vagyunk akár az ország másik felébe is elutazni a legjobb specialistáért, a legújabb technológiáért vagy a nyugodtabb lábadozásért. Ez a trend messze túlmutat Budapesten. Egyes vidéki nagyvárosok és a népszerű üdülőövezetek is egészségügyi centrumokká nőtték ki magukat, amelyek országos szinten is élvonalbeli alternatívát jelentenek.

Ezt árulja el rólad, ha sosem posztolsz fotókat a közösségi médiában

A közösségi média világában könnyű elhinni, hogy ami nincs kiposztolva, az meg sem történt. Pedig a legszebb emlékek gyakran éppen azok, amelyek csak nekünk maradnak meg. És lehet, hogy azok az emberek, akik nem osztanak meg magukról állandóan fotókat, valójában nem kevesebbet élnek – hanem egy kicsit szabadabban.

A mindfulness ereje a mindennapokban

Az állandó online jelenlét és a megfelelési kényszer miatt egyre többen érzik úgy, hogy mentálisan kimerültek. Akkor is zakatol az agyunk, amikor végre lenne időnk pihenni. A tudatos jelenlét ebben nyújthat kapaszkodót, ugyanis segít visszatalálni a jelen pillanathoz, lelassítani a belső zajt és nyugodtabban kezelni a mentális túlterheltséget.

Otthoni illatosítók, és ami bennük van

Mindenki szereti, ha kellemes illat van a lakásában, megannyi illatosítószert találunk a boltok polcain, de vajon jót tesznek ezek az egészségünknek?

Ezeket az ételeket soha ne adja a kutyájának!

Sokan úgy tekintenek kutyájukra, mint a család teljes jogú tagjára, ezért természetesnek tűnik, hogy néha megosztják velük az asztalról maradt falatokat. Egy kedves pillantás, egy csóváló farok, és máris a kedvenc négylábú kap egy kis jutalmat. Azonban nem minden emberi fogyasztásra alkalmas étel biztonságos a kutyák számára.