Menü

A lakás elfeledett porraktárai

A jó háziasszony tisztán tartja a lakást, gondoskodik a család étkezéseiről, kimossa, vasalja, és hajtogatva a szekrénybe rakja a ruhákat. Ez olyan szépen hangzik, és sokan próbálunk ennek megfelelni, de mindig vannak helyek, dolgok, amik elmaradnak a takarításból. Ha igazán tiszta lakást és környezetet szeretnél, akkor adunk pár tippet, amire érdemes odafigyelni.

A takarítást érdemes fentről lefelé kezdeni annak ellenére, hogy azt mondják, a por felfelé száll. Az emberek többsége sokszor nem lát el a saját szemmagasságánál feljebb. Letöröljük a polcokat, leszedegetjük a csecsebecséket, lemossuk a szekrényeket, de mi van azzal, ami ennél is feljebb van?

A csillárok, lámpák kérdése

Üvegből és textilből készült lámpaburánk van a plafonról lefelé ereszkedve, nem használjuk túl sokat, hiszen próbálunk a természetes fény mellett élni, dolgozni, este is inkább az asztali, vagy állólámpa van használatban, mert koncentráltabb a fénye. Amikor felkapcsoljuk a plafon világítást, akkor döbbenünk rá, hogy te jó ég, mekkora por áll rajta. Ugyanez a helyzet az állólámpával is. Nagyon vigyázzunk, hogy amikor pucoljuk, ne vizes ronggyal tegyük, mindig kapcsoljuk le, hiszen áramütés veszélye áll fenn ilyenkor.

Beltéri ajtók

Természetesen lemossuk az ajtókat, heti többször áttöröljük a kilincseket, legalább is én, mert három, néha igen koszos kiscsávó keze fogdossa rajtunk, felnőtteken kívül, így ez nálunk alap dolog. De kinek jut eszébe az ajtólap teteje és az ajtófélfa tetejének letörlése? Na? Lássuk be, hogy nem mindenkinek tartozik az alap takarítási rutinhoz, pedig olyan szépen megül ott az a fránya por és minden egyes ajtócsukásnál a huzat lefújja a felső réteget, ezzel összeszórva a környezetet.

Függönyök és karnisok

A nagytakarítások alkalmával, főleg a nagyobb ünnepek közeledtével szoktuk hallani, vagy mondani, hogy ablakot kell pucolni, függönyt kell mosni. Én például minden héten leporszívózom a függönyök és a karnisok tetejét, egészen meglepő a különbség ilyenkor, mintha több fény jutna a lakásba.

Falon kívül elvezetett a csövek

A legmeghatározóbb ebből a szempontból, a gázcsövek és fűtéscsövek falon kívüli elvezetése, mert nem mindenhol került bevésésre, főleg a régebbi építésű lakásokban figyelhetjük ezt meg. A konyhában nem csak a por, hanem a felszálló gőz és párolgó zsiradék is rátesz egy lapáttal, egy idő után szinte levakarhatatlan lesz, ha nem tisztítjuk rendszeresen.

Mosdószekrény

A fürdőben nekünk olyan fali szekrény van felszerelve, aminek a tetejébe szerelt spot lámpák adják a fényt. Ennek a polcnak a tetején csodálatos pormacskák tanyáznak néha, hiszen a fürdőszobában öltözködünk, törölközünk, mind olyan tevékenység, ami szöszöléssel jár.

Ne feledkezzünk meg azokról a helyekről, amik magasabban vannak a szemünknél, hiszen, ha rendszeresen tisztítjuk őket, akkor a levegőnk tisztább, a környezetünk egészségesebb lesz, a lakásunk rendezettebb.

Természetes fegyverek a szúnyogok ellen

A citromfűtől a levendulán át a bazsalikomig számos olyan növény létezik, amelyet a szúnyogok kevésbé kedvelnek. Bár önmagukban nem jelentenek teljes védelmet, más védekezési módszerekkel együtt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesebben teljenek a nyári esték.

Légbujtás, avagy így szaporíthatjuk kedvenc növényeinket egyszerűen

A légbujtás egy kevésbé ismert, mégis rendkívül hatékony növényszaporítási módszer, amely különösen a nehezebben gyökereztethető fajok esetében lehet hasznos. Néhány egyszerű lépéssel otthon is könnyedén kipróbálhatjuk.

Amit a hőségriadóról tudni érdemes

Itt a nyár, tombol a meleg, jönnek a hőségriadók sorban, de mit is jelentenek ezek pontosan?

Természetes védelem a kertben: növények, amelyek segíthetnek távol tartani a kullancsokat

A tavasz és a nyár beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, a teraszon vagy a családi ház körüli zöld területeken. A kellemes szabadtéri programokat azonban gyakran megkeseríthetik a kullancsok, amelyek nemcsak kellemetlen vérszívók, hanem különböző betegségek terjesztői is lehetnek.

Hogyan alakítsunk ki klímatűrő, méhbarát kertet Magyarországon?

Magyarország éghajlata az elmúlt években jelentősen változott, amihez nekünk is alkalmazkodni kell, amikor kertet tervezünk. Íme, néhány tipp, hogy a nyári meleg időszakban is szép kertünk legyen.