Menü

Vegyünk szárítógépet, vagy ne?

Ebben a kérdésben is megoszlanak a vélemények, egyesek szerint nagyon hasznos és praktikus, mások szerint felesleges és értelmetlen kiadás. Most megvitatjuk a szárító fő előnyeit és hátrányait.

Bármely táborhoz is tartozunk, az bizonyos, hogy sok háziasszony szembesül a rengeteg mosnivalóval, illetve a ruhák szárításának problémájával. Lakótelepi lakásban kicsi lehet az erkély, bent azonban nincs hely, a szobákban való teregetéstől a lakásban túl magas lesz a páratartalom, azonban a szárítónál gyakran emlegetik a ruhák összegyűrését, a mosószer és öblítő illatának elvesztését.

Magam részéről úgy gondolom, sok előnye van a szárítógép használatának.

Ez a technika megkönnyíti a munkámat, három gyermekem miatt rengeteg a mosnivalóm és a lakásban felállított szárogatóktól nem lehetne elférni. Azoknak is előnyös egy ilyen gép, akik gyakran mosnak, én pedig itt felteszem a kezem kisgyermekes anyukaként. A kétévesemnek elég egy esős idős, máris a pocsolyázásért könyörög az ajtóban, a mosógép pedig hamar megtelik.

Gyakori mosás esetén a dolgoknak nincs ideje megszáradni, és egyszerűen nincs hely, ahol teregethetnék, sok szennyezett ruhát pedig nem ajánlott felhalmozni, már csak a szagok miatt sem. Tapasztalatom szerint egy jó minőségű gép választásakor nem feltétlen tapasztaljuk a ruhák begyűrődését.

Tény, hogy könnyebb az életünk vele és több szabadidőt biztosít nekünk, a ruhák szösz és mosószermaradvány mentesek lesznek, gyorsan megszáradnak és már el is pakolhatjuk őket a szekrénybe. Nem lesz magas páratartalom a lakásban, elkerülhetjük a penészesedést és télen sem kell bajlódni a hosszabb száradási idővel még takarók, plédek, függönyök, ágyneműhuzatok esetén sem. Összességében elmondható, hogy felgyorsul a mosási és szárítási folyamat.

Hogyan működnek a szárítók?

A működési elv nagyon egyszerű - a nedvesség természetes módon párolog az anyagból, az gép pedig csak felgyorsítja a folyamatot. Ma már sokféle típus áll rendelkezésre.

Mire figyeljünk szárítógép vásárlásakor?

A berendezések költségét kell figyelembe vennünk, a megfelelő helyet az eszköznek otthonunkban, a szárítási fokozatokat, a szárítási időt, a megengedett terhelést, a nedvesség eltávolításának típusát, a szellőztetést. Kisgyerekes anyukaként számomra hasznos funkció a gyerekzár lehetősége is.

A legnépszerűbbek azok az eszközök, amelyek egyidejűleg akár 6-8 kg tárgyat is betehetnek. Ha jó szárítógépet szeretnénk vásárolni, akkor érdemes tanulmányozni a berendezés főbb jellemzőit és paramétereit.

Melyek a szárítógép hátrányai?

Vitathatatlan hátrány, hogy a havi villanyszámlát megdobja, magasabb a rezsiköltség, a szárítógépek jellemzően valamivel hangosabbak, mint a mosógépek.

Milyenek a kombinált mosó-szárítógépek?

A kombinált készülékek kevesebb helyet foglalnak, praktikus a helykihasználás velük. Nincs szükség fizikai jelenlétre a ruhák átpakolásához, több időt spórolunk, kisebb beruházással kiváltható a folyamat. Összességében tehát azt mondanám, hogy hasznos kiegészítője minden háztartásnak felgyorsult világunkban.

Közeleg az autók télre való felkészítése

Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Vadgesztenye, az ősz egyik legnagyobb kincse

Ősszel minden tele van a vadgesztenye leveleivel és terméseivel, amit érdemes gyűjteni és felhasználni.

Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?

A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.

Az illatok terápiás ereje – így csempészhetünk nyugalmat a mindennapokba

Ahogy közeledik a tél, egyre jobban vágyom az otthon melegére, a nyugalomra és azokra az apró dolgokra, amelyek kellemesebbé teszik a mindennapokat. Számomra ezek közé tartoznak az illóolajok is. Az őszi-téli időszakban előszeretettel használom őket párásításhoz, de krémekbe és a fürdővízbe is szívesen csempészek néhányat. Egy-egy kellemes illat számomra nem csupán hangulatot teremt, hanem segít abban is, hogy egy fárasztó nap után egy kicsit lelassuljak, és jobban odafigyeljek magamra.